Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.28 . 24 Az a terrorfenyegetettség, amelyre az amerikai kormányzat az emberi jogok felfüggesztését alapozta, élvonalbeli amerikai értelmi ségiek, Susan Sonntag, Noam Chomsky és mások szerint is, annak (egyik) következménye, hogy az USA a világ legkülönbözőbb tájain antidemokratikus, az emberi és közösségi jogokat durván megsértő kormányzatokat támogatott és állított önnön világhatalmi céljai nak szolgálatába. Az USA bénító katonai túlerejének és a katonai potenciál gátlástalan bevetésének oroszlánrésze volt abban, hogy a terrorizmus lélektani feltételei kialakulhassanak. Az amerikaiak által kezdeményezett, a világ demokratikus államainak t öbbsége által is engedelmesen „meghonosított” nemzetvédelmi intézkedések azonban nem elsősorban a mindenre elszánt terroristák akcióinak meghiúsítására szolgáltak (a terrorista merényletek száma nem is csökkent), hanem a saját állampolgárok és főként a pol itikai ellenfelek megfigyelésére és sakkban tantartására. A hatalom birtokosainak titkosszolgálati akcióit ugyanis hatékonyan kivonhatta a nyilvánosság ellenőrzése alól. Ennek a lehetőségnek Nyugaton még mindig akadályai is vannak. Ezt mi sem bizonyíthat ja beszédesebben, mint az a tény, hogy George W. Bush a világ leghatalmasabb titkosszolgálatainak birtokában sem akadályozhatta meg Barack Obama hatalomra jutását. S a titkosszolgálati eszközök alkalmazásának kiterjesztésére irányuló intézkedések Európa számos államában is (főként Németországban) erőteljes tiltakozáshoz és az Unió által javallt intézkedések alkotmányosságának felülvizsgálatára vonatkozó kezdeményezésekhez vezettek. Keletközép Európa országaiban azonban, ahol a titkosszolgálatok meghatá rozó szerepe a kommunizmus bukása után sem szűnt meg, a titkosszolgálati módszerek legitimizálásának kísérletei az egyes államok alig titkolt lelkesedését váltották ki. Ami korántsem véletlen. Az új intézkedések ugyanis a régi (és soha fel nem adott) gya korlat „demokratizálására” teremtettek lehetőséget. Ezekben az országokban ugyanis a kisebbségi kérdést a ’89es fordulat után is következetesen nemzetbiztonsági kérdésként kezelték, s a kisebbségek képviselőit legitim – vagy annak mondott – eszközökkel fo lyamatosan megfigyelték. Csakhogy, ha a nemzetbiztonsággal gyakorlatilag semmiféle összefüggésben nem álló kisebbségi kérdés nemzetbiztonsági ügy, akkor bármi az ég világán nemzetbiztonsági kérdésnek állítható be. Adott esetben a kormány intézkedéseit el utasító ellenzék, a civiltársadalmi intézmények, a sajtó, az értelmiség, a megélhetésükért utcára vonuló alkalmazottak is a nemzetbiztonságot fenyegethetik. Következésként bárki, bármikor és bármely okkal lehallgatható. Beleértve magukat a lehallgatókat is, hiszen a hatalmon belül folyó küzdelmek is a nemzetbiztonságot fenyegetik, következésként titkosszolgálati eszközök bevezetését tehetik szükségessé. A román belpolitikában köztudottan ez történik. Nem csak a Román Hírszerző Szolgálat, a belügyminiszt érium hírszerző szolgálata, illetve a Külügyi Hírszerző Szolgálat hallgatózik, másmás megbízók szolgálatában, de ugyanazon párton belül is lehallgatják egymást a felek. Igaz, a jelek arra utalnak, hogy a szálak – bonyolult áttételekkel – egyetlen kézben, az államelnökében futnak össze. Az átlagember pedig, akit a feje fölött zajló botrányok meg sem érintenek, csupán legyint. Legfeljebb azt várja el vezéreitől, amit Caragiale hallhatatlan hősei: „Trădare să fie, dar să ştim şi noi!”, azaz „Ha árulás, hát legyen árulás, de a mi tudomásunkkal!” Az új törvény mintha épp erre teremtene lehetőséget. vissza
