Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01 . 03 . 30 A román és magyar köztársasági elnöki beszédekben ugyancsak fontos szerepet kapott a szolidaritás. Traian Basescu államelnök Brassóban, Emil Boc kormányfő Kolozsváron szólt Szilveszter éjszakáján az ünneplő lakosokh oz. Mindketten azt hangsúlyozták, hogy 2009 nehéz esztendőnek ígérkezik, de hogy ezt az ország lakosságának felelősséggel és szolidaritással túl kell és túl lehet majd vészelnie. Apró érdekesség, hogy Traian Basescu államfő a brassói tanácstéren megszervez ett ünnepségen úgy kívánta megerősíteni jókívánságát, hogy egy perccel hamarabb köszöntötte az új évet. A gazdasági válság Sólyom László köszöntőjébe is begyűrűzött. „Bizonytalan és válságos év előtt állunk, s ilyenkor bármennyire sajnálatos is, nem lehe t hagyományos újévi köszöntőt mondani” - bocsátotta előre újévi beszédében csütörtökön Sólyom László köztársasági elnök. Sólyom szerint most mindenkinek a saját életében is valamilyen választ kell adnia a válságra. A köztársasági elnök a felelősség fontoss ágáról is szólt köszöntőjében: De felelősek vagyunk nemcsak anyagi helyzetünkért, nemcsak családunkért, hanem emberségünk megőrzéséért is - emelte ki, hozzátéve: bízik a jóakaratú emberekben, akik "a mindennapok küzdelmeiben, a munkahelyen, az üzletben, az utcán és emberi kapcsolataikban megőrzik az emberi tartást, nem hagyják tovább romlani a légkört". Sólyom újévi beszédét „A tisztesség hosszú távon megéri" idézettel zárta le. Bízzunk benne, hogy a lezáró mondat igen széles körben, akár az egész Kárpátmedencében meghallgatásra talál majd, és valódi szolidaritást szül Európa ezen a szegletén. Mert az a szolidaritás amely csak a többség körében eredményez összetartást, és a kisebbséget kizárja belőle – lásd pl. tankönyvek ügye Szlovákiában – az nem valódi szolidaritás. Egy év múlva ilyenkor mérleget vonhatunk majd a szolidaritás évéről, bár ha rögtön az év első hónapjában kiderül, hogy csak üres frázisokat puffogtattak az elnökök, erre hamarabb is sor kerülhet. vissza Jele ntős infrastrukturális fejlesztések történtek Topolyán MNO • 2009. január 2. 19:53 Az előző évek átlagához képest 30 százalékkal nagyobb összeget irányoztak elő 2008ban Topolya városának és a község településeinek infrastrukturális fejlesztésére. A mint egy 200 millió dinár legnagyobb részét az úthálózat korszerűsítésébe fektették. Az egyik legforgalmasabb útszakaszt kiszélesítették, teljes egészében fölújították, és villanyrendőrt helyeztek el. A helyi utak hiánypótló aszfaltozását, és a két és fél kilom éternyi bekötőút kiépítését is befejezték. A 2008as év beruházásába tartozott még a vízvezetékhálózat modernizálása és a csatornarendszer bővítése, amely hálózatra a város háztartásainak egyharmada csatlakozhatott. Elkészítették a szennyvíztisztító bere ndezés tervezetét is. Befejezték a tópart mellett elterülő Mezőgazdasági Iskola majdani kollégiumának első építési szakaszát. Pacséron fölújították a Regionális Oktatási Központot, és előkészítették a melegvizes kút fúrását. Bácskossuthfalván pénzt fekte ttek a színházterem fölújításába, a szennyvízhálózat bővítésébe és a tornateremépítés utolsó fázisába. Bajsán és Gunarason is a vízhálózat és a faluközpont modernizálása volt a fő feladat, Krivaján víztisztító berendezést építettek. Zentagunarason az egé szségház tetőszerkezetét újították, valamint a károsodott útszakaszokat aszfaltozták. Ebben az évben, a tervek szerint, 230 millió dinárt irányoznak elő a topolyai község fejlesztésére. Többek között fölújításra és bővítésre vár a topolyai Alapfokú Zeneisk ola. Az intézmény épületének utcára néző részét meghagynák, az udvarban lévő épületszárnyat és a padlásteret viszont teljes egészében újraépítenék, így 12 új tantermet és egy kamaratermet nyernének. A közeljövő városfejlesztési tervei között szerepel az új városháza fölépítése is, mely a Városi Múzeum és a bank közötti üres területen kapna helyet. vissza Készítette: Boér Krisztina