Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-04
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.04 . 22 vajdasági magyar és a magyarországi szerb kulturális értékeket Belgrádban és DélSzerbiában hivatott bemutatni. Gémesi szerint a két nép együttműködését ily módon is szorosabbá lehet tenni. Továbbá kihangsúlyozta, hogy a vajdasági magyar egyházi vezetők komoly szociáliskulturális szerepet töltenek be, különösen a szórványban, ahol – noha önmagukat is csak nagy nehézségek árán tudják fenntartani – jelentős eredményeket érnek el az anyanyelv ápolása és a művelődés terén. A szakállamtitkár kiemelte, hogy a magyar állam a következő időszakban még nagyobb mértékben támogatja majd a vajdasági szórványmagyarságot, főleg az anyanyelven történő oktatást illetően. Végezetül leszögezte, hogy a világválság köze pette tovább kell erősíteni a magyarmagyar szolidaritást. vissza „Magyarország elkötelezett” – Gémesi Ferenc: Nem minden esetben az intézményalapítás a helyes megoldás Magyar Szó 20090304 Magyarország Miniszterelnöki H ivatalának kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára tegnap Szabadkán tartott sajtótájékoztatót. Gémesi Ferenc beszédében kiemelte, a jelen gazdasági helyzetben meg kell vizsgálni, milyen irányban lehet és célszerű továbbhaladni az anyanyelv megőrzése területén. A szabadkai sajtótájékoztató előtt a szakállamtitkár a tegnapi nap folyamán Kisoroszon találkozott Talpai Sándorral, a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ elnökével, akivel a falusi turizmus fejlesztéséről tár gyalt, valamint Törökkanizsán és Tóthfaluban is megbeszéléseket folytatott a helybeli vezetőkkel. Dobai János tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes a sajtótájékoztatón megjegyezte, az elmúlt két nap igen tartalmas volt, minthogy az államtitkár munkatár saival meglátogatta a nagyobb vajdasági intézményeket, valamint a szórványt is, hogy közös megoldást találjanak az itt meglévő problémákra. – A látogatás a látottakból ítélve eredményes volt és hamarosan folytatása is lesz, hiszen sok olyan település, val amint intézmény van még, amelyeket meg kell látogatni – mondta Dobai János. Mint azt Gémesi Ferenc kisebbségi szakállamtitkár a sajtótájékoztatón megjegyezte, nem véletlen, hogy az utóbbi két évben Kárpátalján és Vajdaságban vendégeskedett a legtöbbet, hi szen az egyes régiókban élő magyar közösségek helyzete eltérő. A támogatásokat és a figyelmet nem a számarány, valamint a lélekszám alapján osztják ki, nyilatkozta az államtitkár. -- Eltérő helyzetben élő magyar közösségekhez, eltérő politikával próbálunk hozzáállni. Nem lehet a vajdasági magyarság helyzetét összehasonlítani a másfél milliós romániai magyarság közösségével, ugyanis más politikai lehetőségekkel, más intézményes rendszererekkel, illetve forrásokkal rendelkezik, de nem lehet eltekinteni attól sem, hogy Románia az Európai Unió tagállama – szögezte le a magyarországi politikus.