Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.10 . 26 indítanak beregszászi kurzusokat, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben bizony komolyan érintheti a pedagógusokat, hiszen nem olcsó az ungvári utazás és az otttartózkodás. vissza Ringben a kultúrnemzet – a jubiláló EME dilemmái Szabadság 2009. március 10. T. SZABÓ CSABA A fenti cím még véletlenül sem akarja szójátékba vinni Ring Éva történészt, aki szerint a mai politika útke reszteződés előtt toporzékol államnemzet és kultúrnemzet bonyolult fogalmi hálójában. Szombaton közgyűlést tartott az Erdélyi MúzeumEgyesület. A százötvenedik születésnapját hangzatos számokban, minőségi kiadványokban és nagy nevek apoteózisában ünneplő s zervezet ülésén, Görömbei András akadémikus elhintett egy érdekes gondolatot a jövőjének értelmét és útvonalát kutató szervezet magasztos légkörében: az értelmiség legfőbb célja a kultúrnemzetben való gondolkodás. Üzenet ez nemcsak egy akadémiai szintet ké pviselő, az erdélyi magyarságnak optimistán „még” csak egy szűk rétegét érintő szervezet jövője felé, de az egyéni identitásán elgondolkodó embernek is. Amikor a gazdasági válság befeketíti a mindennapok szürkeségét és a materiális értékek émelygős túlten gésbe sodorják a nemzeti kliséktől csömörlött embert, veszélyes terepre kerül ez az alapjában véve nemes gondolat. Vitathatatlan, hogy egy szétszabdalt nemzet egyedüli lehetősége a továbbélésre az egységes kultúrtáptalaj öntözése termékeny tudományoskultu rális munkával. Mindezt a csendes hétköznapokban a gyakorlat részeként éljük meg előadások, vendégelőadók, koncertek és más „koprodukciók” által. De kik élik ezt meg? Az öreg tudós, aki közel a kilencvenhez is mosollyal és botladozó hévvel veszi át sokadik díját? A buzgó mócsing diák, aki egy fotó erejéig képviselteti magát egy hozzá még túl nagy eseményen? A tanár, aki sokadjára csukja le szemét a hosszú órák nagymonológjában, ahol egy nemzet jövőjét szeretnék optimistára körvonalazni? Az EME közgyűlés te matikája túl kellene nőjön önmaga százötven éves pátoszán. Az erdélyi magyarság válságos identitászavarban szenved, amikor a haladó ifjúság tagja is közönnyel legyint egy Márton Áron szobor avatásának hírére. Kultúrnemzetben gondolkodni gyönyörűszép idea, de táptalajt is kell teremteni neki. Értékek válságában és szivárványában nem könnyű „helyes” kiutat találni. Szükség van csapatkovácsoló szervezetekre, műhelyekre, amelyek mint egy gazdag piaci kosár magába gyűjtik egy „piac” legjavát. De a kosárba helyez ett finomságok célja az evés. Táplálni egy sokkal bonyolultabb és igények különbözőségétől tarkított szervezetet: az erdélyi magyarságot. Az értelmiség – amelynek egyik alapkovácsa a százötven év vasfoga által edzett EME – nem önmagának kell hogy teremtse n. Alkotása hatás kell hogy legyen. Munka, amely üt, ver, formál és eltántoríthatatlanul ordítja céljait. Mindezt a minőség és a tudományosság égisze alatt megtenni – itt rejtőzködik a dilemma, amely útkeresés előtt áll. Az erdélyi magyarság egyre kevésbé „magyar”. Örvendetes hír ez, mondhatják azok, akik a nemzeti identitást mint elavult értéket dobják sutba, érvelve azzal, hogy a tolerancia és egy jobb társadalom egyik akadálya a nemzeti identitás. Örvendetes azoknak a hangoknak is, akik a másik oldal szá nalmas ultranacionalizmusában tengve az asszimilációt és a hagymakupolás honfoglalást kovácsolják álmaikban, bábáskodva a nacionalizmus sztereotípiáinak mélyülése mellett. De nem igazán derűs a jelenség azoknak, akik a „magyarság” fogalomkörébe a minőséget , egyetemes értékű kulturálistudományos örökséget helyezik. Mert bizony ilyen is van nekünk. Van Mikó Imrénk, Márton Áronunk, akik életútjukkal magyarságukon túlmutató értékeket képviseltek egy mostaninál nem jobb korban. Magyarnak lenni nem szégyen. Mag yarnak lenni nem vak büszkeség. Magyarnak és erdélyinek lenni felelősség és makacs következetesség. Egyszerűen tudatosság. Az értelmiség szerepe? Nagy dilemma. De semmiképp sem magának alkotni, hanem egy közösségnek, melynek egy identitásmodellt nyújthat á t. Kapaszkodót, amely nem elavult, hanem életrevaló és vibráló. Olyan szoborféle, amely egy sokszínű városban háromméteresre magasodva hirdeti: remény mindig van! vissza
