Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-14
18 Az RMDSZ részé ről Lakatos Péter képviselő volt az első, aki bejelentette: indul az őszi választáson, az északbihari választókerületben számít szavazatokra. Lakatos szerint a megye felosztása nagyjából megfelel a történelmi hagyományoknak, ám nem titkolta el, hogy nagyo n bonyolultnak találja a szavazatok visszaosztásának módszerét. „A jelenlegi felosztás az RMDSZ számára nem feltétlenül a legjobb, de van ennél sokkal rosszabb is az országban” – vélte Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezetője. Várasfenest és Köröst árkányt említette példának, ezek ugyanis mind a belényesi, mind a nagyszalontai körzettől elszigetelődve román többségű körzethez kerültek. Szabó elképzelhetőnek tartja, hogy Bihar megyében meghosszabbítják az augusztus 15i jelentkezési határidőt egy hétt el, hogy mindenki jelezhesse indulási szándékát, majd a választmány eldönti a jelöltek személyét is. A Magyar Polgári Párt az RMDSZszel folytatott tárgyalások során a székelyföldi, befutónak számító kerületek mellett a bizonytalannak minősített északbiha ri választókörzetet is kérte. Az MPP országos vezetőségének kell döntenie a parlamenti választásokon való indulásról, mondta Orbán Mihály, a párt országos alelnöke, ezt követheti a Bihar megyei szervezet döntése az esetleges jelölt(ek)ről. Bár a Markóféle ajánlat elfogadhatatlan volt, Orbán nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy újabb tárgyalást folytassanak az RMDSZszel. Közvéleményt kutat a PDL A DemokrataLiberális Párt (PDL) Bihar megyei szervezete két közvéleménykutatás nyomán dönti el, melyik sza vazókörzetben kit jelöl, és legkésőbb szeptember 20án nevezi meg az indulókat – tájékoztatta a Krónikát Mircea Bradu alelnök, aki maga is indul, emellett a párt választási bizottságának tagja. Rajta kívül például Ştefan Seremi, Gavrilă Ghilea megyei, ille tve Nicuşor Lepădatu és Mircea Matei városi tanácsosok, Gheorghe Sârb és Ionela Bruchental képviselők mellett Mihai Groza volt ideiglenes polgármester is indulna a választásokon. A megyei közvéleménykutatás után azt vizsgálják a PDLsek, hogy politikusaik közül ki melyik választókerületben a legnépszerűbb, ennek nyomán derül ki a jelölt személye, magyarázta az eljárást Bradu. Határozott liberálisok, bizonytalan a PSD A váradi és Bihar megyei önkormányzati választást fölényesen megnyerő NemzetiLiberális P ártnak (PNL) a legtöbb kerületben már van jelöltje. Lucia Varga államtitkár a keletbihari körzetben pályázik képviselői mandátumra, mint mondta, számít az Élesdről és annak környékéről kapott szavazatokra. Cornel Popa képviselő idén szenátori tisztségre p ályázik a keletbihari körzetben, Daniel Negrean városi tanácsos pedig szintén képviselőjelöltként indul az északnyugati körzetben, tudtuk meg az államtitkártól. Az indulók között van még Vasile Boieriu, ő a délnyugati körzet képviselőjelöltje, Claudia Vla ş, az Országos Esélyegyenlőségi Ügynökség vezetője a déli körzetben számít a szavazatokra. Egy szenátori és négy képviselői kerületben még nem állított jelölteket a PNL. A Szociáldemokrata Párt (PSD) háza táján egyelőre a bizonytalanság uralkodik. Claudiu Pop képviselő, a párt Bihar megyei szervezete ideiglenes vezetőtanácsának tagja sem döntötte még el, hogy indule a választáson, illetve ha igen, melyik körzetben. Talán augusztus vége felé már neveket is tud említeni, közölte szűkszavúan. Úgy tűnik, a Bih ar megyei PSDszervezetet egyelőre jobban lekötik a belső harcok, mint az őszi parlamenti választás. A Bihar megyei egyéni választókerületek felosztása Képviselőház 1. választókerület, ÉszakBihar: Érábrány, Vedresábrány, Bályok, Nagybajom, Érbogyoszló, V ámosláz, Érkörtvélyes, Margitta, Szalacs, Érsemjén, Berettyószéplak, Értarcsa, Tóti, Érmihályfalva, Érszőllős – 68 267 választópolgár. 2. választókerület, ÉszaknyugatBihar: Bihar, Bors, Hegyközcsatár, Kiskereki, Berettyócsohaj, Bihardiószeg, Kisjenő, Fugy ivásárhely, Hegyközpályi, Biharfélegyháza, Mezőszakadát, Székelyhíd, Szalárd, Biharszentandrás, Paptamási, Mezőtelegd – 67 002 választópolgár. 3. választókerület, KeletBihar: Élesd, Esküllő, Kisősi, Nagybáród, Barátka, Tataros, Csarnóháza, Felsőderna, Als ólugas, Szászfalva, Papfalva, Tótfalu, Sólyomkővár, Hagymádfalva, Vársonkolyos, Cécke, Rév, Vércsorog – 68 464 választópolgár. 4. választókerület, DélkeletBihar: Belényes, Bondoraszó, Bontesd, Biharkaba, Felsőmezős, Kerpenyéd, Biharkristyór, Tisztásfalva, Dragánfalva, Belényesirtás, Biharlonka, Diófás, Vasaskőfalva, Kispapmező, Robogány, Magyarremete, Rény, Biharrósa, Vaskoh, Vaskohsziklás – 68 003 választópolgár. 5. választókerület, DélBihar: Feketekápolna, Magyarcséke, Alsókocsoba, Kiskopács, Bihardobro sd, Drágcséke, Várasfenes, Almamező, Pusztahollód, Tenkehosszúasszó, Pusztabikács, Olcsa, Biharpoklos, Szombatság, Váradszentmárton, Sólyom, Köröstárkány, Belényesújlak – 56 033 választópolgár.