Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-17
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 11 . 4 melyik nyomozóhatóságról, van szó – , de a Legfelsőbb Ügyészség is megerősítette, hogy nem indítottak bűnvádi eljárást a politikus ellen, mivel megállapították, hogy a vizsgált tények nem voltak bűnügyi jellegűek. ( www.szabdsag.ro ) Titkos mellékletek – Ál lítólag két titkos mellékletet is tartalmaz a PSD és a PDL vezetői – Mircea Geoană és Emil Boc – által megkötött protokollum: a koalíció működésére vonatkozó szabályzatot s a kormány majdani minisztereinek jegyzékét. A Realitatea szerint a két párt között i megállapodás elsősorban a tisztségek elosztását tisztázza, a működési szabályzat 15. szakasza pedig megszabja a kormány megalakítására és működésére vonatkozó alapelveket. ( www.szabadsag.ro ) „Sértett” MPP – A Maros megyei MPPsek tegnapi közleményükben ugyanakkor elítélik és elfogadhatatlannak tartják, hogy „ Markó Béla a választási kampányban autonómiát ígért, a választásokat követő napokban már csak decentralizációról hajlandó beszélni ”. A Maros megyei szervezet felkéri az RMDSZ vezetőségét, hogy a választási kampányban tett ígéreteiket, köztük a Székelyföld területi autonómiájának kivívását, maradéktalanul tartsák be. (ÚMSZ) Szuperjátszmázó elnöke lesz a szenátus nak – Mircea Geoană , a Szociáldemokrata Párt elnöke egy tegnap esti televíziós műsorban kijelentette, a szenátus elnöke szeretne lenni, és " szuperjátszmázó " módon akarja betölteni a tisztséget utalva Băsescura, akit a sajtó alkotmányos hatáskörének teljes kihasználása, sőt feszegetése miatt játszmázó elnöknek nevezett el. (Realitatea) Vosganian aggódik – A pénzügyi miniszter úgy véli, hogy a 2009es költségvetésben előirányzott jövedelmet legalább 3 milliárd euróval kellene kiigaz ítani. A kormányprogram kapcsán Vosganian megemlítette még, hogy a két párt mélyen hallgat a tanári bérek 50 százalékos emeléséről és a környezetvédelmi adóról, annak ellenére, hogy mindkét ügyben bizalmatlansági indítványt nyújtottak be. (Mediafax) Eredményes pályázatot zárnak – A projekt célkitűzése a humán erőforrások fejlesztése, az egész életen át tartó tanulás ösztönzése a munkaerő képzés, a szakképzés tökéletesítése érdekében, az állandó tanuláshoz szükséges készségek, képe sségek és kompetenciák kifejlesztése. Az eredeti tervek szerint a 1820 órás ingyenes képzéseken 160 cégvezető menedzser illetve magáncégek alkalmazottai vesznek részt. A nagy érdeklődésre való tekintettel (ami különösképpen A strukturális alapok megpályáz ása és az Ebusiness felhasználása a modern vállalatvezetésben témakörű előadások iránt nyilvánult meg) ezt a számot jóval túlhaladták. (Nyugati Jelen) S ZERBIA , H ORVÁTORSZÁG , S ZLOVÉNIA Magyar veszély Bácskában! – A „ magyarveszé lynek ” a cikkek szerzői szerint Bácskossuthfalván több jele is van. A kétnyelvű helységnévtáblán és Szerbia Köztársaság zászlaján nem tartják elegendő jelnek arra vonatkozóan, hogy a település Szerbia Köztársaságban található. Továbbá kifogásolják, hogy eg yetlenegy utca sincs szerb történelmi személyiségről elnevezve, minden utcanevet „ elhódítottak " a magyar királyok és hadvezérek. (Kitekintő) A kisebbségi médiumokat is privatizálni – Ana Tomanova Makanova vajdasági tájékoztatási t itkár szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy mielõbb módosítani kell a