Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 30 . 9 akit kollégái csak Euróladynek hívnak. Jelenleg a második legnagyobb pénzintézet, az Általános Hitelbank (VÚB) elnökségi tagjaként a zökkenőmentes átállás főszervezője. Rákérdezek: - Valóban, mi lesz akkor? - Akkor riasztjuk összes alkalmaz ottunkat, és január elsején minden bankfiókunkat megnyitjuk. Az emberek nem maradhatnak készpénz nélkül. Így lesz ez más bankoknál, többek között az OTP szlovákiai leányvállalatánál is. Még akkor is, ha a bankautomaták működni fognak. Ünnep ide, munkaszün et oda, a forgalmas bankfiókok január elsején is nyitva tartanak, de az első négy napon csupán díjmentes pénzbeváltással foglalkoznak majd. A legtöbb helyen január 5től nyújtanak teljes körű szolgáltatásokat. Ezen a napon jelennek meg a nyugdíjasok banksz ámláin az immár euróban folyósított járandóságaik, amelyeket az idén januártól 6,95 százalékkal emeltek meg. Nagy munkában lesznek a töltőállomásokat üzemeltetők is, hiszen szakembereiknek új év hajnalán minden egyes kúton kézzel kell átállítaniuk a kijel zőket euróra. - Ahány kút, annyiszor egy óra a munka. Több százan veselkednek neki a műveletnek, de azért azt ajánlom, hogy ne üres tartálylyal köszöntsük az új évet, mert január elsején csak a legforgalmasabb állomásokon lehet majd tankolni - figyelmeztet Milan Zigo, a szlovákiai petrokémiai kereskedelmi szövetség (SAPPO) elnöke. Az idén az eddiginél is látványosabbra tervezik a szilveszteri pozsonyi Dunaparti bulit, amely nemcsak óévbúcsúztató, hanem euróköszöntő is lesz. - Óriásképernyőn számoljuk majd az óév utolsó perceit, aztán éjfélkor lézersugarakkal villantjuk fel a szlovák és az uniós zászlót, majd pedig az új pénznem jelét - közli Milan Vajda, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. A legtöbben az első tizenhat naptól tartanak, amiko r a szlovák korona még, az euró pedig már hivatalos fizetőeszköz lesz, a visszajáró pénzt viszont csak az uniós pénznemben lehet adni. Nyilván lelassul a kiszolgálás, ezért már most türelemre kérik a lakosságot, hiszen ismerkedni kell az új pénzzel, főleg a sok fémpénzzel. Több kisbolt és kocsma tulajdonosa már most úgy döntött, hogy a bonyodalmak elkerülése végett jövőre csak január 17én nyit ki. Emiatt főleg a falvakban akadozhat az ellátás. - Ki a frász fogja számolgatni azt, hogy egy korsó sörért lepe rkált százkoronásból mennyi jár vissza euróban? - dohog az egyik pozsonypüspöki kisvendéglő tulajdonosa. - Ezért csak január 17én nyitok, addig kipihenem az ünnep fáradalmait Hévízen! - csattan a hangja. A magyarszlovák határátlekők közelében egyelőre n em tervezik a kis, de rendszerint forgalmas pénzváltók bezárását. - Mi eddig is jórészt a forint és a szlovák korona beváltásából éltünk. Bízunk abban, hogy a magyarországi ügyfeleink jövőre sem maradnak el, s nem csökken a Magyarországra utazó szlovákiai polgárok száma sem. De biztosat majd csak három nap után tudunk mondani - vélekedtek a párkányi, a Győrhöz közeli, vámosszabadimedvei határátkelő mellett működő, továbbá a révkomáromi, a füleki (Filakovo) és a kisújhelyi (Slovenské Nové Mesto) pénzváltó ü zemeltetői. Igor Barát kormánybiztos, aki ezekben a napokban a legtöbbet dolgozó közhivatalnonkok közé tartozik, mosolyogva mondja: - Remélem, nemcsak eurókban, hanem türelemben és rugalmasságban sem szűkölködünk jövőre. Főleg az első, kritikus tizenhat n apon. vissza Elnöki befolyástól félti a nyelvhasználati törvényt Robert Fico Nehéz második szavazás vár a szlovák parlamentre a a kisebbségi tankönyvek nyelvhasználatáról szóló törvénymódosításról – véli a szlovák kormányf ő. Szerinte az Ivan Gasparovic elnök aggályai sok honatyát pálfordulásra késztetnek. MTI| 2008. december 29.| Nehéz lesz ismét elfogadtatni a szlovák parlamenttel a kisebbségi tankönyvek nyelvhasználatával foglalkozó törvénymódosítást, amelyet az államf ő visszaküldött a törvényhozásnak – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök egy hétfői nyilatkozatában. – Őszintén szólva komoly gond lesz a közoktatási törvény módosításának