Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-25
8 - Több magyar politikus a jobboldalon, sőt néha a baloldalon is azt várja el tőlem, hogy száz százalékban mindig csak velük értsek egyet. Pedig a feleségemmel sem értek mindig egyet. Nos, Orbán Viktorral már nem olyan a kapcsolatom, mint 1988ban és utána jó pár évig volt. A Fidesz ma a magyar demokráciát veszélyezteti, amikor tüntetően kivonul a parlamentből. Szoros a kapcsolata a szélsőjobb Amerikaellenes fi guráival - például a fantáziadús Lovas Istvánnal, aki legutóbb a Szabad Nép egykori munkatársává léptetett elő , ami azt sugallja, hogy elmosódott a határ a jobboldal és a szélsőjobb között. Mindezt csak azért említem, nehogy félremagyarázzák egyetértésem et Orbán hasonlatával '56ról, amely szerintem megalapozott. Akkor is voltak forrófejű maximalisták - Budapesten és Washingtonban is , akik nem akarták figyelembe venni a valós nemzetközi erőviszonyokat. Bátrak voltak, hősiességük példamutató, de viselked ésükből hiányzott a megfontoltság. Ha úgy tetszik, a bölcsesség. Ám az ő hibáik eltörpültek a rettenetes bűnökhöz képest, amelyeket a szovjet vezetés követett el. Ami Magyarországot illeti, nyilvánvaló, hogy a mostani Oroszországgal hasznos és előnyös lehe t kereskedni, de barátkozni vele életveszélyes. Aki eddig kételkedett ebben, most láthatja: Magyarország szuverenitását nem az Európai Unió és nem is Amerika veszélyezteti. vissza A TANÁROK MUNKÁJÁT AZ AGRESSZIÓ ÉS AZ ALACS ONY FIZETÉSEK AKADÁLYOZZÁK Bumm.sk 2008. 08. 24. A szlovák társadalom nem értékeli eléggé a tanárok munkáját, és ez tükröződik a pedagógusok rossz társadalmi helyzetén és alacsony bérein is. Ebben megegyezik a jelenlegi oktatásügyi miniszter, Ján Mikol aj, és elődei, Martin Fronc és Szigeti László. A tárca jelenlegi vezetője azt tervezi, hogy megemeli a tanárok fizetését, ezen felül meg akarja őket védeni a diákok egyre gyakoribb agresszív megnyilvánulásaitól. A tanárok társadalmi helyzetén a készülő, o ktatásügyi dolgozókról szóló törvény segíthet majd. Szigei László, az MKP alelnöke, a volt oktatásügyi miniszter úgy gondolja, hogy az oktatásnak még mindig nincs meg Szlovákiában az őt megillető helye. „A társadalom nem tiszteli és nem becsüli meg a taná rokat, akik munkájukkal befolyásolják, és befolyásolni fogják az ország gazdasági helyzetét, mondta a TASR ügynökségnek. Úgy gondolja, hogy a kormány sem tartja be ígéreteit a tanárokkal kapcsolatban, holott prioritásának tekinti a pedagógia támogatását. „ Ha a kormány azt mondja, elsődleges cél a tanárok bérének emelése, akkor emelni kell“ – mondta Szigeti. Szerinte talán hiányzik az akarat is, hogy kiharcolják maguknak a magasabb fizetéseket. Megemlítette a cseh példát, ahol a tanárok sztrájkkal harcoltá k ki maguknak a béremelést. A szlovákiai tanárokat azonban nem küldi az utcára. „Nem azt mondom, hogy az utcára kellene menniük. Megvannak az érdekképviseleti szerveik, és ott, úgy gondolom, van talaja annak, hogy kiharcolják a magasabb fizetéseket“ – aján lotta Szigeti. Fronc, a KDH alelnöke, aki szintén betöltötte az oktatásügyi miniszteri posztot, azt mondja, hogy a mai társadalomban az ember, akinek nincs elég bevétele, némiképp komolytalannak tűnik. „Egyszerűen túl sok mindent mérünk a pénz mércéjével, így működünk“ – jelenette ki. Úgy gondolja, hogy most, miután csökken a diákok és velük együtt a tanárok száma is, a bérek emelése megoldható lenne, egyszerűen azzal, hogy a költségvetésben megemelnék az oktatásügyben dolgozók bérére jóváhagyott tételt. A tanárok rossz társadalmi helyzetéről az oktatásügyi minisztérium külső tanácsadója, Miron Zelina professzor is be szélt. Szerinte a tanárokat fékezi alacsony fizetésük és a diákok részéről tapasztalható agresszió. „Az, hogy a diákok egyre agresszívabbak, azt eredményezi, hogy a tanárok félnek rendet követelni tőlük“ – jelentette ki. A tanárok szerinte ezért hagyják ot t az iskolákat, esetleg egyáltalán nem tanítanak sehol. Azt mondja, a tanárok régen az alacsony bérek és a fáradtság miatt hagyták ott szakmájukat, manapság a diákok agresszív viselkedése és a társadalmi megbecsületlenség az ok. „A szülők gyakran meg akarn ak szabadulni a nevelés felelősségétől, azzal, hogy ez az iskola dolga“ – mondta, azzal, hogy szerinte jelenleg a tanári pálya kríziséről beszélhetünk. vissza bumm/SME