Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-10
23 Vízumügyek, egyetemi gondok Kárpátalján Magyar Hírlap 2008.10.10. Több mint kétezer kárpátaljai magyar kapott az elmúlt két hónapban – a magyar szervezetek és tör ténelmi egyházak által kiállított garancialevél alapján – schengeni vízumot a magyarországi utazáshoz. Augusztus elseje óta a két legnagyobb kárpátaljai magyar szervezet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint a három történelmi egyház állítja ki díjmentesen az an yaországba történő beutazás célját és az otttartózkodás anyagi fedezetét igazoló felelősségvállalási nyilatkozatot azoknak, akiknek van magyarigazolványuk. Ez a garancialevél helyettesíti a sokba kerülő magyarországi meghívólevelet – írta az ungvári Az Ig azi Kárpáti Igaz Szó című országos lap. Nagy Attila, az ungvári magyar főkonzulátus vezető konzulja elmondta, hogy a múlt hét végéig a képviselet 932 felelősségvállalási nyilatkozatot fogadott be. A garancialevelekkel eddig nem volt gond, az esetleges el utasítás csakis abból adódhat, hogy a vízumigénylő a schengeni információs rendszer tiltó listáján szerepel. A felelősségvállalási nyilatkozatot felmutató kérelmezők az esetek több mint kilencven százalékában egyéves vízumot kaptak. "A beregszászi magyar k onzulátus október 3ig 550 KMKSZ és 880 UMDSZ által kiállított garancialevelet fogadott be" – mondta a lapnak Csengeri János vezető konzul. – A rendszer jól működik, Beregszászon elutasításra eddig még nem volt példa." Birtokba vette a hét elején az Ungv ári Nemzeti Egyetem nemrég megnyílt magyar tannyelvű humán és természettudományi kara a kialakított épületrészt, a költözködés technikai okok miatt késett – írta az ungvári Az Igazi Kárpáti Igaz Szó. Az újság a hét végén arról is beszámolt, hogy lezárták a magyar kar diákjai előtt a magyar állam támogatásával felújított helyiségeket. A beköltözés határidejének csúszásáról Petro Lizanec professzor, a magyar kar dékánja a lapnak elmondta, hogy a felújításra szánt idő rövid volt, a kivitelezők sok hibát köve ttek el. "A magyar kar megnyitása nem politika, hanem a diákok természetes joga az anyanyelvükön való tanuláshoz, lehetőség komoly tudományos munka folytatására" – mondta Lizanec. A professzor szerint nem becsületes ember az, akinek problémája van a magyar okkal. vissza MHösszeállítás Az év EPképviselője lett Gál Kinga Magyar Hírlap 2008.10.10. Kitüntették Gál Kinga néppárti, fideszes európai parlamenti képviselőt. A The Parliament Magazine című uniós szaklap a m agyar politikust találta a legjobbnak az igazságügy és polgári szabadságjogok szakpolitikusai közül. Gál Kinga Az Év Európai Parlamenti Képviselője lett. A néppárti, fideszes politikus az igazságügyi és polgári szabadságjogi kategóriában kapta meg az el ismerést a The Parliament Magazine című uniós szaklaptól. A méltatás kiemeli, hogy Gál Kinga a középeurópai kisebbségi jogalkotás szakértője. A politikus egyébként 2003 óta a Magyar Tudományos Akadémia elnökének főtanácsadója, korábban a Határon Túli Mag yarok Hivatalának elnökhelyettese volt, s több nemzetközi szervezetnél tevékenykedett szakértőként. Gál Kinga Kolozsvárott született, 1986ban települt át Magyarországra, s 2004ben a Fidesz jelöltjeként lett európai parlamenti képviselő. Tavaly Michael Ca shman brit szocialista képviselőt tartotta az igazságügyi és polgári szabadságjogi kategóriában a legjobbnak a magazin. Az Európai Parlament tevékenységével és általában az európai ügyekkel foglalkozó lap az idén már negyedszer osztotta ki a díjakat az e gyéni teljesítményekért, tizenhat szakpolitikai kategóriában. "A díj azt ismeri el, amit itt a kisebbségek területén, elsősorban a hagyományos nemzeti kisebbségekért, a magyar ügy területén tudtunk végigvinni a kollégáimmal. Emiatt a díj nemcsak az enyém, hanem mindannyiunké, akik ezért a közös ügyért tenni tudtunk 2004 óta" – mondta szerdán Gál Kinga a Duna Televíziónak adott nyilatkozatában.