Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.23 . 16 afganisztáni misszióba küldött katonák at. Nyolcszor találkozott George W. Bush amerikai elnökkel, s még 2003ban úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy a demokrácia védelmében hosszabb ideig fogva kell tartani a veszélyes elemeket. A dán ellenzék szerint az amerikaiak úgy gondolják, hogy Rasmuss en az egyik legeltökéltebb támogatójuk. A franciák - akik most térnek vissza a NATO katonai szervezetébe - azért tolják az előtérbe, mert Rasmussen kész szorosabbra fűzni az atlanti szövetség és az Európai Unió védelem- és biztonságpolitikai együttműködésé t, holott Koppenhága az európai erőfeszítésekben eddig nem vett részt. De nyilván az is a dán mellett szól, hogy a nyarakat Franciaországban tölti, ahol tizenöt éve vett házat. Korábban Rasmussen azt mondta, nem érdekli az állás, de London, Párizs és Berl in győzködni kezdte, s ennek nyomán beadta a derekát. Az egyetlen igazi kérdés, mit szólnak a törökök, hiszen a Mohamedet kifigurázó karikatúrák 2005ös dániai megjelenése után a liberális politikus síkraszállt a szólásszabadság mint alapjog érvényesülése mellett. Ha nem volna hiteles nyugateurópai jelölt a posztra, akkor a NATOnak esetleg komolyabban meg kellett volna fontolnia Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter ajánlkozását, akit azonban oroszellenes álláspontja miatt nem tartottak igazán alkal masnak, éppen akkor, amikor az új amerikai kormányzat, s persze a NATO is újjáépíti kapcsolatait Moszkvával. Az Egyesült Államok azonban az afgán stratégiáját is átértékeli, mondta Brüsszelben Richard Holbrooke, hozzátéve, hogy a szövetségesek megkapják a z új elképzeléseket még a jubileumi NATOcsúcs előtt, amelyet április 34én rendeznek. Holbrooke annyit elárult, hogy meg kell erősíteni a jelenleg korrupt és gyenge afgán rendőrséget, s a kiképzéshez európai támogatást is kért. A másik kérdés már polgári : a mezőgazdaság átalakítása, hogy a tálibok ne juthassanak bevételekhez a kábítószertermelésből és kereskedelemből. A belga rendőrség szombaton egyébként őrizetbe vett több mint négyszáz békeharcost, akik a NATO brüsszeli központját akarták megrohamozn i, mondván elegük van hatvanévnyi militarizmusból. James G. Stavridis tengernagyot jelölte Robert Gates védelmi miniszter a Saceur, azaz a NATO főparancsnoki, egyben az amerikai erők európai főparancsnoki tisztére. A kinevezéssel, amelyet még a szenátusna k és a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk, először lenne a haditengerészet tábornoka az atlanti szövetség első katonája. (Sz. L. L.) vissza Megkezdődtek a találgatások: Surányi, Glatz, Kovács? MNO 2009. március 23. 08:04 Lapértesülés szerint Surányi György, volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus – mint lehetséges kormányfőjelöltek – neve is elhangzott a vasárnapi MSZP elnökségi ülésén. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szanyi Tibor (MSZP) szerint Kovács László adóügy i európai biztost is meg kellene kérdezni. A szocialisták egyfelől olyan pénzügyi szakemberben gondolkodnak, aki a nemzetközi gazdaságban ismert és akinek tevékenysége hiteles lenne a piaci szereplők számára, másfelől olyan karaktert keresnek, aki képes megjeleníteni, biztosítani és fenntartani a nemzeti egységet. Ilyen lenne Glatz - olvasható a Népszabadságban. A Magyar Nemzet hétfő számában szintén arról ír, hogy Surányi György lehet egy, az MSZP, az SZDSZ és az MDF által is támogatott kormány vezetőj e. Szanyi Tibor, a szocialista frakció fenntartható fejlődés munkacsoportjának vezetője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: ha már mindenki az adózási rendszer átalakításában látja a gazdasági kitörés lehetőségét, akkor meg kellene kérdezni Kovács Lászl ó adóügyi európai biztost, volt MSZPelnököt, hogy vállalnáe a miniszterelnökséget. A lap arról is ír, hogy további ezermilliárd forintos megszorítócsomag készül, az új, baloldali hátterű kabinet jórészt a Reformszövetség elképzeléseihez igazodva kormányo zna. vissza