Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.21 . 16 gazdagodhat meg, segélyből nem. Tudja, a munkavállalók kevesebb megszorítást, a munkaadók viszont lényegesen nagyobb kiadáscsökkentést szeretnének, de a szo ciális partnereknek erről egymást kell meggyőzniük. A kormány bármelyik irányba tud lépéseket tenni, de csak akkor, ha létrejön a közmegegyezés. A kormányfő felvetésére először a munkavállalók reagáltak: egységes álláspontjuk nem volt, ezért a konföderác iók képviselői egyenként mondták el véleményüket. Egybehangzóan szót emeltek az adómentes béren kívüli juttatások, köztük az üdülési csekk és az étkezési hozzájárulás tervezett megadóztatása ellen. A cafeteria rendszer módosítása szerintük negatívan befoly ásolná a bérstruktúrát, ráadásul egyes ágazatokban, például a vendéglátóiparban munkahelycsökkenést okozhat. A nyugdíjrendszer átalakításáról is hasonlóan vélekedtek. Elhangzott, hogy a módosításokat ne az Idősügyi Tanács tagjaival, hanem az aktív korúak k épviselőivel vitassa meg a kormány, hiszen a változások a jelenleg még dolgozókat érinti, és szó volt arról is, hogy az intézkedéseknél a kormány vegye jobban figyelembe az egyes társadalmi rétegek teherbíró képességét. A munkáltatók az iránnyal egyetérte ttek, csak a mértékét kevesellték, határozottabb és gyorsabb változásokat sürgettek. "A kormány programja szükséges, lehetséges, de nem elégséges." Rolek Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szeri nt a munkavállalói oldal nem érzékeli a válság súlyát, azt, hogy az ország finanszírozása kerülhet bajba, ha nem sikerül megállapodni a 810 százalékpontos adómérséklésben, ami javíthatja a versenyképességet. Veres János pénzügyminiszter viszont arra kért e a munkaadókat, hogy olyan adócsökkentési javaslatokat tegyenek, amelyek "másik lába", a kiadáscsökkentés is konkrét, s közben a GDP arányos államháztartási hiány nem lépi túl a 3 százalékot. Emellett kijelentette: az idén az ERM2be - az euró bevezetésé nek előszobájába - való belépés feltételeit kell megteremteni. Az egyeztetés két hét múlva folytatódik. Gyurcsány Ferenc arra kérte a pénzügyminisztert, biztosítsa, hogy a szociális partnerek az összes fontos számhoz hozzájussanak. A következő egyeztetés en ugyanis már konkrét javaslatokat vár a kiadáscsökkentésről, ezért arra kérte a munkáltatók és a munkaválallók képviselőit, legyen felhatalmazásuk, hogy aláírjanak egy erről szóló megállapodást. vissza Orbán a nyugati álla mokat ostorozza, a középen fekvőket védelmezi – Új válságkezelés kell Népszava.online • 2009. február 21. Orbán Viktor szerint az Európai Uniónak változtatnia kell a KözépEurópa számára rendkívül hátrányos válságkezelési lépésein, és a térség bankjait eu róhoz kell juttatnia - mondta a Fidesz elnöke, miután Varsóban Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel tárgyalt. Orbán szerint az Európai Unió eddigi gazdasági válságkezelő lépései rendkívül hátrányosak és veszélyesek KözépEurópa számára, mert külön válság kezelést dolgoztak ki az eurózónán belül lévő államok számára, míg az eurózónán kívüli országoknak "jószerével nem jutott semmi". A Fidesz elnöke szerint az egyik probléma, hogy középeurópai bankok kiszáradnak, nem jutnak euróhoz, másrészt pedig az Európ ai Unió gazdagabb tagállamai protekcionista irányba fordulnak, és az ipari termelést is megpróbálják saját államhatáraikon belül tartani, így hiába versenyképes egynémely középeurópai ország, az itt lévő beruházások mégis elakadnak, és újak nem érkeznek. Orbán Viktor, - aki az Európai Néppárt alelnöke is - a lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után azt mondta, hogy az Európai Néppárt miniszterelnökeinek következő csúcstalálkozóján KözépEurópának egységesen kell fellépnie ebben az ügyben. Arra a kérdésre, hogy Magyarország mikor csatlakozhat az eurózónához, a Fidesz elnöke úgy válaszolt: a mostani magyar kormány működése alatt semmiképpen, mert a kabinet alkalmatlan arra, hogy megteremtse a bizalmat az euró bevezetéséhez.