Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 20 . 27 Az átalakulás békés volt, nem utolsósorban azért, mert a demokratikus mozgalom, a másként gondolkodók egyetértésben a szerveződés er őszakmentes, önfelszabadító útját választották. Jugoszláviában a tagköztársaságok nacionalista körei eltökélten homogén nemzetnek tekintették magukat, és ennek megfelelően kikiáltották, a Nyugattal pedig elfogadtatták állami szuverenitásukat mint demokrati kus vívmányt. Ez a folyamat valóságos kötelékek erőszakos széttépését eredményezte, ám a nyugati közvélemény elhitte, hogy ott messze, a Balkánon az új határok létesülése a demokratikus fejlődés megbecsülendő és elkerülhetetlen stációja. Ugyanez a nyugati közvélemény korántsem tartaná elkerülhetetlennek és helyesnek Belgium kettészakadását a flamandvallon ellentét kiéleződése miatt. A demokratikus racionalizmus üdvözli, hogy Katalónia vagy Baszkföld nem válik ki Spanyolországból, Korzika Franciaországból, Skócia NagyBritanniából, és a politikai bölcsesség modelljét látja Svájcban vagy a német föderalizmusban. Senki előtt nem volt titok, hogy Jugoszláviában húsznál is több nemzet és nemzetiség él, jóval több, mint ahány tagköztársaság van, amiből egyenese n következik, hogy kevesebb állami szuverenitás áll rendelkezésre, mint ahány nemzet igényeli a nemzetállami rangot. Több nép, mint állam. Sejthető volt, hogy ebből bajok lesznek. Ha már nem érvényes a korábbi, egypártrendszerrel biztosított szocialista ö sszetartó elv, akkor a lehetőségek közül a vallásietnikai lett a majdnem uralkodó princípium, aminek érvényesülését az egyházak is támogatták. A többi keleteurópai nép állami léte kontinuus maradt, a polgárok fölött nem omlott össze az oltalmazó tető, e zért nem lettek hisztérikusak, és nem nyúltak fegyverhez. A szovjet ellenőrzés alatt álló keleteurópai országokban a demokratikus mozgalmak célja a fegyveres hatalom korlátozása volt, és nem az állam szétszedése, megosztása, netalán privatizációja helyi v ezérek, gerillafőnökök, warlordok uralma alatt. A Szovjetunió szétbomlása analóg szerkezetű folyamat. Hogy az egykori szovjet polgároknak milyen tényleges előnyük származott belőle, ezt ma még nem könynyű eldönteni. Mindenesetre harmincmillió orosz anyany elvű volt szovjet polgár került más nemzetállamok felsége alá, ami az ukrán, a kaukázusontúli és a balti államokban számottevő bizonytalansági tényező. Csak egy kis példa: egy kárpátaljai magyarnak alkalmazkodnia kellett ahhoz, hogy csehszlovák, majd, hog y szovjet állampolgárrá tették őt, anélkül, hogy megkérdezték volna, mit szól hozzá, és most, hogy már jól tud oroszul, a Szovjetunió egykori közös nyelvén, ezt a tudását már nem használhatja, mert, ha például tanárember, ezentúl elsősorban ukránul kell ta nítania, írnia. Az ukrán nacionalizmust nehezebb a magáévá tenni, mint az egykor közösnek nyilvánított, habár az orosz hegemóniát igazoló szocialista internacionalizmust. Ha már a nemzeti lett az első szempont, akkor ő miért nem lehet magyar? És ugyanez a kérdés más szomszéd nemzetek viszonylatában is fölmerül. Ha nincs szocialista tábor, akkor nemzetállam van, ha nincs szocialista állam, akkor nemzetiség van, amíg a liberális demokrácia jogállameszméje el nem terjed, és uralkodóvá nem válik. Az európai na gy nemzetek a tizenkilencedik században még asszimilálni tudták nemzetállamukban a kisebbségeket, számottevő előnyöket nyújtva a beépülőknek. Ehhez képest a kontinens keleti felén a huszadik századi asszimiláció örömtelenebb és kényszeredettebb, a hasonuló kevésbé csábosnak érezte a többség színvonalát. Felfele asszimilálódni kellemes, lefelé kellemetlen. És mit tesz az új többségi nemzet? Elkezdi a nacionalista történelmet, antropológiát, nyelvtudományt, archeológiát és ikonográfiát művelni, a volt többsé gi nemzet szobrait, kőbe vésett feliratait eltünteti, vagy eltakarja, megnehezíti a könyvek szabad forgalmát, nemzeti elfogultságtól vezérelt tankönyveket erőltet a kisebbségi tanulókra, nem helyez el többnyelvű helységnévtáblákat, előnyben részesíti a töb bségi nyelvre áttérőket, és csak ímmelámmal tűri a kisebbségi kultúra művelőit, legszívesebben a népzenében és táncokban. Aki meg nem beszéli a többség nyelvét a többiek szintjét akár felülmúlóan, az lesüllyed és hátrányokkal küszködik. Egyszerűbb elmék , akik a jelenségvilágot fehérre és feketére osztják, választottak maguknak jó meg rossz nacionalizmust, mentegették az egyiket, ördögarcot festettek a másikra, és KeletEurópának ajánlották azt, amit NyugatEurópában nem tartottak volna kívánatosnak, és i lyen módon ők maguk is nacionalisták lettek.
