Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-25
27 Bonchidán a helyzet megváltozott: megmenekülhet a Bánffykastély Magyar Hírlap 20080825 Ebben az évben először díjazott műemlékvédelmi oktatási projektet az Európai Unió és a páneurópai kulturális örökségi szövetség, az Eu ropa Nostra. A nagydíjat a bonchidai Bánffykastélyban működő International Built Heritage Conservation Training Centre (Nemzetközi Épített Örökség Felújító Szakképző Központ) nyerte el a felújításban és a szakképzésben kialakított kettős alapelvéért. "F elújítás szakképzésen keresztül, szakképzés a felújításon keresztül" – így fogalmazza meg Hegedűs Csilla, az oktatási program koordinátora a munka lényegét. A képzés célja az épített örökség felújításához, a történeti épületek helyreállításához szükséges h agyományos építőmesterségek oktatása, ugyanakkor a Kárpátmedence egyik legszebb és legértékesebb, ám a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közt nyilvántartott, pusztuló kastélyegyüttesének helyreállítása. A főépületben eddig a kápolnát állították he lyre. Várat magára a főépület fogadóterme, a Bánffycsalád otthona, amelynek park felőli neogótikus homlokzatát az 1930as években Kós Károly tervei alapján építették át, továbbá Bánffy Miklós egykori könyvtára és dolgozószobája. A bonchidai programnak van még egy fontos üzenete: a partneri együttműködés, melynek fontos szereplője a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is. (MH) vissza Több lépcsős szociálislakásrendszert vezetének be Sepsiszentgyörgyön Transindex [10:06; 25. 8.2008] Tematikus fogadóórákat szeretne bevezetni a Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád kifejtette: rengeteg a jelentkező és hatékonyabban lehetne dolgozni, ha egy adott témában érdeklődő polgárok egyszerre jelennének meg. Példának a nagy számú la kásigénylőt hozta fel. A polgármester meglátása szerint szerencsés lenne, ha a szociális lakást kérők egymás előtt is fenntartanák igényeiket, mert így jobban kitűnne: nem a hivatal, vagy a polgármester jó, vagy rossz indulatán múlik, hogy ki kap, és ki ne m kap lakást, hanem rengeteg problémával küszködő ember van és csak a panaszok egy részét lehet megoldani. Antal Árpád nem tartja jónak azt, hogy a lakások odaítélésekor a legfontosabb szempont az, hogy kinek hány gyereke van. Szerinte ez arra ösztönzi a hátrányos helyzetben lévő családokat, hogy erejükön felül újabb gyerekeket vállaljanak, és nagy esély van arra, hogy ezek majd a maguk során szintén szociális problémákkal küzdenek majd. Antal szerint azt a családot kell pártolni, amelyik magán is megpróbá l segíteni. A szociális lakások rendszere is több lépcsős lesz: azt segítik, aki tovább akar lépni, aki csak az állami segélyt várja az mind rosszabb körülmények közé kerül majd – szögezte le a polgármester. A lakáskérdésen hosszú távon is csak enyhíteni l ehet – mondta Antal Árpád: most is több mint 400 kérést iktattak, ehhez képest idén jó esetben 40 lakást tudnak átadni. (régió rádió) vissza Készen áll a választási összefogásra az EMNT Szabadság 2008. augusztus 25. Tő kés bízik a párbeszédben „Az EMNT készen áll egy olyan méltányos választási összefogás létrehozására, amelynek fundamentuma a közösségi önrendelkezés elvi alapja és amelynek arányaiban a múlt évi európai parlamenti választások és az ezévi önkormányzati vá lasztások eredményei az iránymutatók“, áll Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének tegnap kiadott sajtóközleményében. Az EMNT sajnálattal állapítja meg, hogy közvetítési próbálkozásai ellenére az RMDSZnek és a Magyar Polgári Párt nak (MPP) nem sikerült megegyezni a választási együttműködésről. „Úgy tűnik, pártjaink vezetői képtelenek felülemelkedni szűk pártpolitikai érdekeiken. Az alig néhány hónapja bejegyzett MPP ideiglenes vezetőit belső legitimitási gondok kötik le, amelyeket csak egy tisztújító országos gyűlés összehívásával lehetne orvosolni, ennek elodázása pedig tovább ronthatja elnökének a választásokon megtépázott hitelét és tárgyalási pozícióját. A