Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.24 . 26 EMNT: rangsorolták az EPjelöltjeiket Szabadság 2009. március Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tegnap véglegesí tette európai parlamenti jelöltlistáját. Az EMNT az RMDSZel kötött belső koalíciós megállapodása értelmében az európai parlamenti választásokra felállítandó Magyar Összefogás Listáján a lehetséges 43 hely egynegyedére, számszerűen 11 helyre jogosult. Az E MNT sajtóirodájának közleménye szerint az erdélyi magyarság sokszínűségét megjelenítő listát állítottak össze, hogy „közösségünk lehető legszélesebb köre hallathassa hangját, szólhasson közös európai jövőnkről”. A beérkezett jelölések, illetve a felkérés ek alapján az EMNT Választási Bizottsága a jelöltek között az alábbi sorrendet véglegesítette: Tőkés László – püspök, EPképviselő, az EMNT elnöke, Szilágyi Zsolt politológus, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, az EMNT alelnöke, László János – mérnö k, székely udvarhelyi nagyvállalkozó, a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke, Dávid László – mérnök, egyetemi professzor, a SapientiaErdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Ábrám Noémi – tanítónő, kommunikációs szak értő, a Diakónia Keresztyén Alapítvány ügyve zető igazgatója, az Erdélyi Nagycsaládosok Egyesületének alelnöke, Boros Zoltán – zeneszerző, filmrendező, az RTV magyar adásának volt főszerkesztője, Sándor Krisztina – ifjúsági vezető, a Bálványosi Szabadegyetem főszervezője, a Magyar Ifjúsági Tanács vol t elnöke, Márton Zoltán – mérnök, a Teleki Oktatási Központ igazgatója, az MPP önkormányzati képviselője, Lakatos Róbert – filmrendező, a SapientiaErdélyi Magyar Tudományegyetem Fotó, film, média szakának tanára, Toró T. Tibor – kutatófizikus, volt parlam enti képviselő, az EMNT alelnöke és Bakk Miklós politológus, egyetemi előadótanár, a Babeş – Bolyai Tudományegyetem politológia tanszékének helyettes vezetője. Mint ismeretes, az RMDSZ és az EMNT között létrejött megállapodás értelmében a lehetséges befutó első, illetve negyedik hely a tanácsot illeti meg, a második és a harmadik pedig az RMDSZé. Az RMDSZ múlt héten rangsorolta jelöltjeit: az első két helyet a szövetség jelenlegi két európai parlamenti képviselője – Winkler Gyula és Sógor Csaba – tölti be. Következésképpen a Magyar Összefogás Listája így nézne ki: az első helyen Tőkés László, a másodikon Winkler Gyula, a harmadikon Sógor Csaba, a negyediken pedig Szilágyi Zsolt szerepel. vissza Én hiszek Băsescunak ÚMSZ Salamo n Márton László | 200 90324 07:26:25 Bevallom, én hiszek neki. Hiszek Traian Băsescu elnöknek, aki nemrégiben azt mondta, a Nemzetközi Valutaalaptól „prevenciós” okokból kell kölcsönt felvennie Romániának. Mármint elővigyázatosságból. Bevallom, én hisze k neki. Hiszek Traian Băsescu elnöknek, aki nemrégiben azt mondta, a Nemzetközi Valutaalaptól „prevenciós” okokból kell kölcsönt felvennie Romániának. Mármint elővigyázatosságból. Hiszen Traian Băsescu is ismeri az egyik legalapvetőbb orvosi tanácsot, mi szerint a megelőzés a legjobb orvosság. És ennek tudatában megpróbálja megelőzni a betegséget. A betegséget, amelynek jelei máris kezdenek megmutatkozni: a közvéleménykutatók diagnosztizáltak legutóbb heveny népszerűségesést az elnöknél. Azt pedig, hogy a novemberi államfőválasztásig kritikus szintre csökkenjen a népszerűségszint, meg lehet előzni. A prevencióhoz viszont azonosítani kell a tünetet kiváltó okokat, amelyek közül a legfontosabb egyértelműen a hatásait őrült ütemben kifejtő gazdasági válság. És az emberek – mit emberek, szavazók – életszínvonalának gyors zuhanása, az elbocsátások, fizetéslevonások, halmozódó magánadósságok. Egyszóval, az ország teljes összeomlása. Nos, ez lenne az a gyorsdiagnózis, amihez elnökünk tüneti kezelést rendelne hozzá. Ez a kezelés pedig egy olyan hitelnek a felvétele, amely összegében kétszer akkora, mint az, amelynek visszafizetéséért az egykori kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu kisajtolta népéből az utolsó kilogramm lisztet és félliter olajat is. És amelye t – természetesen – szintén vissza kell majd fizetni valahogy. Bármilyen (nyilván: az ország lakossága által fizetett) áron...