Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.18 . 27 nem sikerült ez sem. Tíz évvel ezelőtt egy 25 – 30 f őből álló ifjúsági csapat dolgozott itt külmunkatársként, ma egy sem. Tudósítóink voltak, ma egy sincs. Szalonújságírásra kényszerültünk. A gazdaság képtelen szponzorként, reklámalanyként a terhet viselni. Intézményes keretek között lehetne, kellene megold ást találni. A pályázatoknak pedig folyamatosnak kellene lenniük. Említette, hogy nincs receptje a helyzet megoldására. Ennek ellenére Ön szerint milyen lépéseket lehetne tenni a helyzet változtatása érdekében? – Nem tudhatom, hogy a Magyar Nemzeti Tanác snak vane olyan eszköztára, amivel segíteni tudna, vane stratégiája a helyzet megoldására vonatkozóan. Azt sem tartanám egészségesnek, ha az MNT és a tájékoztatási titkárság önmagukba nézve keressék a megoldást, de azt sem, hogy az újságírók tegyék ugyan ezt. Ezeknek a struktúráknak közösen kell fellépniük. Erre valóban látok megmozdulásokat, egyelőre eredményt még nem. vissza Világi Oszkár: Dunaszerdahely többet érdemel Paraméter.sk 2009, március 17 - 18:18 Világi Oszkár Dunaszerdahelyről, saját önkormányzati munkájáról, a jelenlegi városvezetés gazdasági kavarásáról, a városi vagyon vadprivatizációjáról, a Magyar Koalíció Pártja, s a párt városi szervezetének ebbéli szerepvállalásáról, felelősségéről, és az április 25én esedékes időközi polgármesterválasztás kilátásairól nyilatkozott a Paraméternek. Elmondta többek között azt is, elképzelhetetlennek, rendellenesnek tarja, hogy olyan jelöltek is a polgármesteri székbe kívánkoznak, akik semmilyen önkormányzati tapasztalat tal nem rendelkeznek. Get Flash to see this video. Világi Oszkárral Barak László beszélgetett. Dr. Világi Oszkár Dunaszerdahelyen született 1963. április 17én. Nős, két gyermek apja. A dunaszerdahelyi magyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett, majd 1985ben jogi dioplomát szerzett a pozsonyi Komenský Egyetemen. Ugyanitt doktorált 1991ben. 1986tól 1993ig működött állami közjegyzőként, közben 1 9901992ben a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés tagja (az alsóház és az Alkotmányjogi Bizottság alelnöke), ekkor válik az ügyvédi kamara tagjává is. 1992ben megalapítja a CsekesVilági ügyvédi irodát, amely 2006 júniusától CVD Kftként működik. 1994ben egyi k létrehozója a Középeurópai Alapítványnak. 1996tól 2007ig több állami és magánvállalat felügyelőbizottságának, igazgatótanácsának elnöke vagy tagja. vissza Gašparovič lenne a szlovákmagyar viszony megmentője? Paraméter. sk 2009, március 17 - 23:21 Ivan Gašparovič szlovák államfő kedden este azt állította, hogy senki sem tett annyit a feszült szlovákmagyar viszony enyhítése érdekében, mint éppen ő. "Senki sem tett olyan sokat a szlovákmagyar feszültség enyhítése érde kében az elmúlt hónapokban, mint én" - jelentette ki Gašparovič a Joj szlovák kereskedelmi televízió választási vitaműsorában, amelyben a felmérések alapján négy legnagyobb támogatásnak örvendő elnökjelölt vett részt. Gasparovic formálisan független jelölt , de nyílt támogatást kap az SMER - IránySzociáldemokráciától és a Szlovák Nemzeti Párttól, tehát a koalíció két legerősebb pártjától.