Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 02 . 34 átlag alatti részvételt produkált, míg a hagyományosan a PSDhez húzó vidékiek szavazókedve erősebbnek bizonyult. RMDSZ, a nagy nyertes A választások nagy nyertese mindenképpen az RMDSZ: a szövet ség története egyik legnagyobb sikerét aratta úgy, hogy 1990 óta a legkevesebb – mintegy 420430 ezer – szavazatot kapott a négy évvel ezelőtti, megközelítőleg 620 ezerhez képest, ám a román szavazók nagyarányú távolmaradásának köszönhetően most is sikerül t a négy évvel ezelőtti szintet elérnie, sőt valamivel túl is szárnyalnia. Markó Béla elnök nem is rejtette véka alá örömét. „Az exit polleredmények kellő biztonsággal mutatják, hogy az RMDSZ töretlen támogatással rendelkezik a magyarság körében, hogy a s zövetség egy továbbra is erős és megbízható politikai szervezet marad Romániában és a román parlamentben” – jelentette ki vasárnap este. A szövetségi elnök azt mondta: az RMDSZnek legalább olyan erős parlamenti csoportja lesz, mint eddig, de úgy néz ki, v alamivel még erősítenie is sikerült. „Nem azoknak volt igazuk, akik kételkedtek, akik meg akartak osztani bennünket, hanem azoknak, akik a szolidaritásért szálltak síkra. Az RMDSZ egy továbbra is erős és megbízható politikai szervezet marad Romániában, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy reformtörekvéseinket érvényesítsük: érvényesítsünk egy erőteljes decentralizációt, az oktatás és az egészségügy reformját, de érvényesítsük Erdély infrastrukturális fejlesztésének folytatását és felgyorsítását, a kisebb ségi jogok bővítését” – szögezte le Markó Béla. A szövetségi elnök köszönetet mondott a magyar közösségnek, amely – mint fogalmazott – most is bebizonyította, hogy a szolidaritás mellett teszi le a voksát. Az új kormány lehetséges politikai összetétele kap csán annyit mondott: korai lenne találgatásokba bocsátkozni, mivel az ezt illető tárgyalások csak a következő napokban kezdődnek. „Egy biztos: Romániának a következő években stabil, meggyőző többségű kormányra van szüksége, olyan kormányra, amely képes egy európai reformot végigvinni” – mutatott rá Markó Béla. Kormányra kívánkozik az RMDSZ A kormányalakításról kérdezett szövetségi elnök visszafogottan nyilatkozott, viszont a sajtó és a lehetséges politikai partnerek tudtára hozta, hogy az RMDSZ a továbbiakb an is érdekelt a kabinetben való részvételben. Hasonlóan nyilatkozott Borbély László is, a szervezet kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke. Megítélésében Romániának egy olyan kormánytöbbségre van szüksége, melynek sorsa ne csupán néhány szavazat on múljék. „Akkor vagyunk nyitottak egy újabb kormányzásra, ha lehetséges partnereink elfogadják az ajánlatainkat” – kötötte ki feltételként a jelenlegi fejlesztési miniszter. A Krónika felvetésére, miszerint a kormányzást két párt is felvállalhatná, melyn ek matematikailag nincs szüksége az RMDSZ 67 százalékára, Borbély László úgy vélte, hogy az elkövetkező négy év nemcsak a törvényalkotásról szól, hanem alkotmánymódosításra is szükség van. „Valóban, a román pártoknak lehetőségük nyílik nélkülünk is kormán yt alakítani, de remélem, hogy felismerik az RMDSZ stabilizáló szerepét, mely eddig is jól működött, mind a külföld, mind a belföld felé. Mi bebizonyítottuk, hogy korrekt, megbízható partnerek lehetünk a kormányzásban. Az alkotmánymódosításhoz meg 66 száza lékos parlamenti támogatottságra van szükség” – figyelmeztetett Borbély László. Mindemellett az RMDSZ országos alelnöke fontosnak tartotta hangsúlyozni: a szövetség nem akar mindenáron kormányozni. Csak abban az esetben mondanak igent a felkérésnek, ha a s aját programjukat is sikerül majd a kormányprogramba beilleszteni. RMDSZ: a szórvány a siker kulcsa „Az RMDSZ valamivel jobban szerepelt a szórványban és az ütközőzónákban – Szatmár, Kolozs és Maros megyékben – , mint a tömbmagyar vidékeken, ennek tudha tó be, hogy a négy évvel ezelőtti, több mint 600 ezer szavazathoz képest most mintegy 430 ezer vokssal is meg tudta tartani pozícióit” – fejtette ki a választások eredményével kapcsolatosan Szász Alpár Zoltán kolozsvári politológus a Krónika kérdésére. A p olitikai elemző szerint a jelentős Kovászna megyei távolmaradás ellenére az is a szövetség malmára hajthatta a vizet, hogy a PRM kiszorult a parlamentből, mivel ilyen helyzetekben rendszerint a kis pártok járnak jól. Arról, hogy az exit polleredmények mié rt tértek el annyira a végeredménytől, úgy vélekedett: a PDL szavazóinak többsége nem nyilatkozott őszintén a kérdezőbiztosoknak, mivel a PSD jelentős népszerűséget kovácsolt a tanárok bérének megemelésére vonatkozó törvénykezdeményezésével, így a szociáld emokraták tábora jóval hangosabb volt, mint az ellenfélé. Mindenki kormányozna A kormánytöbbség kialakítása során ugyanakkor hosszas vitákra számíthatunk. Mircea Geoană már vasárnap este bejelentette: a PSD kíván kormányt alakítani, és magának követeli a kormányfői posztot, ezen véleményét pedig tegnap, az árnyaltabb eredmények ismeretében is megismételte. „Megnyertük a választást, és mi alakítunk kormányt” – hangoztatta Geoană. A helyzet azonban a legkevésbé sem ennyire egyértelmű, négy évvel ezelőtt ug yanis már egyszer bebizonyosodott, hogy hiába nyeri meg egy párt a választásokat, sok múlik az államfőn is. Akkor szintén a PSD és az akkor még Humanista Párt néven futó konzervatívok alkotta tandem győzött, ám Traian