Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-15
16 A Magyar Koalíció (MK) képviseletében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tegnap aláírta Boris Tadićtyal, a Demokrata Párt elnökével az együttműködési megállapodásról szóló szerződést. A szerződés aláírásával a köztársasági elnök vezette koalíció elfogadta az MK platformjának tartalmát, és annak teljesítését - közli a Magyar Szó napilap. Pásztor a lapnak kijelentette, hog y a következő 15 nap alatt véglegesítenek egy szerződést, amely amely a parlament munkájára és a megállapodásban foglaltak teljesítésének ütemére vonatkozik majd. Az MK 510 államtitkárt jelölne az új szerbiai kormányba, ám a nevek még nem ismeretesek. vissza A szlovák pénzintézeteknek mintegy hétmilliárd koronájába kerül majd az euróra való átállás Felvidék.ma 2008.07.14. Előzetes számítások szerint a szlovák bankok és pénzintézetek összköltségei az euróbevezetés sel kapcsolatban elérik a hétmilliárd koronát. Ezen összeg legnagyobb részét az információs technológiával kapcsolatos változtatások teszik ki. Mindez abból a felmérésből derült ki, melyet a Szlovák Nemzeti Bank készíttetett az euróbevezetés pénzügyi pia cra gyakorolt hatásait vizsgálva. A szlovák pénzügyi piacon működő bankok és pénzintézetek ezidáig már közel 2 milliárd koronát költöttek az új pénznemre történő átállásra, 2011ig pedig a költségek elérik az 5 milliárd 300 ezer koronát. vissza TA3, Felvidék Ma A Focus szerint nőtt a Smer támogatottsága Felvidék.ma 2008.07.14. A Focus szerint tovább nőtt a Smer támogatottsága. A közvéleménykutató ügynökség június elején végzett felmérése arról tanúskodik, hogy a legnagyobb kormánypártra a megkérdzettek 44 százaléka szavazott volna. Ez az előző hónaphoz képest 6 százalékos növekedést jelent. A második és harmadik legtöbb szavazatot a Szlovák Demokratikus és Keresztény UnióDemokrata Párt és a Szlovák Nemzeti Pá rt gyűjtené össze, de a 11,8, illetve a 10,8 százalék egyaránt népszerűségvesztésről tanúskodik a korábbi felméréshez képest. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomra 8,8 százaléknyian szavaztak volna, s ez minimális növekedést jelent. A Kereszténydemokrata Mozgalomra viszont a májusi 11 százalékkal szemben júniusban csak 8,7 százaléknyian szavaztak volna. A legújabb felmérésben 8,4 százalékot összegyűjtő Magyar Koalíció Pártja is májusban még 9,4 százalékon állt. Az 1022 megkérdezettnek csak a 65 százaléka v oksolt volna konkrét pártra. A többiek vagy nem mentek volna el választani, vagy nem tudták, hogy kire voksolnának. vissza Pátria, Felvidék Ma, sk Türelmetlen RMDSZkér ő Krónika 20080714 Július végéig kívánja nyélb e ütni a közös választási lista kialakítását Markó Béla a Magyar Polgári Párttal, amelynek átadná a befutó helyek 15 százalékát. Szász Jen ő továbbra is elutasítja a bels ő koalíciót. „Ha kapós a menyasszony, sokat kell kérlelgetni, de most nem ez a helyzet . Az RMDSZ nem egy sóhajtozó, óhajtozó kér ő , aki megvárja, amíg a menyasszony megtárgyalja a szüleivel, a barátn ő jével, hogy elfogadjae az ajánlatot” – fogalmazott a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának pénteki ülését követ ő en Markó Béla. Az RMDSZ elnö ke Marosvásárhelyen leszögezte: július vége el ő tt le kellene ülni tárgyalni az ő szi parlamenti választásokon indítandó közös listák kialakítása érdekében az MPP vezet ő ségével, hiszen ha a szövetség összeállítja saját jelöltlistáját, azon nem lehet változta tni. Markó – aki idén ismét Maros megyében indul szenátorjelöltként – közölte, az önkormányzati választások eredményeinek megfelel ő en az RMDSZ a potenciális befutó helyek 15 százalékát engedné át az MPP jelöltjeinek. A politikus szerint az általa rossznak nevezett, az egyéni választókerületeket bevezet ő új választási törvény egyetlen pozitívuma, hogy megmarad az ötszázalékos