Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.05 . 22 – Áttekintettük az előttünk álló feladatokat, a megoldásra váró problémákat – mondja Csernicskó István. – Létrehoztunk öt kisebb munkacsoportot, amelyek az óvodák, az elemi, az általános, a közé piskolák, illetve a pedagógustovábbképzés és a felsőoktatás számára készítenek konkrét módszertani segédeszközöket, munkafüzeteket, tankönyveket. Február 12én a csoportok elnökeivel tanácskoztunk, akik előterjesztették éves munkatervüket. – Az a hír jár ja, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) nem vesz részt a programban. – Ez ügyben történtek lépések, felkerestünk ott dolgozó szakembereket. Voltak, akik igent mondtak az együttműködésre, de olyanok is akadtak, akik nem mutattak hajlandóságot erre. Horvát h Katalin docens jelezte, hogy részt kíván venni a munkában. – Mikor folytatódik a tanácskozás? – Március végén, s meghívjuk a kijevi, a magyarországi és az ungvári szakértőket is. Köztudott, hogy a program a beregszászi magyar iskolák számára készült, de egyértelmű, hogy ami itt eredményesen működne, használható lehet például a csapi magyar iskolában is. Ezért keressük a kapcsolatot más járások magyar iskoláinak ukrán szakosaival is, akik esetleg hatékonyan együttműködhetnének velünk. Valamennyiünk érdeke, hogy Kárpátalja összes magyar tannyelvű iskolájában emelkedjen az ukrán nyelv oktatásának színvonala. Nagyon fontos, hogy olyan módszereket, segédanyagokat adjunk a pedagógusok, az óvónők kezébe, amelyeket a gyakorlatban tudnak alkalmazni. Ezáltal az oszt álytermi munka a nyelvtan oktatásáról a nyelv oktatására tolódhat. S ha érdekesebbé válnak az órák, a tanulók is motiváltabbakká válnak. Mint azt Csernicskó István elmondta, miközben az idegen nyelvek oktatása kapcsán az állami szabvány pontosan meghatároz za, hogy az elemi, az általános és a középiskola végére milyen tudásszintet – az Európában széles körben ismert és elfogadott A, B vagy C szintet – kell elérnie a nyelvet tanulóknak, az államnyelv kapcsán nincs pontosan megfogalmazott cél. Azaz az oktatási tárca mintha azt várná el a más nemzetiségűektől, hogy az érettségiig anyanyelvi szintű ukrán nyelvtudásra tegyenek szert. Sokan rossznak tartják azt a tantervet is, amely a magyar iskolák számára készült ukránból, magyarázza a rektorhelyettes, ugyanakkor abban egyértelműen rögzítve van, hogy az osztálytermi munkának a beszélt nyelv fejlesztésére kell kiemelt hangsúlyt fektetnie, továbbá a nyelvtani ismeretek tanítása eszköz, nem pedig cél. A magyar iskolákban azonban gyakran éppen a nyelvhasználat készség ének fejlesztése szorul háttérbe. Az a baj, hogy a magyar iskolában ukránt oktató pedagógusokat az ukrán anyanyelvű gyerekek oktatására készítették fel. Ezért jutottak arra a döntésre, hogy olyan segédeszközöket kell adni a pedagógusoknak, amelyek arra mot iválják őket, hogy előbb tanuljon meg a gyerek ukránul beszélni, majd csak aztán lehet a nyelvtani ismeretek révén korrigálni a nyelv használatát. – A program végén benyújtják az elkészült anyagokat az oktatási minisztériumba? – Oktatási anyagokat a felsőb b szervek tudta nélkül nem alkalmazhatunk. Ezért az elkészült módszertani kiadványokhoz, segédanyagokhoz megpróbáljuk megszerezni a minisztérium és a megyei illetékesek jóváhagyását. Ez közös érdek. Azt szeretnénk, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű iskol ákban meg lehessen tanulni ukránul. Meggyőződésünk, hogy az anyanyelven oktató iskola keretében kell megtalálnunk annak lehetőségét, hogy az államnyelv oktatása eredményes legyen, s így olyan iskoláink legyenek, amelyekben gyermekeink – miközben elsajátítj ák az ukrán nyelvet és megőrzik anyanyelvüket is – magas szintű tudást szerezhetnek anyanyelvükön. vissza Hegedűs Csilla Megfelelőe az iskolai nyelvoktatás? KISZO 20090305 Manapság folyamatosan napirenden szerepel az á llamnyelv nemzetiségi tanintézményekben való oktatásának kérdése. De vajon megtaníthatóe az ukrán nyelv a magyar iskolákban? Kovács Péter gimnáziumigazgató (Ungvár): – Alapvető feltétel, hogy olyan tanárok oktassák az ukrán nyelvet, akik a diákok anyanye lvén is el tudják magyarázni a tananyagot. A szerencsés az lenne, ha magyar iskolát végzett fiatalok mennének ukrán szakos tanárnak. Emellett természetesen megfelelő tankönyvekre, módszertani anyagokra és szakszótárakra lenne szükség. Jelenleg ezekből a ko mponensekből semmi sincs, ezért is nagyon nehéz a cél elérése, a pedagógusok munkája. Kétségtelen, hogy csak hosszú távú stratégia hozhatja meg a kívánt eredményt. Vorcsák Viktória, a 4. számú Kossuth Lajos középiskola 11/B osztályos tanulója (Beregszász) : – Mindenképpen át kellene szervezni az ukrán nyelvoktatás módszerét. Ha idegen nyelvként tanítanák, mint például az angolt, sokkal jobb lenne. Másrészt nem minden tanár adja olyan szinten át az anyagot, ahogy azt majd