Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.15 . 7 kisebbségek jogainak biztosításában az önigazgatás elve jelenti a leghatékonyabb megoldást (Bumm.sk) A kisebbségi kérdést is érintő emberi jogi jelentést fogadott el az Európai Parlament – Meg szavazta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén az éves emberi jogi jelentést, amely fontos, a kisebbségekre vonatkozó kitételeket is tartalmaz (Paraméter.sk) Belousovovának nem ízlik a "magyarszalámi"? – A brüsszeli ellen tmondásos Entropa nevű sztereotípiakiállítás ellen tiltakozik a Szlovák Nemzeti Párt, amiért a cseh szerző Szlovákiát magyar trikolórral átkötött szalámiként ábrázolja plasztikáján (Paraméter.sk) Az EP szerint sok a jogsértés – A szubszidiaritás és az önrendelkezés elvei biztosíthatják a leghatékonyabban a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait - ezt tartalmazza egyebek mellett az Európai Parlamentben tegnap 401 igen, 220 nem, 67 tartózkodás mellett elfogadott emberjogi jelentés, amelynek vitáját a képviselők decemberben tartották (Nsz) Riga is érzi a válság hatásait – Lettország a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság egyik áldozata: tavaly az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő országa volt, ezzel szemben az idén várhatóan öt százalékkal zsugorodik a gazdasága. (MH) Topolánek megvédte elnökét – Csehország – a reformszerződést népszavazással elutasító Írországon kívül – az egyetlen tagállam, amely nem ratifikál ta a dokumentumot. Topolánek szerint hazájában is elbukott volna a szerződés, ha népszavazást tartottak volna róla. Václav Klaus cseh elnököt sokat és sokan bírálták euroszkepticizmusa miatt. Volt, aki még azt is kétségbe vonta, hogy – többek közt Klaus né zetei miatt – Prága alkalmas arra, hogy fél évig vezesse az EUt. (MH) Kisebbségeket is érintő jelentést fogadott el az EP – Megszavazta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén az éves emberi jogi jelentést, amely fontos, a kisebbségekre vonatkozó kitételeket is tartalmaz.A jelentés szerint – amelyhez több magyar képviselő is magyarázatot fűzött – „ a szubszidiaritás és az önrendelkezés elvei jelentik a leghatékonyabb eszközt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogain ak kezelésére ”. (Szabadság) V ÉLEMÉNY , PUBLICISZTIKA A huszadikból a huszonegyedikbe – „ Kóka János , az SZDSZ frakcióvezetője egész oldalas cikkben fejtette ki gondolatait országról és világról, írásban is közreadva, amit az Országgyűlésben napirend e lőtti felszólalásokban és költségvetési beszédekben rendre elmond. (Neoszocializmus, 2008, november 13.) Erőteljesen állást foglal a kapitalizmus mellett, s vitába száll azokkal, akik a jelenlegi válságból arra következtetnek: felül kellene vizsgálni, amit a piacgazdaság fölényéről az elmúlt években gondoltunk és sokan ma is gondolunk. Értem Kóka polemikus lendületét, hiszen az új erőre kapó antikapitalista retorika valóban választ kíván. Kóka érvelését ugyanakkor félrevezetőnek tartom, és a kapitalizmus me lletti érvelést sem szolgálja jól. Mielőtt Kóka érvelésére rátérnék, az új antikapitalizmussal kell foglalkoznom” – Bauer Tamás írása – A teljes cikk itt olvasható (Nsz) Mielőtt indián r ezervátummá válnánk a Felvidéken – E mlékezés egy elszalasztott (elsikkasztott) lehetőségre – „1994. január 8án (egy évvel az önálló Szlovák