Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-30
29 Szóval: mit is mostunk össze? Pontosabban: ki mosogat itt? (Molnár Norbert) vissza Koszovó, DélOszéti a: magyar szemmel 2008, augusztus 28 - 08:37 Szilvássy József Annyi mindent összeírtak és nyilatkoztak már a grúzorosz konfliktusról, hogy az érdeklődő nyilván könnyen talál ebben a dzsungelrengetegben értékrendjének megfelelő magyarázatot és elemzést. Számomra sokkal izgalmasabb kérdés az, hogy mi magyarok, s főleg a kisebbségben élő nemzetrész tagjai miként értelmezzük azt, ami nem is olyan messze (Koszovó), illetve viszonylag távol (DélOszétia) történik. Jól tudom, hogy történelmi és egyéb okok mi att merőben más, ha amerikai vagy orosz politikus hivatkozik az emberi jogokra. Erre azokat, akik személyesen átélték 1956 borzalmait és az 1968as megszállást, különösképpen nem kell figyelmeztetni. Mégis az a történelmi tény, hogy Pandora ama bizony szel encéjét a második világháború óta először az Egyesült Államok nyitotta meg, amikor egyértelmű támogatásának köszönhetően Koszovó önálló államnak kiáltotta ki magát. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azonnal kijelentette: Ha a Balkánon ilyesmi lehetséges , akkor a Kaukázus térségében sem kizárt ilyen fejlemény. A grúz vezetés meggondolatlan és máig érthetetlen katonai támadása tulajdonképpen kapóra jött az oroszoknak, akik elérkezettnek látták nem újkeletű terveik valóra váltására: a déloszétiai és az abh áz térség Grúziától való leválasztására. A minap beszélgettem minderről Jiří Dienstbierrel, a rendszerváltás utáni első csehszlovákiai külügyminiszterrel, aki 1998tól több éven át az ENSZ jugoszláviai, majd horvátországi, szerbiai és boszniahercegovinai emberjogi raportőre volt. Röviden, de lényegre törően jellemezte a kialakult helyzetet: „Három új állam keletkezett, mindhárom viszont csak protektorátus. Koszovó amerikai, a másik kettő orosz fennhatósággal.” Tudom és tudatosítom is a sokféle különbsége t, de ettől még az alapvető tények nem változnak. Vannak és lesznek a történteknek európai hullámverései is. Precedensértékűnek tartják a fejleményeket az európai kisebbségek képviselői. Vérszemet kaphatnak a legkülönböző szeparatisták, begőzölhetnek a n emzetállamok hívei is. A baszkok és talán a katalánok is elérhetőbbnek vélik az elszakadást, miként a Dnyeszter menti oroszok is Moldáviától, amelynek egy részére a románok fenik a fogukat. Aligha nyugodnak bele ideiglenes leverésükbe a csecsenek.Tovább mé rgesedhetnek a vallonflamand konfliktusok Belgiumban Térségünkben ismét az autonómiatörekvések erősödhetnek fel. Mostanság leginkább a Székelyföldön és a Vajdaságban, ahol már tudományos szintű tervezetek is megszülettek, nem úgy, mint nálunk. Ezzel kapcs olatban két alapvető félreértést kell tisztáznunk: az autonómia nem valamiféle ördögi eszköz, hanem a többség és a kisebbség közötti kapcsolatok és jogkörök civilizált megoldásának egyik lehetséges módja. Ugyanakkor nem is csodafegyver: DélTirolban példáu l kiválóan működik, Spanyolországban viszont a már említett két kisebbség – valóban széles jogkörei ellenére – nem elégedett. Szlovákiában 1998 óta sokat léptünk előre ezen a téren is, elsősorban a központi hatalom lebontásával és az önkormányzati rendsz er, nem utolsó sorban pedig a kulturális és oktatásügyi autonómia alapelemeinek megteremtésével. Nagy kár, hogy ez a reményteljes és eredményes folyamat két éve megszakadt. Robert Fico ugyan szerzett jogaink megtartását igérte, valójában azonban a megnyirb álására törekszik. A déli országrész egyes területein kisebbségben élő szlovákok állítólagos védelmének ürügyén. Már készülődnek a maticás bandériumok, hogy a magyarok lakta területeken állítólagos szlovák sérelmek után szimatoljanak. Ján Slotáék kettős ke resztekkel igyekeznek körbekeríteni DélSzlovákiát is. Már észlelem, észleljük a következményeket: szülővárosomban, Somorján nemrég megértem azt, hogy egy férfi rámripakodott: miért nem beszélek szlovákul a hároméves kisunokámmal, hiszen neki is meg kell t anulnia az államnyelvet. Mire elmagyaráztam neki: a nagyobbik, a tizenötéves unokám már nemcsak szlovákul, hanem angolul is folyékonyan beszél...Mindannyian megdöbbentünk a Nyitott Társadalom Alapítvány reprezentatív felmérésének adatain, amelyek szerint a szlovák kilencedikeseknek mintegy kétharmada a legellenszevesebbeknek a magyarokat tartja. S ugyanennyien azt óhajtják, hogy az anyanyelvünkön csak odahaza szólaljunk meg. Neves szlovák politológusok figyelmeztetnek arra, hogy mennyire ártalmasak a Szlová k Nemzeti Párt gyűlölködő, magyarallenes megnyilvánulásai, amelyek ragályos betegségként terjednek a lakosság és főleg a fiatalok körében. Látszólag messzire kerültem Koszovótól és DélOszétiától, pedig nem. Ha alaposan elemeznénk a néhai Milosevics, ill etve Ján Slota megnyilvánulásait és törekvéseit (amelyeket Robert Fico burkolt célzásai is felerősítenek), akkor sok hasonlóságot fedezhetnénk fel. S ha felidézzük akár csak félmúltunkat, rádöbbenhetünk,
