Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-07
22 képviseletének új politikai szerkezete – az egység helyébe lép ő együttm ű ködés intézményesítése – foglalkoztatja, hanem csupán az el ő tte ál ló „választási probléma” megoldása. Ahogy az EPválasztások el ő tt az egyetlen érdemi kérdés számára az volt, hogyan tudja megnyerni a függetlenként induló T ő kést az RMDSZlista számára, most az egyetlen kérdést az MPPvel való koalíció RMDSZnek kedvez ő fo rmája, a „bels ő koalíció” jelentette. Pedig többr ő l kellene szót ejteni. A regionalizmus irányába elmozdított autonómia, az „Erdély modernizációja” érdekében való összefogás ugyanis a célok és eszközök világosabb meghatározását is megkívánja. Ezek nem mar adhatnak az „egységes képviselet” elmosott céljának, mert így csak azt kapnánk, ami eddig is volt: azt az Autonómia Rt.t, amelyet továbbra is a többségi tulajdonos – ez id ő szerint: az RMDSZ – által megszabott igazgatótanács irányítgatná, a parlamentari zmus üzemszer ű ségének feltételei között. Mindazonáltal az átalakulás feltételei is világosabbá váltak. Kiderült, az MPPnek nem sikerült az „ellenzéki oldal” egyetlen, integrált tényez ő jévé válnia. Ennek az oldalnak a tematizációs er ő gépe még mindig T ő kés László, és nem Szász Jen ő . Olyan patthelyzet ez, amelynek tartósítása érdeke az RMDSZnek, de amely – paradox módon – lehet ő ségeket is rejt magában az RMDSZszel szemben álló tábor számára az együttm ű ködési harcban. És láthatóvá vált két további feltétel is: Markónak le kell mondania a Markódoktrínáról, a diffúz, tagolatlan egység mindenekfölöttiségér ő l, és egyre több teret kell engednie az együttm ű ködés intézményesítésének. Szásznak pedig le kell mondania a Szászdoktrínáról, amely szerint az RMDSZszel szemben elegend ő er ő a dac, és annak retorikai formája: az egypártiság ráolvasásos ismételgetése. vissza Szerzo: Bakk Miklós Markó – Tőkés: „kívül” vagy „belül” folytatják? ÚMSZ Antal Erika, Lokodi Imre | 20080707 08:32 :27 A tárgyalások folytatásában, az együttműködés szükségességében egyeztek meg szombaton, Marosvásárhelyen az RMDSZ politikusai az EMNT vezetőivel. Markó Béla és Tőkés László találkozóján arra nem sikerült megoldást találni, milyen formában képzelhető el az RMDSZ és az MPP választási együttműködése. „Úgy véljük, hogy az RMDSZnek tovább kell menni azon az úton, amelynek bizalmat szavaztak az erdélyi magyarok az önkormányzati választásokon, ugyanakkor meg kell keresni az együttműködési lehetőségeket azokka l, akik az RMDSZen kívül keresik politikai boldogulásukat. Mivel másfajta koalíció nem is lehetséges, mi belső koalíciót ajánlunk az RMDSZen kívüli politikai csoportosulásoknak” – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton Marosvásárhelyen, miut án találkozott Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőjével. A találkozó központi témája az RMDSZ és az MPP közötti együttműködési lehetőségek megvitatása volt, s előzetes szándékai szerint Tőkés a közvetítő szerepét vállalta. Mark ó elmondta: a belső koalíció az jelentené, hogy az MPP jelöltjei az RMDSZ színeiben indulnának a választásokon, ám megőriznék pártjuk arculatát, identitását.