Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-20
12 egyébként az első megszorító intézkedés, amelyet közvetett módon a nemzetközi pénzügyi válság váltott ki. A magyar bankhálózat az elmúlt hónapokban a romániaihoz hasonló intézkedéseket vezetett be Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban és Mentenegróban is. vissza Szerbia egyoldalúan alk almazza kereskedelmi megállapodást az EUval? Vajdaságma.info • 2008. szeptember 20. [0:18] Már nemcsak a szerb tisztségviselők emlegetik, hanem Olli Rehn uniós bővítési biztos is kilátásba helyezte, hogy Szerbia jövőre elnyeri a tagjelölt státust az Európai Unióban. Ezek a szavak azonban akár Szerbia vigasztalásának is felfoghatók, miután a Mini szterek Tanácsa a legutóbbi brüsszeli értekezleten nem oldotta fel a Szerbiával való átmeneti kereskedelmi szerződés zárlatát. Pedig az EU minden tagországa azon volt, hogy ezt az okmányt életbe léptessék, kivéve Hollandiát, amely mint korábban is, most is következetesen kitartott az egyébként közösen megállapított feltételek mellett, hogy amíg Szerbia nem jár sikeresen a hágai törvényszékkel való együttműködés végére, addig nem folytatódik az integráció. Magyarán Ratko Mladić és Goran Hadžić hágai vádlotta k kiszolgáltatását követelik. Az EU többi tagországa viszont az okmány életbe léptetésével jutalmazta volna Radovan Karadžić letartóztatását, s elfogadta a belgrádi állítást, hogy megvan a politikai szándék a másik két körözött kiszolgáltatására is, s csak nem jutottak nyomukra az intenzív kutatás ellenére sem. Ugyancsak Olli Rehntől származik a javaslat, hogy Szerbia léptesse életbe egyoldalúan a kereskedelmi megállapodást. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy Belgrád eleget tesz az okmányból eredő köteles ségeinek, de ugyanezt nem teszi meg az EU, s Szerbia el sem várhatja tőle. A kérdés a szerb kormány napirendjére került, döntés azonban még nem született. Akik elfogadását szorgalmazzák, azt erősítik, hogy ebből Szerbiának haszna származhat, sokan azonban fenntartásokkal vannak. A szerb mezőgazdaság a miniszter szerint biztosan kárát látja. Egy ellenzéki közgazdász pedig úgy fogalmazott, hogy egy ilyen megoldás újabb megaláztatást jelent Szerbia számára. vissza Az Új Szerbia keményen támadja a vajdasági statútum tervezetét Vajdaságma.info • 2008. szeptember 19. [15:56] Az Új Szerbia párt szerint Vajdaság új statútumának egyeztetett tervezete nincs összhangban az ország alkotmányával és politikailag destabilizálja Szerbiát, me rt az áll benne, hogy a tartománynak Végrehajtó Tanács helyett kormánya lenne, és képvi selőháza törvényeket is hozhatna, jelenti a Beta. E párt szerint a tartomány köztársasági hatáskörrel ruházná fel magát, ami egyenesen alkotmányszegés, márpedig a mostani alkotmány elfogadását a polgárok nagy többsége támogatta. vissza SWOBODA: MEG KELL VITATNI A NEMZETI KISEBBSÉGEK HELYZETÉT Bumm.sk • 2008. 09. 20. Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) kezdeményezni fogja, hogy a Kárpátmedence szociáldemokrata pártjai vitassák meg a térségbeli (nemzeti) kisebbségek hely zetét - jelentette be Hannes Swoboda osztrák európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista EPfrakció egyik alelnöke pénteken Pozsonyban. Swoboda, az EP szocialista frakciója küldöttségének vezetőjeként Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnökhelyettessel, Miroslav Číž parlamenti elnökhel yettessel és Csáky Pállal, a szlovákiai ellenzéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével folytatott megbeszélést követő sajtóértekezletén jelentette be a kezdeményezést. A szóban forgó vita helyszínéül Swoboda az EP brüsszeli épületét javasolta. Az osz trák EPképviselő elmondta azt is, hogy Ján Slotát és a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének vitatott nyilatkozatait nem tekinti olyan súlyúnak, hogy pusztán e nyilatkozatok alapján egész Szlovákiára vonatkozó következte téseket lehetne levonni. Kijelentette azt is, hogy a Slotához hasonló embereket meg kell fékezni, hogy ne csinálhassanak magukból politikai hőst. Továbbá erőfeszítéseket kell tenni főképpen a fiatalok oktatása és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem érdekében - tette hozzá.