Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-19
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.19 . 25 csinálni amit ed dig is tettem, elsősorban arra fogok összpontosítani, hogy itt Vajdaságban megpróbáljunk kinevelni egy új újságíró nemzedéket, amely tudatosítja azt, miszerint a vajdasági magyar közösségnek európai színvonalú újságírásra van szüksége, és tudatosítja magáb an azt, hogy a vajdasági magyar újságíróknak sorsközösséget kell vállalnia a vajdasági magyarsággal minden pillanatban és kérdésben. vissza A szlovák kormány jóváhagyta a szlovákmagyar katonai szerződést Paraméter.sk 2009 , március 18 - 16:20 A szlovák kormány jóváhagyta a szlovákmagyar kormányközi katonai együttműködési szerződés szövegét, s egyetértett annak aláírásával. A dokumentum aláírásának időpontja egyelőre nem ismeretes - közölték a szlovák kabinet ülése után szerdán Pozsonyban. Ez a dokumentum az 1993ban aláírt tárcaközi szlovákmagyar katonai együttműködési szerződést váltja fel, amelynek már lejárt az érvényessége. Az új szlovákmagyar kormányközi szerződés egyebek között szabályozza az együttműködést a bi ztonsági és a védelmi politika, a fegyverkezés ellenőrzése, a fegyveres erők kiképzése és a védelmi kutatás, illetve technológiák terén. Rögzíti továbbá a katonaiműszaki berendezések interoperabilitását (az együttes működést biztosító kölcsönös képessége t), a légtér ellenőrzését és a katonai egészségügyi együttműködést. Szabályozza a felek kötelességeit a két ország fegyveres erőinek közös gyakorlatai során is. A pozsonyi közlemény szerint az új katonai együttműködési szerződést meghatározatlan időre köt i meg a szlovák és a magyar kormány. vissza Nincs, ami van? KISZO 20090319 Vajon valaha is kézre kerülnek a magyar emlékművek elleni atrocitások elkövetői? Az embernek az a sejtése, mintha nem is akarnák elfogni a tette seket. A rendőrség azt mondja, nem talált bizonyítékot arra, hogy az ungvári Petőfiszobor március 15i, illetve a vereckei magyar honfoglalási emlékműnek egy héttel korábbi meggyalázása politikai vagy szélsőséges nacionalista indíttatásból fakadt. Tetézi ezt, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nem kezd vizsgálatot mindaddig, míg nem bizonyosodik be a politikai indíttatás. A rendvédő szervek illetékesei szerint egyszerű huligántámadásról van szó. Ezek alapján tehát, csupán az történt, hogy télvíz ide jén a Vereckeihágón piknikezők, vagy a pont arra járó huligánok gondoltak egyet és az emlékműre pingálták a "Budapest, gyakorolj bűnbánatot KárpátUkrajnáért!", "Dicsőség Ukrajnának!" feliratot kéksárga ukrán nemzeti színekkel. Ugyanebben a színösszeállí tásban horogkereszteket mázoltak, az oltárkő keresztje mellé pedig az ukrán címert festették. S csak úgy véletlenül az "1939. III. 15" feliratot, azaz KárpátUkrajna magyar királyi honvédség általi elfoglalásának dátumát írták. És erre mondják, hogy nem po litikai vagy szélsőséges nacionalista indíttatás. Netán a 1848 – 49es magyar szabadságharc podheringi csatája emlékművének megrongálása is a véletlenek egybeesése. Nem beszélve a fehér festékkel leöntött ungvári Petőfiszoborról. Egyetlen hét alatt három em lékművünket gyalázták meg. Valóban a véletlenek gonosz játéka lenne mindez? Futni hagyják a tetteseket, ez nem kérdéses. Bizonyíték erre, hogy amikor majd egy éve a vereckei emlékjel oromzatára vasból készült ukrán címert szereltek fel, a talapzati részre pedig a szicsgárdistákat dicsőítő márványtáblát helyeztek el, azzal zárták le az ügyet, hogy ami ott történt, nem bűncselekmény. Hisz az akkor még felavatatlan emlékmű rongálása a hatályos törvények szerint nem bűncselekmény. Azok értelmében az elkövetőt l egfeljebb vandalizmus vagy huliganizmus miatt szabálysértési eljárás keretében vonhatták volna felelősségre. A feltételes mód azért indokolt, mert tudomásom szerint az ügyben nem volt gyanúsított. Holott, nem kell Sherlock Holmes kaliberű detektívnek lenni ahhoz, hogy a világháló adta lehetőségeket kihasználva rátaláljunk bizonyítékkal felérő fotókra. Ugyanis ha az egyik legismertebb onlinekeresőn ukrán nyelven böngészünk a Vereckeihágóról fotókat, az első találaton láthatjuk, hogyan rögzítették tavaly a