Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-21
29 Mel y felvidéki magyar specifikumok érdekelték leginkább a hallgatóságot? – Több kérdést is kaptam a közönségből. Egyikük rákérdezett a Benešdekrétumokra is. Én elmondtam, hogy ezt a kérdés természetesen a pártban továbbra is napirenden marad. Bár tavaly, am ikor ezt a kérdést felhoztam, voltak magyar kollégáim – többek között a volt pártelnök – akik kifogásolták, hogy ezt a kérdést (vagy annak helyét, idejét, módját) megnyitottam, úgy gondolom, hogy ez nem volt szerencsés a részükről. Ez ugyanis egy erkölcsi kérdés, amiről soha, semmilyen körülmények között sem feledkezhetünk meg. A hallgatók érdeklődtek az euró bevezetésének várható hatásairól, ezzel kapcsolatban elmondtam, hogy ez komoly kihívás lesz Szlovákia polgárai, elsősorban a nyugdíjasok számára, és a jelenlegi szlovák kormány még nem készítette fel őket kellően erre. Rákérdeztek arra is, hogy a felvidéki magyarság hol látja magát az összmagyarság térképén, a válasz egyértelmű: természetesen az összmagyarság részének látjuk magunkat, ám eközben figyele mbe vesszük a szlovákiai jellegzetességeket. Miről volt szó a fórumot követő Orbán Viktorral való találkozásán? – Ez egy kötetlen, négyszemközti, mintegy egyórás beszélgetés volt. Az MKP és a Fidesz kapcsolat nagyon jó, ezt támasztja alá az is, hogy az elmúlt négy hónapban immár harmadszor találkoztam Orbán Viktorral, aki a losonci konferencia után megtisztelte jelenlétével az MKP 10éves dunaszerdahelyi ünnepségét is, és éppen ott hívott meg erre a találkozóra. Elsősorban a további együttműködésünk lehe tőségeiről beszéltünk. vissza (Felvidék Ma, on) Alakuló ülését tartotta az esztergompárkányi Urbact támogató csoport Felvidék.ma 2008.07.19. Térség- és városfejlesztési szakértők, döntéshozók és nonprofit sz ervezetek képviselői alkotják az esztergom – párkányi URBACT helyi támogató csoportot. A párizsi székhelyű Mission Opérationelle Transfrontalière (MOT) nevű szervezet által kezdeményezett, EGTC elnevezésű projekt célja, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg az Eu rópai Unió, az érintett nemzeti kormányok, valamint a helyi döntéshozók számára a határon átnyúló városi együttműködések intézményesítése érdekében. A francia minisztériumok által a határon átnyúló együttműködések támogatása céljából létrehozott MOT a köz ponti, brüsszeli kiírású URBACT programtól nyert támogatást a rendkívül újszerű projekt megvalósításához. A vezető partner szerepét ellátó MOTon kívül a projektben Lille metropolisz (francia – belga), Slubice, Görlitz (mindkettő német – lengyel), Chaves (port ugál – spanyol), Genf kanton (svájci – francia) és Esztergom (magyar – szlovák határvidék) vesz részt, amennyiben az augusztusi határidőre a partnerjelöltek a kitűzött feladatokat elvégzik. Az URBACT program célja, hogy az európai városok versenyképességének, h úzóerejének növelése, a társadalmi feszültségek csökkentése és a térség- és városfejlesztési szándékok összehangolása érdekében konkrét intézkedésekhez gyűjtsön tapasztalatokat, javaslatokat, és el is indítson úttörő jellegű kezdeményezéseket. A fenntartha tó városfejlesztés kategórián belül összesen 5 projekt valósul meg 2010ig, köztük a franciák által kezdeményezett „EGTC”, utóbbi Esztergom és Párkány részvételével. A MOT által benyújtott projektjavaslatot az URBACTprogram brüsszeli irányító hatósága b efogadta. Az „Expertising Governance for Transfrontier Conurbations” (rövidítve: EGTC), magyarra szinte lefordíthatatlan című kezdeményezés keretében a partnerek arra vonatkozóan fogalmaznak meg stratégiai szinten kidolgozott javaslatokat, miként lehetne e rősíteni a határ menti városok egymás közötti kapcsolatait, miként működtethetnének ezek a városok közös intézményeket, és hogyan biztosíthatnának a szélesebb agglomeráció számára is bizonyos közszolgáltatásokat közösen, határon átnyúló jelleggel. A pályáz at egyik résztvevője, a lillei metropolisz 1966 óta alakította ki mintaértékű, szoros együttműködését a belgiumi Kortrijkkal. Ez az együttműködés szolgálhat kiinduló alapként a javaslatok megfogalmazásánál. Esztergom város mint az IsterGranum Európai T erületi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) székhelytelepülése venne részt a projektben, és a 2010 áprilisára elkészítendő helyi akcióterv is azt fogja vizsgálni, hogy az új szervezet (az EGTC) miként működtethet saját egészségügyi, turisztikai, energetika i, vállalkozásfejlesztési stb. intézményeket. A projekt célja, hogy feltárja mindazon akadályokat, amelyek az ilyen