Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-02
18 Számítanak a magyarországi tanárokra Krónika 20080702 Marosvásárhely – Megállapodást írnak alá ma a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a budapesti Semmelweis Egyetem képviselői a posztgraduális képzésről és a tanárcseréről. A magyar orvosképzést hivatott elősegíteni az az együttműköd ési szerződés, amelyet ma írnak alá a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Semmelweis Egyetem vezetői. A két intézmény között eddig is működött két – három hetes részképzési csereakció. A ma aláírandó szerződés a posztgraduális képzés, a re zindenscsere, a doktorátusi dolgozatok kotuteláris vezetése, illetve a tanárcsere meghonosítását célozza. Emellett tisztázzák, kik azok a tanárok, akik ajánlkoznak, hogy vendégkurzusokat tartanak. A posztgraduális képzés során 3 – 6 hónapos időtartamú részk épzésekről lehet szó. „A budapesti gerincsebész professzorral már megbeszéltem, hogy több hónapos továbbképzést biztosítanak olyan Marosvásárhelyen végzett fiatal orvosoknak, akik ebben az ágazatban szeretnének szakosodni. Már el is fogadták az első jelölt ünket, aki három hónapig teljes ellátást és százezer forint költőpénzt kap a budapesti egyetemtől” – mesélte lapunknak Nagy Örs rektorhelyettes. Emellett, mivel a MOGYEn a diákok fele magyar anyanyelvű, a tanári karnak azonban csak 30 százaléka magyar ajk ú, nagy szükség van a felkészült, tapasztalattal rendelkező magyar oktatókra, vendégtanárokra. „Azért sokkal kisebb a magyar tanárok részaránya, mint a magyar diákoké, mert miközben kiharcoltuk, hogy a helyek felét a magyar diákoknak tartsák fenn, a hiányz ó tanárokat nem lehet egyik évről a másikra pótolni. Évek kellenek ahhoz, hogy valaki professzori rangra emelkedjék” – részletezte Nagy. Az együttműködésnek azonban nemcsak a magyar tagozat veszi majd hasznát. Idén a MOGYE három új diszciplínáját akkredit álták: az egyik az angol nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés. Ezen a szakon 50 költségtérítéses helyet hirdetnek meg, de túljelentkezés esetén e létszámon felül is fogadnak diákokat. Elsősorban az arab országokból és Indiából érkező fiatalokra számítanak, de olyan jelzést is kaptak, miszerint az Erdélyből elszármazott családok gyerekei is itt szeretnének tanulni, hisz a 4500 dolláros évi tandíj vonzó a nyugatiak számára. Emellett további két új szak indul: a táplálkozástan és a kinetoterápia. Ezeken kizáról ag költségtérítéses oktatást terveznek beindítani, és ha lesz rá igény, akkor magyar tagozat is indul. vissza Máthé Éva Veszélyes Unió? ÚMSZ Molnár Gusztáv | 20080701 22:47:58 George Friedman, a Stratfor vezérigazgató ja legutóbbi geopolitikai összefoglalójában (megtekinthető a www.stratfor.com honlapon) nagyon egyszerűen elintézte Európát. Az alkotmány – minden alkotmány – igazi konszenzust feltételez. Amelyet nemegyszer csak h áborús konfliktussal lehet megteremteni. Amerikában például a szövetségi állam szuverén hatalmának az északiak csak fegyverrel szerezhettek érvényt. Mivel ma az Európai Unió tagállamai között a legfontosabb kérdésben – szabadkereskedelmi övezet vagy poli tikai unió – nincs konszenzus, az pedig teljességgel elképzelhetetlen, hogy bárki is háborúhoz folyamodjon azért, hogy döntésre vigye a dolgot, a politikai unió intézményes úton történő kialakítása hiábavaló kísérletnek bizonyult. Az EU megmarad egyszerű g azdasági közösségnek, ha egyáltalán megmarad. Mivel az eredeti, Giscard d’Estaingféle alkotmánytervezet felhígított változata, az úgynevezett lisszaboni szerződés még mindig elvezethetett volna egy önálló identitással bíró európai politikai rendszerhez, azzal, hogy az írek – a franciák és a hollandok után másodszor is – megtorpedózták ezt a folyamatot, gyakorlatilag megnyitották az utat az EUn belüli eltérő politikai érdekek érvényesülése, a politikai rivalizálás előtt. Az európaiak elérték mindazt, a mit egyáltalán elérhettek. Létrehozták a gazdasági uniót, amely minden tagállamra kiterjed, és a közös pénzt, amelyhez egyesek csatlakoztak, illetve csatlakoznak, míg mások esetleg kiszállnak belőle. Az mindenestre egyértelműen kiderült, hogy nem lesz közö s európai kül- és védelmi politika, mert az európaiaknak egyszerűen nem közösek az érdekeik.