Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.21 . 26 Az idén 48 éves Obama, aki novemberben nyerte meg az elnökválasztást, az ország első afroamerikai elnöke, aki ráadásul a polgárjogi harcos, Martin Luther King emléknapja után közvetlenül léphetet t hivatalba. Hawaiion született kenyai apa és fehér bőrű kansasi anya egyetlen gyermekeként, számos féltestvére van viszont. Anyja mellett a nagyszülei nevelték. Hawaii szigetén járt iskolába, iskoláit már Kaliforniában, New Yorkban, illetve a Harvard jog i karán végezte. A Harvard Egyetem jogi szemléjének első fekete bőrű szerkesztője volt. Chicagóban kezdett dolgozni, ahol feleségét is megismerte - azóta két lányuk született. Itt, a "szeles városban" kezdte meg politikai karrierjét is. Képviselő volt Illi nois állam szenátusában. Országos ismertséget a 2004es demokrata jelöltállító konvención elmondott, nagy hatású beszédével szerzett. Csaknem két éve jelentette be - immár Illinois állam szenátoraként , hogy versenybe száll az Egyesült Államok elnöki posz tjáért. A demokrata párton belül Hillary Clinton volt a legnagyobb ellenfele. A november 4i választásokon legyőzte a republikánus John McCaint. A McCain tiszteletére adott hétfői vacsorán az akkor még csak megválasztott elnök meleg szavakkal méltatta volt ellenfelét, "amerikai hősnek" nevezve az arizonai szenátort, aki "kész a pártszempontokon való felülemelkedésre". - Lehet, hogy nem mindenben értünk majd egyet a következő hónapokban. Lesznek vitáink. John nem arról híres, hogy lakatot tesz a szájára, és szól majd, ha elszúrok valamit. Ennek ez a rendje, ugyanis az elnökség csak egy része a szélesebb kormányzásnak a nép által és a népért - fogalmazott Obama. vissza 'A Nabucco ki tudja fizetni önmagát' - mondta lapunknak Baye r Mihály nagykövet Budapest ad otthont január 2627én a tervezett Nabucco gázvezetékről szóló konferenciának. Az előkészületekről és a vezeték megszületésének lehetőségeiről beszélgettünk a nagykövettel. Zalán Eszter| Népszabadság| 2009. január 21.| - Kiket várnak a konferenciára? - Egykét napon belül tisztázódik, melyik országot pontosan ki képviseli. Minden esély megvan arra, hogy nagyon magas szintű rendezvény legyen Budapesten. Több országból miniszterelnökök jönnek, egy államfő érkezik, az Euró pai Bizottság is képviselteti magát. Várjuk a Nabucco nemzetközi vállalatnak a legmagasabb szintű delegációját, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB) is elnöki szinten lesz jelen. - Melyik államfő? És milyen szinten képviseltetik magukat az azeriek, a türkmének és a kazakok, akiktől a gázt reméli a projekt? - Ilham Aliyev elnök Azerbajdzsánból érkezik Budapestre. Asztanából még pontosan nem tudjuk, ki jön. Türkmén részről az a tisztségviselő, aki az elnök közvetlen irányításával a türkmén offshore mezőknek az összes ügyét gondozza; ez nagyon pozitív üzenet. A Nabuccóról ilyen típusú csúcsértekezletet még nem rendeztek: nem volt olyan, ahol nemcsak politikusok nyilatkozhattak, hanem jelen voltak a l egnagyobb pénzügyi forrásoknak a képviselői és a legkiemelkedőbb szereplő, a Nabuccokonzorcium, a projekt gazdája. Reviczky Zsolt - Sok múlik azon, hogy Törökországgal mint esetleges tranzitországgal sikerüle megegyezni. Recep Tayyip Erdogan török minis zterelnök hétfőn úgy nyilatkozott Brüsszelben, hogy Ankara felülvizsgálja a Nabuccoterv támogatásával kapcsolatos álláspontját, ha továbbra is gátolják, hogy elkezdődjön az EUcsatlakozási tárgyalásokon az energiapolitikára vonatkozó fejezet megvitatása. - Csak egy rövidhírt olvastam erről (az interjút hétfő este vettük fel - A szerk.), és tartózkodnék attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le. Ma egyedül Ciprus emel vétót a tárgyalások megnyitása ellen. Persze minden ország a legjobb feltételek et akarja kiharcolni a csatlakozáskor. Budapest nem látja akadályát a fejezet megnyitásának. Nehéz volt a török felet kimozdítani a korábbi pozícióból. Nagy eredmény - és ebben a