Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-18
15 Göncz: Nem kell felülvizsgálni a magyar – szlovák alapszerződést MNO 2008. október 17. 14:28 A Külügyminisztérium félreértésnek, esetleg félrefordításnak tulaj donítja, hogy Szlovákiában olyan hírek terjedtek el, miszerint a két ország között felmerült politikai nézeteltérések kapcsán a magyar fél az alapszerződés felülvizsgálatát szorgalmazza – mondta a tárca szóvivője. Göncz Kinga csupán arra tett javaslatot a szlovák diplomácia vezetőjének, hogy még ez év decemberében tartsanak egy áttekintő munkamegbeszélést. Nagyon valószínűtlen, hogy a magyar és a szlovák külügyminiszter megbeszélése tényleges megnyugvást vagy a megbékélés felé mutató elmozdulást hozna a ké t ország viszonyában – írta Göncz Kinga és Ján Kubis brüsszeli megbeszélését kommentálva a SME. A szlovák polgári napilap szerint áldásos, ha a külügyminiszterek találkoznak, és nyugodtan tudnak beszélgetni a vitás ügyekről. Alighanem most is csak ez törté nt, semmi több. A megbeszélés két dolgot világosan jelez: az egyik, hogy Brüsszelben azok az emberek találkoztak, akiknek a magyar – szlovák viszonyban fennálló s azt valóban terhelő problémák megoldására csupán minimális a befolyásuk. Hogy mennyire igaz ez, annak Kubis látványosan is a jelét adta, amikor még csak ígéretet sem volt hajlandó tenni a szlovákiai magyarokat sértő tankönyvek visszavonására, és nyíltan ki is mondta, hogy semmit sem ígérhet arra vonatkozóan, ami nem az ő felelősségi körébe tartozik. Szelestey Lajos közleménye hangsúlyozza: a magyar diplomácia célja nem az alapszerződés felülvizsgálata, hanem éppen ellenkezőleg, a megállapodás maradéktalan végrehajtásának biztosítása. Magyarország továbbra is nélkülözhetetlen alapdokumentumnak tek inti az 1995ben megkötött egyezményt, Göncz Kinga külügyminiszter az utóbbi időben többször is ebben az értelemben hivatkozott a megállapodásra – szerepel a kommünikében. A külügyi szóvivő emlékeztetett arra, hogy Göncz Kinga külügyminiszter szlovák partn erének, Ján Kubisnak is azt fejtette ki szerdai, brüsszeli találkozójukon, hogy a szerződés megfelelő keretet ad a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez. Tíz évvel ezelőtt, 1998ban a két külügyminisztérium között jött létre egy megállapodás, amely az 199 5. évi alapszerződés végrehajtásának mechanizmusát tartalmazza – áll Szelestey Lajos kommünikéjében. A megállapodás II. cikk 3. pontja kimondja, hogy a két külügyminiszternek évente át kell tekintenie az alapszerződés teljesítését, és meg kell határozniuk a további teendőket. Mint a szóvivő kifejtette, a magyar külügyminiszter ennek a kötelezettségnek megfelelően tett javaslatot a szlovák diplomácia vezetőjének arra, hogy még ez év decemberében tartsanak egy áttekintő munkamegbeszélést. Lehetnek viták az államok között, de a fő az, hogy legyenek megfelelő mechanizmusok az ellentétek feloldására – szögezi le a közlemény. Ivan Gasparovic szlovák államfő csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy szerinte a magyar – szlovák alapszerződés úgy van rendben, ahogy van, a dokumentumon nincs mit felülvizsgálni, inkább ajánlatos lenne betartani annak rendelkezéseit. A szlovák államfő a TASR szlovák hírügynökség jelentése szerint egy újságírói kérdésre válaszolva így reagált arra, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter és sz lovák kollégája, Ján Kubis szerdai, brüsszeli megbeszélésükön egyetértettek abban: „az alapszerződés működtetésének mechanizmusai revízióra szorulnak”. vissza Belgrád is békülne Vajdaságma.info 2008. október 17. [13:49] Filip Vujanović montenegrói elnök meggyőződése, hogy hamarosan rendeződik Montenegró és Szerbia kapcsolata, amely azt követően romlott meg, hogy Podgorica elismerte Koszovó függetlenségét. Milo Đukanović montenegrói miniszterelnök ugyancsak azt hangoztatta , hogy országa jó viszonyra törekszik Belgráddal, és a függetlenség elismerésével is csak egy korábbi megállapodást teljesített, nevezetesen azt, hogy nem hoz ilyen döntést az ENSZközgyűlés határozatát megelőzően. A szkopjei vezetés is hasonló békülékeny nyilatkozatokat tett pénteken. A kapcsolatok rendezése szempontjából azonban nem a két kicsi ország vezetőinek az álláspontja a döntő - hiszen lépésükkel ők váltották ki Szerbia haragját - hanem Belgrádé, amely Koszovó montenegrói és macedóniai elismerésén ek óráiban kiutasította a két volt jugoszláv utódállam nagykövetét a szerb fővárosból. Újabban azonban - mindössze egy héttel az elismerések után - a belgrádi tisztségviselők is békülékeny húrokat pengetnek.