Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.16 . 26 Éppen ő volt az, aki továbbviszi a felvilágosodás eszmevilágát és hevületét, hogy a sötétség évtizedeiben a legeslegfőbb ösztönző legyen, s megérve még a reformkor kezdetét is, összekötő kapocsként vehessük tudomásul a XVIII. század újító szelleme és a XIX. század romantikája között. Kazinczy még Bessenyeitől kapta az ösztönzést, és Kisfaludy Károlyon keresztül Vörösmarty nemzedékének is ös ztönzője lett. A sanyarú anyagi körülmények ellenére Kazinczy legtöbb idejét továbbra is nagy célja, a magyar nyelv megújítására és nemesítésére fordította. Levelezéseiben és dolgozataiban fellépett az időközben felkapott debreceni népiesség és laposság ellen. Az 1820as évekig Széphalom volt a magyar irodalom központja, ezt követően Kisfaludy Károlynak sikerült Pestet irodalmi központtá tennie. Az új írók – mint Szemere Pál, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Fáy András – Kazinczynak mutatták be kéziratai kat, tőle vártak kritikát és ítéletet műveik felől. Az ő agitációja folytán lett a nyelvújítás ügye országos üggyé. A hívatlan és vakmerő újítók ellen így nyilatkozott: „Újítani a nyelven csak annak szabad, a ki a maga nyelvét nem csak tudja, hanem tanul ta is, aki a régibb és újabb classikusok munkáival ismeretes…” Kazinczy kiterjesztette a nyelvújítást a frazeológiára, a jelentéstanra, a mondatszerkezetre és a szókötési fordulatokra is. Fő törekvése a magyar stílus megújítása, a költők nyelvi törvényhozó szerepének hangsúlyozása. Harcot hirdetett a provincializmus ellen. Újításai és bírálatai, erőszakolt neologizmusai kihívták írótársai nagy részének haragját. 1811ben Tövisek és virágok (Sárospatak) című kötetével és Vitkovics Mihály barátomhoz című ve rses levelével új lendületet adott a nyelvújítási harcnak. Kazinczynak poetai berke című verses- és fordításkötete mutatja a legtisztábban Goetheimitációját, neoklasszicista elkötelezettségét. A Mondolat 1813 című gúnyirat személyében is támadta. Kölcse y és Szemere válaszolt nem kevésbé éles hangú gúnyirattal (Felelet a Mondolatra, 1815). Kazinczy hívei sürgették, hogy a magyar irodalmat károsan megosztó harcok helyébe teremtsen békét. Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél című cikkében Kazinc zy módosította addigi álláspontját, „synkretista” nézetet fejtett ki, s máig ható érvénnyel fogalmazta meg a nyelvművelés feladatát: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s így egységben és ellenkezésben van önmagával.” A konzervatívokat felháborítják az új kifejezések; a túlzók, akiknek lassanként semmiféle régi szó nem jó, óvatos maradinak tartják. Ő pedig szilárdan áll ortológusok és neológusok között: keresi az összhangot a hagyományul kapott anyanyelv és a szüksége s gazdagítás között. A történelem őt igazolta. De kortársai is egyre jobban látták az ő igazát. Kazinczy és társai nagyjából tízezer szót alkottak meg, nemcsak szóképzéssel alkottak szavakat, hanem felújítottak régi szavakat, nyelvjárási szavakat emeltek be a köznyelvbe, szóösszetételeket alkottak, szavakat vontak össze. Múltját sosem tagadta meg; fogsága előtti éveinek valláskritikai radikalizmusa azonban deizmussá szelídült, a társadalmi gyakorlatban is a türelmet és az erkölcsöt törekedett megvalósít ani. Lírai alkotásai közül ódái és dalai érdemelnek figyelmet. Egy alkalommal még jóérzékű költőtársait is megtévesztette; régies betűtípussal szedett, alig archaizált szerelmes verset csempészett Pálóczi Horváth Ádámhoz intézett verses levelébe. Már ekko r óvta költőtársait az alkalmi versek művelésétől, provincializmust, ósdi ízlést vetve az alkalmi versszerzők Kazinczy levelezése huszonhárom vaskos kötet. Az 5933 levélből 3200nál több az, amit ő írt kortársaihoz. Ötéves volt, amikor az elsőt írta, az ut olsót már nem tudta befejezni. A köztük eltelt idő hatvanhét esztendő krónikája. Levelezése kor- és kultúrtörténeti dokumentum. Az emlékirat terve, az „originális” mű létrehozásának ötlete 18071808ban vetődött fel először. A Pályám emlékezete a gyermek kortól 1805ig tartó életút megelevenítésére vállalkozott, s a „reppenő papirosszeletek” és a levelek lettek forrásai. A műből a „borzasztólag szép”, gyötrődésekkel teli pálya bontakozik ki. Az út a regmeci háztól harcokon, börtönön át addig a pillanatig í vel, amikor legfontosabb küzdelméhez, a nyelv megújításához kezdett. Kazinczy nem „chroniconi rendben” mutatja be életét, hanem az előzetesen kijelölt „ángoly kert kompozíció” alapján. Az önéletrajz középpontjába a személyiség kerül, aki jelenét állandóan szembesíti a múlttal és fordítva.
