Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-12-14
35 – Milyen bulik lesznek? Mennyire törekedtek a változatosságra az együttesek kiválasztásakor? – Igyekeztünk többféle stílust megjeleníteni az esti kínálatban, így a dzsesszt ő l, a népz enét ő l és a rockzenét ő l a drum and bassig elég széles lesz a paletta. Emellett esténként több helyszínen is bulit szervezünk, esténként pedig különböz ő stílusú zene és másmás lemezlovas biztosítja majd a változatos hangulatot. Buli lesz a cs ű rben, a MISZ SZsátorban, csütörtök este pedig táncház a sportcsarnokban. – Milyen más érdekességekkel rukkolnak el ő ? – Az új programelemeken kívül megemlíthetem azt, hogy idén szelektív hulladékgy ű jtés lesz a szabadegyetem területén, ezáltal próbáljuk mi is felhívni mindenki figyelmét a környezetvédelem fontosságára. A szabadegyetem területén lesz majd egy kerékpárkölcsönz ő , ami remélhet ő leg hasznos lesz a táborozók számára. A tervek szerint lesz majd egy jurta is a kempingben, ahol barantázni lehet. – Mennyibe ker ül az ötnapos táborozás? – A legolcsóbb változattal számolva: a rendezvény teljes idejére a sátorhely 50 lejbe kerül (5 éjszaka), és ezt még egy 50essel kipótolva, ha sz ű kösen is, de egy egyetemista részére elegend ő . Így legkevesebb 100 lejb ő l ki lehet j önni. Akinek ezenfelül van zsebpénze, az természetesen csak jól jár vele. – Tisztálkodási lehet ő ségek terén vane valami újítás? – A szabadegyetem helyszínére ideiglenes vécéket helyezünk el, és az ígéretek szerint a kempingben is két zuhanyzóval több le sz az idén. Ezenkívül a táborhely felújításai nem ránk tartoznak, ezért e tekintetben nem vagyok illetékes err ő l beszámolni. – Mennyiben vannak már lefoglalva a szálláshelyek, szállodák, panziók, házikók? – A kempingben már minden szálláshely le van fogl alva, és a Tusnádfürd ő n található szállodák, panziók jelent ő s része is. Már néhány éve sokan jó el ő re lefoglalják erre a hétre a szállást. Aki most kezd keresgélni szállást, az bizony nehezen talál, de természetesen nem kell feladni, és megéri ott lenni id én is az erdélyi nyár kiemelked ő eseményén, Tusványoson. Szerzo: Bálint Eszter vissza Maradó megfigyelés Krónika.ro 20080714 Brüsszel továbbra is megfigyelés alatt tartja a román igazságügyi rendszert, mivel az EU el égedetlen az eddigi reformokkal. Nem várható, hogy az Európai Unió a közeljöv ő ben beszüntesse a román igazságügy megfigyelését – jelentette be a hétvégén Cãtãlin Predoiu igazságügyi miniszter. A tárcavezet ő szerint – bár a hír nem örömkelt ő – továbbra is minden intézménynek együtt kell m ű ködnie az Unió illetékes szerveivel. Mint ismeretes, Románia az európai uniós csatlakozás el ő tt vállalta, hogy rendezi az igazságügyi rendszer kifogásolt szegmenseit a korrupcióellenes harc hatékonyabbá tétele érdekében. A csatlakozási szerz ő désben rögzítettek szerint amennyiben az EU nem találja kielégít ő nek az intézkedéseket, alkalmazhatja a védzáradékot, ami többek között a Romániában született bírósági ítéletek el nem ismerését eredményezheti. Az Unió évente ad ki jele ntést a romániai igazságügy helyzetér ő l, az idei a következ ő hetekben esedékes, és brüsszeli források szerint számos területen elmarasztaló hangvétel ű lesz. Predoiu ugyanakkor megjegyezte: nem szabad figyelmen kívül hagyni az utóbbi hónapokban elért fejl ő dést, többek között az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség intézményes m ű ködésének szabályzatát.