Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-10
34 A legnagyobb veszteséget kétségtelenül a napraforgó hozta, a tavalyi felvásárlási ár alig felét, mindössze 60 lejt fizetett minden mázsa után az olajgyár. Szabó me gfogalmazása szerint a hazai mezőgazdaság versenyképessége európai összehasonlításban olyan, mint amikor egy márkás tornacipővel felszerelkezett futó és egy mezítlábas áll a startvonal előtt. A kilábalás lehetőségét mindenképpen a területek összevonásába n, a termelési technológiák korszerűsítésében, valamint a piacteremtésben látja. Másik fontos feltétel a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának drasztikus csökkentése, ami viszont csak újabb munkahelyek teremtése révén érhető el. Agrárnagyhatalom, un iós fejlesztési alapokból A Román Kereskedelmi Bank (BCR) tanulmánya szerint Románia az Európai Unió harmadik mezőgazdasági nagyhatalma lehet Franciaország és Németország mögött, amennyiben sikerül 80 százalékban hozzájutni az uniós pénzalapokhoz és jelen tős külföldi közvetlen befektetéseket vonzani. Az említett források révén Románia 2013 – 2015re akár meg is kétszerezheti az egy hektárra jutó gabonatermését. Így hosszú távon felszámolható az élelmiszerek, italféleségek és dohánytermékek tekintetében jele ntkező kereskedelmi hiány – vélik a bank elemzői. A BCR jelentése ugyanakkor elismeri, hogy az új befektetések vonzását megnehezítheti a mezőgazdaság erősen töredezett struktúrája. A termelésnek egyre inkább piacorientálttá kell válnia, szemben a jelenleg i állapottal, melyben a hazai egyéni gazdák nagy része termelésének több mint felét saját fogyasztására fordítja. A kis gazdaságok ugyanakkor még képtelenek zöldség- és állati termékeiket modern kiskereskedelmi hálózatban értékesíteni. vissza Autonóm Európa ÚMSZ Molnár Gusztáv | 20081010 06:44:48 A NATO – írja George Friedman, az amerikai Stratfor alapítója e heti geopolitikai összefoglalójában – „mint olyan intézmény, amelyet az oroszok féken tartása céljából hoztak lé tre, az elaggás előrehaladott állapotában leledzik”. De azt már ő sem mondja ki, hogy ennek eredendő oka az, hogy a Szovjetunió összeomlásával a nyugati katonai szövetség lényegében elveszítette létjogosultságát. Ezért nincs Dominique Moisynek, az Institu t Français des Relations Internationales főtanácsadójának sem teljesen igaza, amikor az amerikaiakhoz intézett és a Foreign Affairs szeptember – októberi számában közölt levelében csupán Amerikát hibáztatja azért, amiért „újabban a biztonság katonai dimenzió jának rögeszméjével sok kárt okoztak maguknak”. Ebbe a hibába a Nyugat egésze beleesett, amikor az európaiak hagyták, hogy még a Clintonkormányzat idején a NATObővítést a Balkánra és a Baltikumra is kiterjesszék. A NATO igazi megfeneklése azonban akko r következett be, amikor a szövetség 2003ban úgy döntött, átveszi az afganisztáni nemzetközi erők parancsnokságát, és a stratégiailag legfontosabb körzetekben katonai erővel „győzi le” az újjászerveződött tálibokat. Amerika esetében is erősen vitatott k érdés, hogy az iszlám radikalizmus valóban „háborút” indítotte az ország ellen, tehát egzisztenciális veszélyt jelente számára (Francis Fukuyama, az egykori neokonzervatív szerint például nem), de az egészen bizonyos, hogy a „Nyugat” számára semmiképpen sem tölthette, illetve töltheti be a valódi veszélyt jelentő szovjet kommunizmus összeomlása által keletkezett űrt. Az afganisztáni misszió tehát – akárcsak az iraki vagy holnap az iráni – nemcsak katonailag, hanem koncepcionálisan is tarthatatlan. Úgy tűnik, hogy Németország, Olaszország, Franciaország és a Benelux országok (tehát az Európai Unió alapító tagállamai) nem akarnak ezen a kényszerpályán továbbsodródni. Ennek legújabb – bennünket is közelről érintő – jele, hogy Amerika konfrontatív magatart ása ellenére is fenn akarják tartani Oroszországgal a stratégiai partnerséget.
