Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-07
MeH Nemzetpolitikai Ügy ek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.07 . 16 identitás elvesztését kívánták megelőzni. Kezdetekben ez a törekvés tö bb mint üdvös volt, hiszen Romániában nem sok útját ismertük a kisközösségek kialakulásának és arról végképp semmi elképzelésünk nem volt, hogy mit jelent a civil társadalom megléte egy jól működő demokráciában. A jól működő demokrácia fogalmával sem voltu nk tisztában. A különböző forrásokból, de főként a magyar állam támogatásának köszönhetően, helyi segítséggel (közvetítő szervezeteken keresztül) létrejöttek azok az alapítványok, melyek megpróbáltak anyagi segítéget nyújtani bármiféle magyar kezdeményezés nek és erre a legjobb forma a civil szervezet volt. Az Illyés Alapítvány, Apáczai Közalapítvány, Új Kézfogás Közalapítvány, Szülőföld Alap, Communitas, újabban Eurotrans, stb. alapítványokon keresztül számtalan romániai magyar civil szervezet részesült tám ogatásban. Bár ez jó volt eleinte, hosszú távon nem hozott hasznot, hiszen elsősorban azt segítette elő, hogy minden településen, ahol maroknyi magyar ember lakott, létrejöjjön egy civil szervezet, amely mindenféle képzés, képzettség, tudás és tapasztalat nélkül elkezdett pályázgatni a fenn említettek valamelyikénél és bagó pénzekből bagó projekteket jelentéktelen projekteket) valósítottak meg. Ismétlem, ez az elv nagyon is működőképes volt a romániai magyar civil társadalom ébredésekor, ám most sok hasznot nem hoz. Ugyanis ez a rendszer, amely pont méretéből és célcsoportjából adódóan egyre belterjesebb lett, megakadályozta ezen civil szervezetek kitörését, megújulását, nyitásást és fejlődését. Sokat segített és segít abban, hogy valamennyi tapasztalatot sz erezzen az illető szervezet (bár ez inkább papíron, gazdagítja a szervezet CVjét), ám ugyanakkor annyira elkényelmesíti a civil szervezeteket, hogy most, amikor az úgymond korlátlan lehetőségek korszakába léptünk, képtelenek élni az új lehetőségekkel. Ny ilván ezek a lehetőségek korántsem korlátlanok, ám annyiban talán mégis találó a kifejezés, hogy olyan összegek lehívására van esély, amelyről eddig még csak álmodni sem mertünk. Az igazán nagy változás abban rejlik, hogy ezek az összegek már feltételezik a nagy projekteket, a társadalmi hasznot, a partnerséget, az újítást, a hozzáadott értéket, a tapasztalatot és a valamilyen célért való kiállást. Ebben a kritériumrendszerben pedig a 15 embert érintő, két számítógépet vásárló, 3 fölösleges kiadványt készít ő projektekhez szokott civil szervezetek labdába sem rúgnak. A romániai magyar civil szervezetek megújulásának egyik legfőbb lépése lenne az, hogy merjünk nagyot álmodni, ami esetünkben azt is feltételezné, hogy végre megpróbálunk leszakadni a magyar áll am által biztosított, szinte jövedelemszerű, felaprózott támogatási rendszerről. Nem a teljes szakításról beszélek, természetesen, hiszen számtalan olyan település van, ahol ezek az apró kis projektek és befektetések mai napig az egyetlen lehetőséget jelen tik bármilyen magyar jellegű fejlődésnek. Ám azok a civil szervezetek, amelyek elsősorban kényelmi szempontból élnek ezekkel a lehetőségekkel talán rávehetnék magukat, hogy nagyobb, merészebb és lényegesen nagyobb költségvetésű projektekkel próbálkozzanak. Nem hagyom figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy az elmúlt tíz év alatt nem sok minden történt annak érdekében, hogy felkészülten nézzünk elébe bárminemű változásnak és ennek a felkészületlenségnek talán most látjuk leginkább kárát. Nagyon kevés olyan or szágos projekt volt, sajnos, amely konkrétan azt a célt tűzte ki, hogy a civil társadalmat erősíti, segít nekik felkészülni az európai pályázati rendszerre (előcsatlakozási alapokra is), elmagyarázza a társadalmi felelősség jelentését és szerepét, bevezeti az aktív állampolgár fogalmát, közelebb hozza a fundraising értelmét, stb. Egyértelmű, hogy ilyen tudás nélkül borzasztó nehéz hirtelen több tízezer, vagy százezer eurós nagyságrendű projekteket kitalálni és véghezvinni. Az eddigi bevált és bejáratott ren dszer arról szólt, hogy bármilyen kiírás jelent meg, azt megpályáztuk, mindenféle cél, koherencia, stratégia, távlati terv nélkül. Nem számított, hogy már van 50 székünk, ha megjelent egy kiírás, amelyben lehetett nyerni 100.000 forintot, vagy 20 millió ré gi lejt újabb székek vásárlására, hát beadtuk a pályázatot. Jó esetben megvettük a székeket, nem csak elszámoltuk. Ez a mentalitás egyértelműen nem segít, sőt hátráltat, amikor országos, vagy nemzetközi pályázatokról beszélünk. Létezik nem is egy olyan ro mániai magyar civil szervezet, amely évekkel ezelőtt túlépett ezen a saját maga által felállított, kényelmes határon és már a ’90es évek közepétől aktívan részt vett az előcsatlakozási alapok lehívásában. Ezek a szervezetek olyan projekteket valósítottak meg, melyek túlmutattak egy település vagy egy szervezet rövid távú céljain, fenntarthatók voltak, társadalmi hasznot produkáltak. Miért nem tudunk róluk többet? Miért nincs meg az átjárás az ezer kis szervezet és a tíz nagy szervezet között? Miért nem tan ulunk tőlük? A pillanatnyi lemaradás másik oka a román szervezetekkel való kapcsolat szinte teljes hiánya. Szintén az eredeti cél görcsös és néha felesleges követése miatt sokunkban nem fogalmazódott meg az az igény, hogy nagy román szervezetekkel partner ségbe lépjünk, közösen valósítsunk meg valamit. Nagyrészünk nem is tudja, hogy vannak, kik azok, vane ernyőszervezetük, milyen akcióik vannak. Pedig érdemes lenne odafigyelni, mert a román civil
