Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-18
8 akiket újra a tenyeréből etetne — szegény Széchenyi nevében. Az állami szerepvállalás tehát nőne: összhangban min dazzal, amit Orbán a politikában régóta képvisel. Ami meg a nyilasokat illeti, őket nem Horthy pofozt(att)a föl, hanem a független magyar bíróság ítélte el és tiltotta be teljesen jogszerűen (arról nem is beszélve, hogy a történet aztán — az ismert okok mi att — egészen más véget ért). Orbánnak — a megszorítások és a reformok miatt roppant népszerűtlen kormányzás mellett is — két évébe telt, mire megnyerte magának az „alsóbb néposztályok” zömének támogatását. A gazdasági meg a véleményformáló „elit” jó részé t viszont, úgy látszik, pár hét alatt el tudta bolondítani — pár odasuttogott mondatfoszlánnyal, amelyeket ezek szerint ráadásul alaposan félre is hallottak a vájtfülűek. Ezt illusztrálandó, nézzünk még egy szemelvényt a szóban forgó liberális orákulum bö lcsességeiből. Talián Miklós ugyancsak a Hírszerzőn teszi föl a kérdést (június 4én): „Féljünke Orbántól?” A választ alighanem sejtik a tisztelt olvasók: ugyan, dehogy! Talián sem fél, noha jelzi: Orbán amúgy nem az ő esete. „Ízléstelen, persze. Csakhogy ennyi ízléstelenséget hajlandó vagyok lenyelni, ha a megszellőztetett praktikus szándékok, gazdasági tervek megvalósulnak. Ha az állami újraelosztás tényleg a GDP negyven százalékára csökken [Honnan veszi? — D. J.], és tényleg elég lesz egy A4es lap adób evallásnak, akkor felőlem lehet minden utcasarkon giccses turulszobor, majd nem nézek oda, előbbutóbb úgyis elhordják színesfémhulladéknak... Orbán Viktor tényleg nem ígér következetes, klasszikus liberális gazdaságpolitikát, olyasmit, amire mondjuk szav aznék. De ami kiszivárgott a szándékaiból, az még mindig liberálisabb, mint az MSZP és az SZDSZ 2002 óta folytatott... [??? - D. J.] Szerintem ettől nem kell tartani. Korántsem biztos, hogy alkotmányozó többsége lesz. Ha meg lesz is, valódi, kidolgozott k oncepciója - egyelőre - végképp nincs... Ezen túl meg mit kezdene Orbán Viktor az alkotmánnyal? Korlátozná a szólás szabadságát, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot, az egyesülés- vagy a pártalapítás szabadságát? Dehogy. Vagy betiltaná a diszkót és a rockkoncertet? Aligha, legfeljebb nem járna rájuk állami támogatás, azt meg csak üdvözölni tudom." Gondolom, ennyi elég: ezzel a végtelenül ostoba és felületes - ámde roppant jellemző, sőt szimptomatikus - szöveggel még csak vitatkozni sem lehet. Álta lában azonban szeretnék fölidézni pár dolgot azok közül, amelyek szerintem félreérthetetlenül jelzik: Orbán hatalomra jutásával - különösen, ha kétharmados többséget szerez - új korszak kezdődik a magyar politikában. És új rendszer. Merthogy ő maga új poli tikát, új célokat, új értékrendet, új világot képvisel, hirdet és kíván teremteni. Nézzük sorban! Az új politika első számú attribútuma a parlamentarizmus tagadása. 