Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.11 . 11 össznépi csodavárás közegében. Egyelőre minden jel szerint nyugodtan megteheti, hogy a nyilvánosság előtt továb bra se adja tanújelét a gazdasági racionalitás és a felelősségtudat megnyilvánulásainak. (Exkluzív nemzetközi fórumokon tesz csak ilyet; idehaza legföljebb két pálinka között dörmöghet valamit a partnerének, amit a távolabb állók fülében elnyom a mangalica visítás.) Az ellenfelek azonban napestig mondhatják az embereknek, hogy Orbán újfent nem mondott semmit az ő megsarcolásukról: ez csak a népszerűségét növeli! Az ellenzék vezére a reményteli jövőről beszélt a magyar népnek. Meg arról, hogy a jelen csődtöm ege egy végképp csődbe jutott globális gazdasági, társadalmi és politikai szisztéma végterméke – s az azt működtető itthoni álszakértői elit felelőssége. A szisztémát illetően súlyos igazságokat, illetve részigazságokat is kimondott. A globálkapitalizmus f iktív pénzmozgások uralta rendszeréről, a társadalom régi kötelékeinek vészes meglazulásáról, a természeti környezet tönkretételéről – és arról, hogy ez így nem mehet tovább. Amit a jövőről, az új világról szólt, az valóban általános lózungok ködébe vesze tt. Ennek a ködalaknak azonban kivehetőek a kontúrjai. Az individuummal és a piaccal szemben a kollektivitásé, a szuverén, paternalista nemzetállamé. Természetesen megállapítható, hogy ez olyan bezárkózó, protekcionista stratégiát sejtet, ami alkalmatlan a globális válság kezelésére. Épp ellenkezőleg: csak elmélyíteni képes azt (ahogy az 1929es világválság idején is megtörtént). Megállapítható továbbá, hogy Magyarország esetében – a méretek és a nyitott státus okán – természetesen hosszabb távon se képzelh ető el afféle gazdasági kilábalás, mint amit annak idején a New Deal vagy a Neuer Plan hozott. (Nota bene: mindkettő a válság vége felé indult be, tehát inkább csak fölgyorsították a már elkezdődött folyamatokat.) A mi esetünkben sokkal inkább Albánia előz ő rendszerbeli bezárkózási modellje és annak „eredményessége” kínálkozhat analógiaként, Vagy a kapitalizmus latinamerikai „alternatívájaként” működő mai „szocialista” államoké (Hugo Chavezé és a többieké), a maguk émelyítő autokratizmusával, illetve speci ális (nálunk hiányzó!) gazdasági erőforrásaival. Ezek a kritikák azonban éppoly kevéssé hatásosak a nép előtt, mint a megszorító intézkedésekről való színvallás hiányának hangoztatása. Többször jeleztem már, hogy az utóbbiak bekövetkeztekor várható néphar agot Orbán igen hatékonyan fogja majd átcsatornázni az előző rezsim „bűnözői” elleni – igazságszolgáltatásnak beállított – politikai bosszúhadjárat keretei közé. Hisz évek óta hergeli az embereket, akik persze e nélkül is ki vannak éhezve az ilyesmire. A P ostabank ügyére s a többi szégyenteljes botrányra gondolva nem is minden ok nélkül. (Akik azzal áltatják magukat, hogy egy európai uniós tagállamban mégse lehet törvény elé rángatni a volt miniszterelnököt, azoknak ajánlom figyelmükbe a Nastase elleni bünt etőeljárás megindítását. Ahogy az idevágó kétharmados szabály felesre változtatásával kiadta őt a román parlament. És ez idáig, ugye, nem értesültünk arról, hogy az EU ki akarná zárni Romániát a tagállamok közül.) Orbán hiteles a magyar nép nagy része elő tt: ezt félreérthetetlenül jelzik a közvéleménykutatások adatai. Ő maga lendületben van, biztos nyerésre áll – és minden idegszálával arra is játszik. Ez tükröződött az országértékelő beszédben. Amely nemcsak célszerűségét, de szellemi és retorikai színvo nalát tekintve is fölülmúlta a korábbi évekét. Orbán olyan ember benyomását keltette, aki tisztában van vele, hogy élete nagy lehetősége előtt áll – és ezt semmi áron se akarja kiengedni a kezéből. Magabiztos volt és erőteljes. Korábban a számító cinizmus mindig átütött a személyes frusztráltságtól is motivált fanatizmuson. Magyarul: hosszú évekig nem volt egy egyenes mondata. Most viszont határozottan úgy tűnt: maga is elhiszi, amit mond. (A hasonló politikusoknál a fanatizmus és a cinizmus nem kizárja, ha nem kiegészíti egymást.) A beszéd valóban új korszakot ígér. Ő maga, a politikája, az eltökéltsége, továbbá a közeg, ami körülveszi azonban nemcsak a sejthető jövő körvonalait, hanem a múlt árnyait is felidézik. A cikk hátralévő részében kommentár nélkül idézek pár passzust egy történeti monográfiából. Az idézetek – noha egy több, mint három évtizede született szövegből valók – igen aktuálisnak tűnnek az orbáni országértékelés után. Mielőtt ideiktatnám a Joachim Fest (először 1973ban, majd 2007ben a Sp igel Verlagnál megjelent) Hitler című monográfiájából származó passzusokat, nyomatékosan kijelentem: nem kívánok semmilyen azonosságot megállapítani Hitler személyét és politikáját, illetve Orbán személyét és politikáját illetően. De a két szituáció párhuz ama nyilvánvaló számomra. Kísérteties a mély válság s az arra adott társadalomlélektani és politikai reakciók hasonlósága. Hogy akkor is véget érni látszott – és véget is ért! – egy korszak, ami után valami merőben
