Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-09
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.09 . 17 színvonalával többnyire adekvát színvonalat képviselő beszállító vállalkozások szélesebb, ám a felhasználó vállalatoktól nagymértékben függő csop ortja alkotja. E csoport tagjainak alkupozíciója igen különböző. A piramis alján pedig ott van több, mint 600 ezer (öt főnél kevesebbet foglalkoztató) vállalkozás, amelyeknek fele egyéni/családi vállalkozásnak mondható. Ezek nagy többsége fejlesztésre képt elen kényszervállalkozás, nem valóságos piaci szereplő, s működésük alapja a személyes fogyasztás üzemi költségként való elszámolása és az adóelkerülés. A válságkezelésre fordítható milliárdok felhasználását nem szabadna egyetlen célnak, az - amúgy neheze n értelmezhető - munkahelymegőrzésnek alárendelni. Ezzel ugyanis ezt az egészségtelen, időről időre paternalista jellegű támogatásra szoruló vállalkozási szerkezetet konzerválnánk. A sorozatos gazdasági (fiskális, monetáris stb.) sokkok következtében a kk vk a recesszió előtti időszakban sem voltak eléggé motiváltak a növekedésre. Csak elvétve mutathatók ki a méretgazdaságosságot és az erőforráskoncentrációt javító, a piaci pozíciót erősítő egyesülési, beolvadási és felvásárlási irányzatok. Az OECD adatai szerint a magyar feldolgozóiparban a 20 főnél kevesebb munkavállalót alkalmazó vállalkozások foglalkoztatják az összlétszám több, mint 92 százalékát. Ez az arány Ausztriában 85,4, Belgiumban 88.3, Dániában 83,7, Írországban 60, Hollandiában 86,8 százalék. A közepes méretű (50249 főt foglalkoztató) vállalkozások aránya hosszú évek óta nem növekszik, mindössze 0,71, a feldolgozóiparban 3 százalék. Ilyen szerkezeti és motivációs adottságok mellett érthető, ha Magyarország az európai és a globális innovációs eredménytáblázatokban a sereghajtó országok csoportjában kap helyet. Az ezredfordulót követő években még azon keseregtünk, hogy az országban működő vállalkozásoknak csak mintegy 20 százaléka volt innovatív (a mérés az Eurostat módszertana szerint történt a 2004. évre). A KSH legújabb, 2006ra vonatkozó felmérése szerint az innovatív vállalkozások aránya 17,7 százalékra csökkent. (Az EUátlag meghaladja a 40 százalékot.) A kisvállalkozásoknak mindössze a 14 százaléka, a közepes méretűeknek már a 29,6 százal éka innovatív. A többségében külföldi tulajdonú nagy vállalatoknak viszont több, mint 55 százaléka sorolható ebbe a kategóriába. A belföldi tulajdonú vállalkozások innovációs aktivitása jóval elmarad az átlagtól annak ellenére, hogy az innovációs törvény 2 004es életbelépését követően növekedtek a kutatásfejlesztési (K+F) ráfordítások, dinamikusan nőtt a vállalkozói K+Fráfordítás; állami támogatással regionális tudásközpontok, klaszterek és technológiai platformok létesültek. A felmérés adataiban nem a v ilághírű felfedezések és világmegváltó találmányok hiánya tükröződik. Sokkal inkább az, hogy a tudomány- és innovációpolitika hatékonysága rossz, a vállalkozói szektornak nincsenek orientációs pontjai, s a makrogazdasági környezet inkább kockázatkerülő, mi ntsem innovatív magatartásra ösztönöz. A vállalkozói szektort körülvevő intézményrendszer is a status quo mindenáron való megőrzését sugallja. Az alkalmazkodási restség oka nem kis részben a politika szféráiban keresendő. A nemzetközi szakirodalomhoz csat lakozva, magam is úgy látom, hogy a gazdaságpolitika jelenlegi, alapvetően rövid távra hangolt eszköztárát ipar, vagy inkább struktúrapolitikával kellene kiegészíteni. Természetesen nem a tervgazdálkodás idejéből ismert adminisztratív koordinációra gondol ok. Én sem hiszek az állam mindenható erejében és abban, hogy az állam birtokában lenne a bölcsek köve. De van valami, amit csak a (hatékonyan működő!) állam képes megvalósítani: és ez a gazdaság szereplői közötti koordináció. Ebben a funkciójában az álla m a piaci szereplők egyike (stakeholder) a maga sajátos érdekeivel. Nem jelöl ki önkényesen - esetleg a lobbiérdekeknek megfelelően - "húzó" iparágakat, és nem utasít. Az állami cselekvés iránya horizontális: ágazati célok kijelölése helyett tudományostec hnológiai és piaci hálózatok létrehozásában működik közre a többi stakeholder részvételével. A struktúrapolitika nem az elzárkózás, nem valamiféle protekcionista szándék érvényesítése. A komparatív elv ezt teljességgel kizárja. Már csak azért is, mert a h azai termelésiszolgáltatási szférában a komparatív előnyszerzés és annak megóvása erőteljes szelektivitást és ma világra nyitott vállalkozásokat feltételez. A forintmilliárdok beömlesztése a gazdaságba a munkahelyek védelme címén ellentmondana ennek a str uktúrapolitikai megfontolásnak, meggátolhatja, hogy kialakuljon egy életképes, erős növekedési motivációval rendelkező, innovatív kkvszektor. vissza
