Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-11
19 Valószínű, hogy további intézkedések is lesznek, legalábbis a közhangulatból és a felháboro dott sajtóreagálásokból erre lehet következtetni. Boris Tadic államfő figyelmeztetett: Podgorica és Szkopje megkérdőjelezte Szerbiának a déli tartományhoz való jogát. Különösen Montenegró lépését fájlalja a közös múlt és a két nemzet szoros kapcsolatai mia tt. Az ellenzéki politikusok tegnap azt sürgették, hogy Belgrád fagyassza be a gazdasági és minden más együttműködést Podgoricával, Filip Vujanovic montenegrói elnököt és Milo Djukanovic kormányfőt pedig nyilvánítsa nemkívánatos személlyé. A pristinai ve zetők köszönetet mondtak Macedóniának és Montenegrónak "felelős lépésükért", amellyel elősegítik a térség biztonságának megszilárdítását. vissza J. Garai Béla, Újvidék Nem veszélyes az önrendelkezés – Jogos a Kárpátm edencei magyar kisebbség autonómiat örekvése Magyar hírlap • 2008.10.11. "Senki sem vonja kétségbe a jelenlegi államhatárokat, de az etnikai kisebbségeknek annyi szabadságot kell adni kulturális és más vonatkozásban, amennyit csak lehet" – mondta HansGer t Pöttering az Echo Televíziónak adott exkluzív interjújában Brüsszelben. Az Európai Parlament néppárti elnökét Csóti György kérdezte. – Elnök úr, abba az irányba halade az európai integráció, amelyet ötven évvel ezelőtt az alapítók, Adenauer, Schuman és De Gasperi megálmodtak? – Nagyjából igen. Ha elgondoljuk, hogy ötven évvel ezelőtt Európa ketté volt osztva, Magyarország a vasfüggöny mögött volt, az országban kommunizmus uralkodott, és ma Magyarország – a többi középeurópai országgal együtt – az Európai Unióhoz tartozik, akkor ez csodálatos eredmény. De még nagyon sok a tennivalónk – például a lisszaboni szerződés tető alá hozása ügy ében. Ezzel a megállapodással tudnánk az uniót működőképesebbé és átláthatóbbá tenni. – Mikor fogja végre garantálni az Európai Unió a kollektív emberi jogokat, az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét? Mikor fogalmaz meg Brüsszel olyan elvárásokat a tago rszágokkal szemben, amelyek garantálják a kollektív jogokat mindenhol? Jó példák már vannak erre – a belgiumi németekre, a spanyolországi katalánokra vagy az olaszországi déltiroliakra gondolok. – Nincs még egy olyan közösség a világon, amely úgy védené a kisebbségeket, mint az EU. Ön is felsorolt néhány példát. Ezzel együtt lehetnek egyikmásik országban hiányosságok ezen a területen. Ezekről beszélni kell. Mi az unióban azt szeretnénk, hogy minden országban, ahol kisebbségek élnek, megfelelő védelmet él vezzenek, kulturális identitásukat megtarthassák. Senki sem vonja kétségbe a jelenlegi államhatárokat, de az etnikai kisebbségeknek annyi szabadságot kell adni kulturális és más vonatkozásban, amennyit csak lehet. Ez azonban minden konkrét esetben más és m ás, de mindenhol, ahol hiányosságok vannak, arról feltétlenül beszélni kell. – Pontosan ez a helyzet a Kárpátmedencében. A magyarok autonómiát szeretnének. A nemzeti kisebbségeknek az autonómia az egyetlen biztosíték az anyanyelv és a kulturális identit ás megőrzésére. De ha ma Szlovákiában vagy Romániában erről beszél valaki, azonnal nacionalistának, sovinisztának, sőt irredentának nevezik. – Minden országban más a helyzet, sőt a fogalmak is különbözők. Vannak olyan országok, ahol autonómiáról beszélve könnyen arra gondolnak, hogy az adott közösség ki akar válni a szóban forgó országból. Ezért mindig hangsúlyozni kell, hogy az autonómia nem olyan önállóság, amely a kiváláshoz vezet. Ellenkezőleg: ez biztosítja az etnikai kisebbségnek, hogy saját kultúráj a szerint, anyanyelvét az élet minden területén használva éljen, és én ezt személyesen mindenkor támogatom. Minden területről, ahol ezek nem valósulnak meg, be kell hozni a problémát az Európai Parlamentbe, jelentéseket lehet készíteni, javaslatokat lehet tenni az adott kisebbség helyzetének javítására. Minden embernek, minden etnikai közösségnek joga van saját nyelvét használva, saját kultúrája szerint élni ott, ahol született, de az adott államhatárokon belül. – Mi a véleménye a transzatlanti kapcsolato król? Az Egyesült Államoknak és az EUnak valóban különleges felelőssége van a világban? – Nekünk mindig jó partneri és baráti kapcsolatot kell ápolnunk az Egyesült Államokkal. Nem felejthetjük el, hogy Washington nélkül sem a nemzetiszocializmus, sem a k ommunizmus nem kényszerült volna térdre. Persze a