Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-30
21 A Magyar értelmezõ kéziszótár szerint az „igazságszolgáltatás a jognak a jogszabályok megsértõivel szemben való államhatalmi, illetve államigazgatási érvényesítése”. A meghatározás tömör, elsõ olvasatra minden részletre kiterjedõnek tûnik. Ennek ellenére, az utóbbi évek romániai történéseit fi gyelmesebben elemezve, egyre gyakrabban fogalmazódik meg bennem (gondolom, másokban is) a kérdés: ki érvényesíti a jogot, ha az államhatalom, illetve államigazgatás politikai érdekbõl vagy nyomásra sért jogszabályt? Ki szolgáltat igazságot az egyénnek az á llamhatalommal, illetve az államigazgatással szemben? Lehete teljes körûen kárpótolni azt, akit ártatlanul meghurcoltak, pellengérre állítottak, horribile dictu, börtönbe zártak? Hogy ezek a kérdések nem elméleti jellegûek, mi több, nem is újak, azt a Dre yfusügy bizonyítja. A francia kémelhárítás 1894ben antiszemita elõítéletek alapján kémkedéssel, árulással vádolta Alfred Dreyfust, és a kapitányt a guyanai Ördögszigeten töltendõ életfogytiglani börtönre ítélték. A bizonyítékokkal kapcsolatban kétségek m erültek fel, és E. Zola 1898ban a L’Aurore címû lapban drámai hangvételû nyilvános levélben (J’accuse) támadta meg a perújrafelvételt elutasító hatóságokat, amelyek a hadsereg tekintélyére és az államérdekre hivatkoztak. Bár a kémkedésben már 1899ben a m agyar származású Marie Charles Ferdinand Walsin Esterházy õrnagy bizonyult bûnösnek, Dreyfust csak 1906ban rehabilitálták. Megkapta a becsületrendet, visszafogadták a hadseregbe, és alezredesként fejezte be pályafutását. Úgy látszik, Traian Basescu állame lnök, aki román történelmi hagyományokat követve a francia államszerkezeti modellt és kisebbségpolitikát tartja mértékadónak, nem hallott a Dreyfusügyrõl, vagy a tanulságokat nem tartotta magára nézve megszívlelendõnek. Másképp nehezen magyarázható, miért rendelte el 2007. március 20án a bûnvádi eljárás lefolytatását Nagy Zsolt RMDSZes miniszter ellen, figyelmen kívül hagyva a speciális államelnöki bizottság azon megállapítását, amely szerint „nincsenek az ügyészség által nevesített bûntények elkövetésér e utaló, nyomós bizonyítékok”. Traian Basescu ferde szemszögébõl nézve voltak politikai indítékok a mondvacsinált ügy kirobbantására. 2006 második felében megérettnek látta a helyzetet az „erkölcstelen megoldás”, a Konzervatív Párt kormányból való kiszorít ására. Jó zaftos kémtörténet, hazaárulás, benne a bolgár származású Sztamen Sztancsev üzletemberrel (a bolgárok akkoriban Romániával versengtek az uniós tagságért), s a szálak Codrut Seresig, a konzervatív párti alelnökig, gazdasági miniszterig értek. A ne mzetközi kémválogatottban a hihetõség és a román nacionalisták kedvéért szükség van egy hazaáruló magyarra is, így sakkban tartható az RMDSZ, gondolta államelnökünk. Számítása eleinte beigazolódni látszott, a Konzervatív Párt nem bírta a nyomást, Codrut Se res lemondott, pártja pedig kilépett a kormányból. A „puhánynak” titulált Tariceanu miniszterelnök sokak, fõként Basescu számára meglepõen keménynek bizonyult, és a 2007. március 13i kormányülésen az RMDSZ egyetértésével õszre halasztotta az európai parla menti választásokat. Bosszúból Basescu meghúzta a már említett lépést, és átadta Nagy Zsoltot az ügyészségnek, felfüggesztve miniszteri tisztségébõl. Ezzel egyfelõl a kormányon akart ütni, sorrendben a harmadik minisztert juttatva hasonló helyzetbe, másfel õl a közvélemény számára próbálta hihetõbbé tenni a hazaárulás vádját. Elvégre egy magyarról, fõleg, ha a lejárató kampányban Vadim és Funar is besegít, hamarabb elhiszik a hazaárulás vádját. A skandalum jól jött Basescunak, azért is, mert népszerûségi ind exe akkor mélyponton állt. Számomra az volt a legmegdöbbentõbb, hogy akadtak olyan romániai magyar politikusok, közéleti személyiségek, akik nemcsak hogy fenntartás nélkül hitelt adtak az alaptalan vádaknak, hanem maguk is sokat sejtetõen példálóztak: „Szé l fúvatlan nem indul”. Az fel sem merült bennük, hogy egy RMDSZes politikust is megillet az ártatlanság vélelme addig, amíg az adott ügyben nem születik végleges, megfellebbezhetetlen elmarasztaló vagy felmentõ ítélet. A végleges ítéletig a román politika i (igazság)szolgáltatást ismerve sokat kell várni, mert nem az igazság kiderítése a fontos, hanem a kipécézett személy ellehetetlenítése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy miután letelt a felfüggesztés 45 napja érdemi döntés nélkül, és Nagy Zsolt helyére Winkler Gyula került, egy éven keresztül semmilyen új nyomozati cselekmény sem történt. Ez megszokott dolog Romániában. Meglepetést az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) folyó év július 16i nyilatkozata keltett, amelyben közlik, hogy meg szüntetik a Nagy Zsolt egykori távközlési és Cordut Seres volt gazdasági miniszter ellen folytatott eljárást. Mitõl gyorsult fel az ügyészség? A romániai igazságszolgáltatás helyzetérõl szóló uniós jelentés küszöbön álló nyilvánosságra hozatala elõtt próbá lták menteni a menthetõt? A helyhatósági választások eredményei és Basescu népszerûségi mutatóinak esése gondolkoztatta el õket? Az szolgált intõ például, hogy a függetlenként Bukarest fõpolgármesterének megválasztott Oprescu a beiktatása után nekilátott a tisztogatásnak, és olyanokat váltott le, akiket eddig mindenki elmozdíthatatlannak hitt?
