Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-04
47 miközben ráutaltsága az orosz és a szovjet utódállamokbeli energiaforrásokra árnyaltabb kapcsolatrendszer fenntartására kényszeríti, mint másokat. Ráadásul az EU számára állandó probléma, hogy – nem egységes nemzetállamról lévén szó – e lkerülhetetlenül adódnak tagállami eltérések, amelyek egyegy döntéshelyzetben külön rájátszás nélkül is súlyos megosztottságot idézhetnek elő (rájátszással persze még inkább): lásd a Washington által támogatott koszovói függetlenedés vagy az ukrán és a gr úz NATOtagság kérdését. E szempontok alapján az amerikai választás fő kérdése európai szempontból: vajon az új elnök közelíte az „európai forgatókönyvekhez”, vagy éppen távolodik azoktól? Amikor Obama néhány hónapja Európában kampányolt, a sajtó, a poli tikai elit és a közvélemény nagy részének a reakciója alapján úgy tűnt, hogy benne látják a könynyebb viszony esélyét. Szakértők mindeközben nem győzték ismételni, hogy igazából Obama sem feltétlenül ígér könnyebb jövőt Európának. A klímacsomagban talán le nne módosulás, esetleg a terrorizmus kezelésében is, de már gazdasági, piaci, geostratégiai érdekek megnyilvánulásaiban – beleértve az orosz- vagy a törökkérdést is – aligha. A meghatározó amerikai prioritások Obamával sem változnának – intenek elemzők, úg y vélve, hogy esetleges győzelme óhatatlanul kijózanodással jár majd. Igaz, abban ők is jobbára egyetértenek, hogy mindez McCainnel sok kérdésben jó eséllyel még nehezebb lenne. Azaz: ha nem is biztos, hogy Obama az optimális jelölt Európának, McCain a töb bség számára láthatóan biztosan nem az. A szerző a BruxInfo EUszakértője Fóris György vissza Meggyőzték Gasparovicot Magyar Hírlap 20081104 A szlovák államfő a magyarországi szurkolókat Dunaszerdahelyen véresre ver ő rendőrök mellé állt. A pozsonyi parlament védelmi bizottsága előtt ma a szlovák belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitányhelyettes számol be a szombati DAC – Slovanmérkőzésen történtekről. • Részletes vizsgálatot vár a kormánytól az ellenzék R udolf Pucík, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti képviselője, a védelmi bizottság elnöke ma délelőttre hívta össze a parlamenti testületet, az ülésre meghívták Robert Kalinák belügyminisztert és Stanislav Jankovicot, az országos rendőrfőkapitány első h elyettesét. Ez utóbbi volt szombaton Dunaszerdahelyen a rendőri csapaterők parancsnoka, így ő felelős a brutális rendőrattakért is. Orbán Viktor: A legapróbb részletekig ki kell vizsgálni a szombati dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történteket, a kormá ny tegyen jelentést az ügyben a rendészeti bizottság előtt. Gyurcsány Ferenc: Nem világos, mi volt a magyar szurkolók bűne: elkövet teke olyan rendbontást, amelyre ez volt a jogszerű és arányos rendőri válasz, vagy az volt az ok, hogy magyarok voltak. Ivan Gasparovic: Abnormál is, ha a döntő mértekben szélsőségesen orientált szurkolók a történelmi és politikai sérelmek megszellőztetésére egy sportpálya lelátóját találják alkalmas helynek. Schmitt Pál: Olyan atrocitás érte a magyarokat, csupán azér t, mert kiálltak a magyarságuk mellett, ami nincs arányban a rendőri fellépéssel, értelmetlen a rendőrattak. Mint ismeretes, az utóbbi időben elhidegült szlovák – magyar kapcsolatok miatti indulatok a csallóközi Dunaszerdahelyen vérontáshoz vezettek. A p ozsonyi Slovan futballklub ellen szombaton pályára lépő dunaszerdahelyi DAC magyarországi szurkolóit ok nélkül brutálisan megverték a szlovák rendőrök. "A rendezvény biztosítása az adófizetőknek hárommillió koronába került. Szeretnénk tudni, miként használ ták fel e pénzeket" – mondta tegnap Rudolf Pucík.