Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-10
18 Dicsért minket a NATOvezér FigyelőNet 2008. október 9. 11:45 Elismeréssel szólt a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásáról a NATO főtitkára, amikor a honvédelmi miniszterrel találkozott csütörtökön Budapesten. A találkozón Szekeres I mre bejelentette, hogy növeljük a védelmi kiadásokra szánt összeget. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a NATOvédelmi miniszteri találkozón elmondta, a korábbi terv az volt, hogy tíz év alatt 0,1 százalékkal növelik a védelmi kiadások összegét. A 2009es költségvetés tervezete szerint 338,388 milliárd forint lesz a tárca költségvetése. Ezáltal védelmi feladatokra jövőre 7 százalékkal több jut, mint az idén, amely így a GDP 1,17 százalékát jelenti majd. A miniszter optimista azzal a magyar javaslattal k apcsolatban, amely szerint a közös műveleteket közös pénzügyi háttérrel kellene biztosítani. Mint mondta, bízik abban, hogy miniszterkollégáit meg tudja győzni arról: ez igazságosabb és hatékonyabb megoldás lenne a jelenleginél. Jaap de Hoop Scheffer NATOfőtitkár a szervezet nagyon sikeres programjának nevezte a stratégiai légi szállítási kezdeményezést, amelynek keretében három C17es szállítógép állomásozik majd Pápán . Szekeres Imre honvédelmi miniszter arról tájékoztatta a főtitkárt, hogy a programho z a továbbiakban is csatlakozni lehet, erről már tárgyalt a horvát és az afgán honvédelmi miniszterrel, továbbá cseh és olasz partnerét is arra kérte, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben. A C17es katonai szállítógépek beszerzését és üzemeltetését célzó, úgynevezett stratégiai légi szállítási kezdeményezéshez Magyarország mellett eddig kilenc további NATOtagország (Bulgária, Észtország, Litvánia, Norvégia, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovénia és az Egyesült Államok), valamint a szövetségen kívüli Finnország és Sv édország csatlakozott. A pápai bázison egyelőre három óriásgépet állomásoztatnak majd. A programban részt vevő tagállamok a gépeket egymással megosztva üzemeltetik. Afganisztán.lap.hu NATO.lap.hu A főtitkár - a szóvivő ismertetése szerint - elismeréssel s zólt Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, impozánsnak nevezte a honvédség hozzájárulását a NATO feladataihoz, amelynek köszönhetően jelentősen javult és normalizálódott a helyzet Baglán tartományban. Szekeres Imre tájékoztatást adott arról, hogy e lkészült a 2009es védelmi költségvetés, amely - mint mondta - átlátható, korszerű és takarékos. A főtitkár közölte, örül annak, hogy sikerült „növekvő pályára állítani" a költségvetést. A találkozón Magyarország és a NATO viszonyáról váltott szót a főtit kár és a szakminiszter, más témát nem érintettek - közölte Bocskai István. Szekeres Imre a megbeszélés után a Parlamentbe kísérte a főtitkárt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök félórás találkozót folytatott Jaap de Hoop Schefferrel, de utána nem adtak tájék oztatást az újságíróknak az elhangzottakról. Ezután a miniszterelnök Robert Gates amerikai védelmi