Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-20
MeH N emzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.20 . 13 Washington régóta elkötelezett támogatój a ugyanis a horvátok felzárkózásának, ami az uniós érdekekre is hivatkozó szlovénok makacs önérvényesítésén most megtörni látszik. Utóbbi irányítása pedig mintha kicsúszott volna Borut Pahor szlovén kormányfő kezéből. Hiába ratifikálta ugyanis a ljubljana i parlament kétharmados többséggel a horvát NATOtagságot, a határozatot nem tudták postára adni, mivel a nacionalisták - előbb a parlamenten belül, majd visszalépésük után most kívülről - népszavazási indítvánnyal álltak elő. Ha pedig az aláírások gyűjté sét határozottan ellenző Pahornak nem sikerül valahogy fordítania a helyzeten, a Stranka Slovenskog Naroda (SSN), azaz a szlovén nép pártja demokráciajátékával túlmehet az áprilisi NATOcsúcsig ratifikálásra kitűzött határidőn. Mindez, no meg a két orszá g hangos határvitája, eltakar azért néhány fontos dolgot. Serge Brammertz, az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló büntetőtörvényszék (ICTY) főügyésze szerdán udvariasan figyelmeztette a horvát kormányt arra, hogy bár csatlakozási kötelezettsége lenne az együttműködés, ennek nem tesz maradéktalanul eleget. (Hágában régóta hiába várják például azokat a tüzérségi naplókat, amelyből kiderülne, vajon milyen haderővel támadták a horvátok 1995ben Knint, ahol jobbára már csa k békefenntartók, meg szerb civilek voltak.) Nem haladnak az uniós tagsághoz elengedhetetlen reformok sem Horvátországban - nagyrészt a társadalom ellenállása miatt. Ráadásul nem tudni pontosan, valójában mennyire érinti a nemzetközi válság a horvát gazda ságot. Ami a tömeges elbocsátásokon és növekvő hitelkamatokon túl látszik: a kormány sok energiát fektet abba, hogy a kunát az euróval szemben mesterségesen erős szinten tartsa. (Néhány héttel korábban 34 forint volt egy kuna, mostanra 42re ugrott fel.) Stjepan Mesic államfő a napokban szokatlan nyíltsággal kérte színvallásra a minisztereket, hozzátéve, neki úgy tűnik, ez az év elveszett a horvát csatlakozási folyamatban, és nem csupán a szlovén blokád miatt. Ivo Sanader kormányfő válaszként is értelmezhe tő akciójában 6 hajóra adott állami megrendelést (144 millió kuna, azaz 6 milliárd forint, értékben) a spliti és trogiri hajógyárnak. Mint mondta: bár az unió határozottan megtiltotta a veszteséges horvát hajógyártás további támogatását, ő ezzel a horvát h ajósokat kívánja dotálni. vissza A világ példát vehetne Szlovákia kisebbségpolitikájáról? InfoRádió 2009. február 19., csütörtök 18:17 Szlovákia példaként szolgálhat az egész világ számára a kisebbségi jogok biztosítá sa terén - véli a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke, aki szerint a magyarszlovák viszony megromlásáért a magyar fél felelős. A Ján Slota által vezetett tömörülés második számú vezetője, Anna Belousovová szerint a földrajzi nevek írásának kérdése a magyar tank önyvekben arról is szól, hogy a szlovák nemzet megvédje szellemi örökségét. A Bumm.sk arról számol be, hogy az Aktulne.sk szlovákiai hírportál olvasóinak kérdésére válaszolva a földrajzi nevek írásáról azt mondta: "nem engedhetjük meg, hogy Szlovákiában o lyan földrajzi neveket használhassanak, amelyek a legkeményebb magyarosítás idején keletkeztek. Szlovákiát nem lehet Felvidéknek nevezni, és a Szlovákiához tartozó községeknek és városoknak nem lehetnek magyar neveik, mivel ezzel valaki saját területét jel öli ki". Egy másik olvasói kérdésre válaszolva Belousovová kijelentette: pártja nem ellenzi a kisebbségek fejlődését, sőt, éppen ellenkezőleg. Viszont azt helyteleníti, hogy a kisebbségeket "ötödik kolóniának" használják fel arra, hogy a szomszédos állam Szlovákia belügyeibe avatkozzon, és szítsa a feszültséget. Megismételte a kormány azon álláspontját is, miszerint "Szlovákia azon kevés európai államok egyike, ahol átlagon felüli feltételek adottak a nemzetiségi kisebbségek számára". "Igazán példaként szo lgálhatunk a világ számára" - tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy pártja "sohasem lép fel támadólag a magyarokkal szemben, mindig csak reagál és ott védekezik, ahol szükséges". "Nem mi jöttünk elő a KMKF gondolatával, nem mi kezdeményeztünk verekedést a futballpályákon. Hangsúlyozom, az SNS védekező pozícióban van."