Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-27
4 helyzetű családok gyermekeit, ahol tanulhatnak, különböző foglalkozásokon vehetnek részt, és ebédet is kapnak (Magyar Szó) Napirend nélkül – A tegnapi rendkívüli ülésen a radikálisok támadták Nikolićot – A házelnök két szünet elrendelése után sem tudta lecsillapítani a kedélyeket (Magyar Szó) S ZLOVÁKIA SZLOVÁKIA TOVÁBBRA SEM ISMERI EL A KOSZOVÓI ÚTLEVELEKET – Koszovó felkérte a Szlovák Köztársaságot, hogy ismerje el útleveleit. Fatmir Sejdiu koszovói államfő és Skender Hyseni külügyminiszter Ján Kubišsal , a szlovák külügyi tárca vez e tőjével való New Yorki tárgya lásukon kijel en tették, hogy a koszovói útlevelet még azon EU országok is elfogadják, melyek nem ismerik el Koszovó függetlenségét. Szlovákia azonban egyelőre nem változat álláspontján. Kubiš azt mondta, hogy Szlovákia csak az ENSZ által kiadott okmányokat fogadja el, s csak azok lejárta után veszi fontolóra a változtatást (Bumm.sk) MKP: DISZKRIMINÁLJÁK A DÉLSZLOVÁKIAI ISKOLÁKAT – „A Szlovák Nemzeti Párt által vezetett Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium igazságtalanul os ztja el az EUs alapokból származó iskolafelújítási pénzeket: a magyarok által lakott DélSzlovákia iskolái jóval kevesebb támogatást kaptak, mint az északiak” – jelentette ki Berényi József MKPalelnök pénteki sajtótájékoztatóján, megjegyezve, hogy eddig csak egyetlen magyar iskola kapott támogatást (Bumm.sk) MARTINÁKOVÁ HARCBA SZÁLL AZ ELNÖKSÉGÉRT – „ Zuzana Martináková jelölteti magát az elnöki posztra” - derült ki a Szabad Fórum Országos Tanácsának kassai ülésén. "Önálló pár tként nehéz utat választottunk és az elnökválasztáson sem azért indulunk, mert üzletelni akarnánk a pozíciónkkal." - nyilatkozta az érintett (Bumm.sk) A szlovákiai magyarokról Finnországban – Terjedelmes riportot közölt a szlová kiai magyarok helyzetéről az Österbottens Tidning című finnországi svéd napilap. A kisebbségi újságírók szövetségének tagjaként Pozsonyba látogató újságíró cikkében részletesen kitér többek között Malina Hedvig ügyére és Jan Mikolaj legutóbbi vihart kavaró kijelentésére is, de szót ejt a 2001es közigazgatási reformról is – amikor a megyehatárok módosítására került sor , kiemelve annak a magyarokat érintő diszkriminatív következményeit. Súlyos problémaként említi továbbá, hogy a hivatalnokok általában nem tudnak magyarul, ami jelentős mértékben korlátozza a magyar közösség nyelvhasználatát (Felvidék.ma) Büszkeség és balítélet – „Első ránézésre hihetetlennek tűnik, hogy miközben szinte naponta a magyarok elleni inzultusokról és a kisebbségi status quo megnyirbálásáról számolunk be, a szlovákiai magyarok 70%a büszke arra, hogy Szlovákia állampolgára. Aztán arra döbbenünk rá, hogy a szlovákiai magyarok túlnyomó többsége minden bizonnyal sokkal bölcsebb annál, mint hinnénk, és a „n emzetieskedő“ politikusok kinyilatkoztatásait pontosan annak veszi, amik: marketingfogásnak, amelynek egyetlen célja az erre fogékony rétegek megszólítása. Arra is következtetni lehet a szóban forgó felmérésből, hogy a szlovákiai magyarok többsége számára az állam (értsd: Szlovákia)