Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-13
9 Ha ezeknek a követeléseknek eleget tesznek, elmondhatjuk, hogy a kormány szorgalmasan dolgozott a decentralizáció, a kisebbségi jogok előbbre vitele és tisztelete területén – hangoztatt a Pásztor Bálint. vissza Cvetković: Szerbia folytatja az együttműködést Montenegróval és Macedóniával Vajdaságma.info 2008. október 12. [13:30] Mirko Cvetković szerb miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya folytatja a gazdasági és minden más jellegű együttműködést Crna Gorával és Macedóniával. Mint részletezte, Belgrád csupán diplomáciai intézkedéseket tett a két országgal szemben, amikor megvonta a vendéglátást belgrádi nagyköveteiktől, amiért Podgorica és Szkopje els imerte Koszovó függetlenségét. A diplomáciai ellenlépések nem képeznek megtorló intézkedést, s nem irányulnak ezeknek az országoknak a polgárai ellen – nyilatkozta a szerb kormányfő igyekezvén csillapítani a kedélyeket. Kijelentése kissé eltér a korábbi n apokban elhangzott elkeseredett, csalódott és vádló belgrádi megnyilatkozásoktól. vissza Golyózáporban a magyar kisebbségek Népszava 2008.10.13. Tamás Gáspár Miklós A rendszerváltás egyik nagy ígérete volt a keleteurópa i és keletközépeurópai nemzetiségek, nemzeti kisebbségek problémáinak enyhülése, jogaik bővülése anélkül, hogy a nemzetállamok etnikai többségei fenyegetve vagy megalázva éreznék magukat. Ehhöz az ígérethez kapcsolódott az európai föderalizmus reménysége is: „a határok spiritualizálása”, átszellemítése, amelyet a liberális román külügyminiszter, Nicolae Titulescu (1883 – 1941) hirdetett meg hiábavalóan a két világháború között, mintha megvalósulni látszott volna a NATO és az Európai Unió keleti bővítése rév én. Ehelyett egészen más forgatókönyv érvényesült. A már létező föderációk (a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia) fölbomlottak, a valaha domináns nemzetek (orosz, szerb) határon kívül rekedt nemzetrészeivel szemben – Horvátországban, a balti államokb an – a legkeményebb diszkriminációt léptették életbe (a szerbeket egyszerűen kikergették a Krajinából, az észtországi oroszok az állampolgári jogok minimumával se rendelkeznek), majd a maradék Szerbiát is széttördelték (leszakadt Montenegró és Koszovó), az egyetlen megmaradt többnemzetiségű struktúra (a NATO – EUfönnhatóság alatt álló Bosznia) szakadozik. A Jörg Haider tartományi kormányzó által irányított Karintiában (Ausztria) üldözik a szlovéneket. Szlovéniából kiutasították a volt Jugoszlávia más köztárs aságaiból származó, szlovén útlevéllel nem rendelkező lakosokat. (Több tízezer embert.) Macedóniában a szláv többség farkasszemet néz a lakosság majd felét kitevő albán „kisebbséggel”, a békét amerikai és más NATOcsapatok tartják fönn. Az Európai Unió k isebbségvédelmi struktúrái tehetetlennek bizonyultak. Ebben a kontextusban a keletközépeurópai magyar kisebbségek – számos drámai csata után – a többiekétől kedvezően különböző státust vívtak ki maguknak egy időre. Ebben szerepet játszott a kisebbségi m agyar politika kezdeti rátermettsége, a kilencvenes években még gazdaságilag sikeresnek tetsző Magyarország tekintélye (amelyet alátámasztott a határrevízióról lemondó alapszerződések sorozatának ügyes kompromisszuma) és Magyarország szomszédainak békevágy a. A román, szlovák, szerb, ukrán politikusok a kezdeti rémségek után (Iliescu első elnöksége benne a marosvásárhelyi pogrommal, Mečiar kormányzása, Milošević ámokfutása) belátták egy időre, hogy a fejlődéshez nyugalomra van szükség, s hogy a „magyar kérdé s” előtérbe kerülése minden eddiginél veszélyesebb helyzetet teremthet. Ezt elsősorban Romániában érezte meg a politikai osztály. Lehet, hogy Emil Constantinescu elnöksége egyébként sikertelen volt, és lehet, hogy Adrian Năstase miniszterelnöksége egyébir ánt sok jogos kritikát váltott ki (még az erdélyi magyarok körében se volt népszerű), de a magyarság pozíciója kormányzásuk idején számottevően javult, s ezen olyan abszurd (mindenekelőtt szimbolikus és belpolitikaihatalmi jellegű) magyarországi akciók se rontottak sokat, mint a „magyarigazolvány” és az eleve kudarcra ítélt népszavazási kezdeményezés a kettős állampolgárságnak egyik olyan variánsáról, amely az összes partnereknek (beleértve a bevándorlástól
