Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-17
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.17 . 38 programban sepsisze ntgyörgyi vállalkozókkal, közvéleményformálókkal. Igyekeztem olyan programot összeállítani, amelyből képet alkothatok arról, hogyan látják az ottani politikai helyzetet. – Ön most Bukarestből érkezik a Székelyföldre, de hát nem most ismerkedik az ottani viszonyokkal. Számít meglepetésekre? – Meglepetésekre nem számítok, de kétségkívül a helyzet folyamatosan változik, az intézményvezetők ügye pedig éppen most van forrásban. Fontos tehát, hogy lássam, mit gondolnak ebben a kontextusban az emberek. Másrészt pedig történt egy segítségfelajánlás az államelnök részéről az egész régiónak. Mindenképp jól jön, hogyha a helyi vezetők felismerik az ebben rejlő lehetőségeket. Rám pedig a közvetítői szerep hárul e téren. – Ön most már tisztsége folytán a Cotrocenipal otából szemléli a magyar – román viszonyt. Változtate ez valamit az ön személyes optikáján? – Úgy érzem, van mit keresnem ebben a tisztségben, és tudok segíteni egy áldatlan helyzet megoldásában. Köztudomású ugyanis, hogy mindkét megyében a kormánynak aláre ndelt intézményeknél a magyarok számaránya meszsze alulmarad a helyi etnikai arányokon. – De felrójae ön is Antal Árpád polgármesternek, hogy nincsenek román osztályvezetők a sepsiszentgyörgyi városházán? – Jó fél évvel ezelőtt éppen Antal Árpád szervezé sében találkoztam Kovászna megyei román civilekkel, politikusokkal. Akkor láttam, ők nem érzik, hogy a számarányuknak megfelelően képviselve lennének a helyhatóságokban. Itt két oldalról vannak frusztrációk, és én azon próbálok dolgozni, hogy ezek mindkét oldalon feloldódjanak. – Traian Băsescu a hét végén Kovásznán is elmondta, önt miniszteri rangú tisztségbe nevezte ki. Van „minisztérium” is az ön háta mögött? Van apparátusa? – A cotrocenii apparátus szerény létszámú. Létrehoztak egy kisebbségi ügyosztá lyt, a várakozások szerint 23 beosztottam lesz. – Ezeket ön választja ki? – Felajánlották, hogy átirányítanak hozzám munkatársakat, mert takarékossági megfontolásból nem lehet gyarapítani az apparátust, de én szakértőket szeretnék magam mellett, ezért ez t elutasítottam. A szakértőket pedig természetesen én fogom megválasztani. – Az erdélyi magyarság 1989 után a képviseleti logikához szokott; ön is képviselő, szenátor volt korábban. Képvisel valamit ebben a tisztségben? Az államelnököt? A kisebbségeket? – Én transzmissziósszíjszerepnek fogom fel az államelnöki tanácsosi tisztséget. Közvetíteni tudok, üzeneteket tudok hoznivinni a közösség és az államelnök között. Ez pedig új lehetőség. – Lehetőségeket is, de korlátokat is jelent az ön számára. Melyiket érzi hangsúlyosabbaknak? – Pontszerű kérdésekben meglehetősen széles a mozgásterem, tudok befolyásolni, esetleg segíteni. A Cotroceniben töltött egy hónap azonban azt is jelzi, hogy vannak határok. Ez tehát egy keskeny palló. – Melyek a korlátok? Mit sza bad egy elnöki tanácsosnak, és mit nem? – Erre elég pontos szabályok vannak. Nem szabad a bizalmas információkat kiadni, és a kidolgozás alatt levő állásfoglalásokat kiszivárogtatni, nyilvánosságra hozni. Ez benne van a munkaköri leírásban is. Egyéb dolgok ban viszont nyitott a terep. Szabad szerepelni a sajtóban. Nem kell feldicsérni az államelnök egyik vagy másik lépését, sőt bírálni is szabad a nyilatkozatait. – Megengedett a pártpolitizálás? Sokak meglepődtek azon is, hogy ott volt az SZKTn, és fel is szólalt. – Nincs törvényes tiltás erre vonatkozóan. Olyan markáns pártpolitikusok voltak korábban elnöki tanácsadók, mint Vasile Blaga és Elena Udrea. Abban rendhagyóbb a helyzetem, hogy az RMDSZen belüli politikában is meg szeretnék maradni. Amikor elvál laltam a beosztást, ezt nyilvánvalóvá tettem az államelnök előtt, ő pedig rábólintott. – Hogy érzi, az elmúlt egy hónapban sikerülte átadni olyan gondolatokat, amelyeket aztán képviselt is az elnök?