Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-07
MeH Nemzetpolitikai Ügy ek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.07 . 35 mindenképpen ébresztőt jelenthet: kár (volt) reménykedni olyan megígért adakozásokban, amelyeknek a megvalósítása a józanabbak számára mindig is lehetetlennek tűnt. Persze, az ígéreteknek és kivi telezésüknek sok fajtája ismert, és ha sikerül igényeinket ezekhez igazítani – netán megfeledkezni róluk vagy engedni belőlük – , akkor még elégedettek is lehetünk. Sokévi hanyagság, elhanyagoltság után természetes, hogy feltűnt az utcaseprés, az aszfaltozá s, a virágültetés, és jó volt érezni a közeledést a normalitás felé. Ami máshol természetes, az számunkra még mindig rendkívüli, talán ez szédített meg annyira kolozsvári magyarokat, hogy az év végén egy rádiós játék során Émilucot, azaz Emil Bocot javasol ták az év emberének. Hát attól függően, ki honnan nézi a dolgokat, akár ki is érdemelhetné ezt a címet – pozitív vagy negatív előjellel. De mivel a kormányzás kollektív tevékenység, társasjáték, nem csak az egykori polgármester, hanem pártja és kormánya, m eg politikustársai is megérdemelnének soksok címet, most, egy ilyen év eleji ébresztő után, amikor már világos, hogy a számtalan kampányígéret még viccnek sem volt jó. Az „év embere” pártja nevében követelte a tanári bérek ötven százalékos növelését. A sz ociáldemokraták sem maradtak el a követelésekben meg ígérgetésekben (amelyeket mind a régi kormánytól kényszerítettek ki). Már az év vége előtt megjelentek a jogszabályok a gyereknevelési támogatás módosításáról illetve növelési lehetőségéről a kereset füg gvényében, de „törvényt látott” természetesen a tanügyisek béremelése is, csökkentették a társadalombiztosítási hozzájárulást, idő előtt növelték a nyugdíjpontszámot, és ígéretet tettek a januári emelésére is. Fonák helyzet: az óév az elejével ért véget, és ehhez képest mintha az új esztendő a végével kezdődött volna. Amikor az évet rendesen lezárni szokták, ezúttal inkább megnyitották, előrehozták az ígéreteket, kegyet gyakoroltak, majd amikor a kezdeti lépéskényszerhez érkeztek, mindent megvontak, vissza szívtak, és már az év első napjától el lehetett készíteni a be nem váltott tervek, meg nem valósított ígéretek listáját. A béremelési törvényt nem alkalmazzák, pedig annakidején még az államfő is kiállt a kivitelezhetősége mellett, rosszindulattal vádolva a visszaeső gazdasági helyzetre hivatkozó vészjelzőket. A nyugdíjpont megmaradt az előrehozott értéken annak ellenére, hogy ebben az esetben is a januári növelést lehetővé tevő biztos tartalékokról beszéltek. Kiderült továbbá az, amit eddig is lehetett tud ni, hogy nem gondolták komolyan a gyereknevelési juttatásnak a szülő keresetének nyolcvanöt százalékával egyenlő összegét. Ami pedig a társadalombiztosítási járulékot illeti, itt sem hagyták ellustulni a cégeket – miután decemberre csökkentették a járulék értékét, januárra már megint megnövelték, módosítva egyéb hozzájárulásokat is. Olyan takarékossági megfontolások ezek, amelyek az ellentétes intézkedések meghozatalakor is nyilvánvalóak voltak, ennek ellenére mindenki nagy odaadással és feltétlen hittel ve tt részt abban az ígérgetési társasjátékban, amelyet a most kormányzó politikusok – év emberei, hazárdjátékosok, leghihetőbb füllentők, legszellemesebben fogadkozók, legvakmerőbb adakozók, év hantásai – mindenkire rákényszerítettek. Most pedig választás el é állítottak olyan nyugdíjasokat, akik valamilyen formában közintézményekkel állnak munkaszerződéses viszonyban. Számukra tizenöt nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, maradnak a nyugdíjukkal – tehát lemondanak a munkaszerződésről – , vagy választják a z „állami” fizetésüket, tehát megtartják munkaviszonyukat és tovább dolgoznak, de erre az időre lemondanak a nyugdíjukról. Fonák helyzet, hosszas jog, meg erkölcsi vitát is lehetne folytatni az ezt előíró év végi sürgősségi kormányrendeletről. A szintén takarékosságinak nevezett intézkedés annyiban helyénvaló, hogy az „állam” ezt eldöntheti, mert a hatalma megengedi. A nyugdíj ellenben egy olyan juttatás, amelyet „megérdemelten”, adott törvénynek eleget téve ítélnek meg és folyósítanak az arra jogosultnak . A munkaadó pedig szintén törvényesen alkalmazhat akár nyugdíjast is, a nyugdíj ellenben nem lehetne akadálya a fizetésnek. Joggal mondhatják a közintézmények nyugdíjas alkalmazottai, hogy diszkriminatívan jártak el velük szemben. Tény, hogy az elmúlt éve kben a prefektúrákon, megyei tanácsoknál, városházán sok egykori (szekus)tisztet is alkalmaztak, az általuk halmozott több ezer lejes nyugdíj és hasonlóan nagy összegű fizetés valóban erkölcstelennek tűnhet, eddig azonban nem volt törvénytelen. Az ilyen he lyzetek általános rendezése azonban mindig jobban, és nagy többségében érinti azokat, akik ezt nem érdemelnék meg, hiszen helyzetek és helyzetek különböznek: színészek és tanárok látják joggal veszélyeztetve munkájukat, felügyeletre szoruló idős emberek fé lnek attól, hogy (nyugdíjas) gondozójuk nélkül maradnak. Mondhatnánk, választási évet zártunk, választási évet kezdtünk: adtak is meg nem is, el is vettek meg nem is. Lesz is meg nem is. vissza