1998 és 2002 között, amíg Orbán hatalmon volt, még csak korlátozni akarta a kormány fölötti parlamenti kontrollt (háromheti ülésezés, kétéves költségvetés, a vizsgálóbizottságok megbénítása, a házbeli jelenlét redukálása stb.), miután azonban elvesztette a hatalmat, meg is tagadta annak a szisztémának az érvényességét, amely egyáltalán lehetővé tette, hogy ő - formálisan - elveszítse hatalmát! Sokszor idéztem már, és még fogom is azokat a kulcsmondatokat, amelyeket 2002 májusában mondott egy utcai tömeggyűlésen: „Meglehet, pártjaink és képviselőink az Országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, ak ik itt vagyunk a téren, nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.” (Dísz tér, 2002. május 7.) Ez a nép által szabadon választott parlamenttől elnyert kormányzati mandátum fölé helyez egy homályos és misztikus, a politi kai ellenfelet a magyarságból kirekesztő, tehát merőben antidemokratikus „kormányzati mandátumot”. Hogy nem véletlen elszólás volt (ugyan!), azt jelzi a többszöri ismétlés. Íme egy a 2006os Fideszkongresszuson elmondott beszédből (november 6.): „A parla mentben egyelőre ellenzék ben vagyunk, de csak az Országgyűlés ben vagyunk ott. De a nemzet nem lehet ellenzékben, mi országépítők vagyunk, nem lehetünk soha ellenzékben.” Közben volt három és fél éves némaság az Országgyűlésben, utcai demonstrációk, templom i szónoklatok, „polgári körök”, faluparlamentek, nemzeti konzultáció, 72 órás ultimátum és a többi: mindmind a parlamentáris politizálás negligálása, illetve tagadása. „Van, aki a parlamentre teszi a hangsúlyt - én a demokráciára” - mondta ki Orbán 2005 e lején. (MTV1, A szólás szabadsága, február 21.) Majd ezt is: „Ma a közbizalmat nem a parlamenten belüli mozgásokkal kell helyreállítani, hanem végre azzal az élménnyel, hogy az emberek látják, hogy ők döntenek a legfontosabb kérdésekről... Magyarországon a legfontosabb kérdésekben az embereknek kell dön teni... Nem arról szól a demokrácia, hogy négyévente elküldhetjük őket vagy sem, és nem is fogok beletörődni, hogy erről szóljon.” (TV2, Mokka, 2007. május 23.) Aztán meg ezt: „Egy demokráciában az embereknek két lehetősége (sic!) van. Az egyik, hogy a köz vetett demokráciában bíznak... elmegyünk a parlamenti választáskor szavazni... és akkor bízhatunk az ország vezetőiben, választott képviselőinkben . Na de Magyarországon... az embereket becsapták, félrevezették... tehát a magyar emberek ma nem bízhatnak a k özvetett demokráciában... ezt nem javasolnám a magyaroknak... A másik lehetőség, hogy a közvetett demokrácia helyett a közvetlen demokrácia eszközéhez folyamodik. Ez a népszavazás... hogy néhány konkrét kérdésben... én, mint nép, mint választópolgár közvet lenül döntsek. Nem a politikusokon keresztül." (Inforádió, Aréna, 2007. május 23.) Továbbá: „A közvetett demokrácia, a parlamentáris demokrácia elvette tőlük a lehetőséget, hogy a kezükbe vegyék az ország sorsát. Ilyenkor... az emberek nek a közvetlen demok ráciához lehet fordulniuk... Meglátjuk, ki az úr: a gálya vagy a víznek árja?” (Magyar Hírlap, 2007. május 26.) És még: „Magyarországon ma nincs demokrácia... Az intézmények csak a demokrácia hiányát elleplező paravánként szolgálnak... Van, aki azt állít ja, hogy az intézményrendszer, vagyis a demokrácia fundamentuma rendben van. Mégis el kellene gondolkodni azon, hogyan jöhetett létre ez a mai világ. Nem lehet, hogy a szereplőkön túl az intézményekkel is baj van? Miért nem tudták megvédeni magukat a demok rácia elleni támadásokkal szemben? Az a legkevesebb, hogy közvitára bocsássuk az alkotmányos intézményrendszer alapjait érintő kérdéseket... Jól szabályozotte például az államfő és a parlament viszonya.” (Magyar Nemzet, 2007. június 2.)
