Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-01
14 mondta az RMDSZ politikusa, aki azt tartja a legfontosabb, hogy az uniónak legyen egységes poli tikája a kisebbségeket és a nyelveket illetően. Rubovszky Éva, a Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezetének elnöke rámutatott, hogy már van tapasztalatuk a szervezésben, hiszen a II. világkongresszust Budapesten tartották. Akkor azonban 300an, most pedig már a meghívott vendégekkel és megfigyelőkkel együtt 800an vesznek részt rajta. Az az elképzelés, hogy a 2012es világkongresszust nem Budapesten, hanem vidéken tartják meg, és a felkészülést azonnal meg is kezdik. Szíj Enikő egyetemi docens, a MagyarFinn Társaság elnöke emlékeztetett arra, hogy a finnugor népek körében sem tudták, hogy Magyarország határain kívül jelentős létszámban él magyar kisebbség, és ugyanazon gondokkal küszködnek, mint az Oroszországban élő finnugor kisebbsége k. Ezért is nagyon hasznosnak nevezte egymás tapasztalatainak megismerését. Attól tart azonban, hogy minden erőfeszítés ellenére a lesújtó demográfiai mutatók, az orosz hatóságok kedvezőtlen hozzáállása miatt nagyon csekély a remény arra, hogy a kis létszá mú népcsoportok meg tudják őrizni nyelvüket és kultúrájukat. vissza Magyarnyelvismeretet mérnek az erdélyi kórházakban Hír TV • 20080630 15:57 Romániában az Országos Diszkriminációellenes Tanács azt javasolta az Egés zségügyi Minisztériumnak, hogy az erdélyi kórházakban mérje fel az ott dolgozók magyarnyelvismeretét. A minisztérium az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egy beadványát követően kérte az Asztalos Csaba vezette diszkrimináció ellenes testület véleményét, a beadv ány ugyanis azt állítja: a magyar illetve magyarul tudó orvosok kis száma miatt a román nyelvet rosszul vagy egyáltalán nem beszélő magyarokat hátrányos megkülönböztetés éri. „Erdély, Székelyföldön kívüli részein a magyar betegek túlnyomó többsége a román nyelvet kénytelen használni az egészségügyi intézményekben, azonban az anyanyelv használatának hiánya az egészségügyi ellátás során különösen súlyos következményeket vonhat maga után” - állítja az EMI alelnöke. Bagoly Zsolt javaslatai szerint kötelezővé ke llene tenni a magyar nyelv oktatását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, valamint az erdélyi egészségügyi oktatásban, ugyanakkor nyelvtanfolyamokat kellene indítani az erdélyi egészségügyi dolgozók számára vagy a nagyobb városok kórházai ban szervezzenek magyar gondozó csoportokat. A diszkriminációellenes testületnek véleményezése szerint azokon a területeken, ahol jelentősebb nemzeti kisebbség él, megvan a jogi háttere az anyanyelv használatának. A dokumentum szerint: ennek a jognak a gy akorlása, vagy az állam nyelvének hiányos ismerete nem jelenthet okot a betegellátás elutasítására. A szakvélemény megállapítja ugyanakkor, hogy az egészségügyi oktatási intézmények mindössze fakultatív tantárgyként vezethetik be a magyart. A testület sze rint az államnak kötelessége biztosítani a kisebbség nyelvének az egészségügyben való használatát, ezért javasolják a szaktárcának, hogy a betegellátó intézményekben végezzen egy felmérést a kisebbségi nyelvek használatának szükségé ről, és arról, hogy az adott intézmény mennyiben tudja ezt biztosítani. Asztalos Csaba szerint a testület konkrét esetek híján nem tárgyalt a diszkrimináció tényéről, ugyanis a szaktárca mindössze a beadvány véleményezését kérte. A hivatalvezető úgy véli: a romániai magyarság esetében a nyelvhasználat jogi háttere megvan, ennek alkalmazását kell kidolgozza az egészségügyi tárca. vissza ADMINISZTRATÍV ÚTON CSÖKKENTIK A MAGYAR KÉPVISELŐK SZÁMÁT NYITRA MEGYÉBEN Bumm.sk • 2008 . 06. 30. Demonstratívan elhagyták a tárgyalótermet a Nyitra megyei önkormányzat hétfői ülésén a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői. A magyar képviselők az ellen tiltakoztak, hogy a megyei parlament új választókerületeket hozott létre a jövő évi megyei önkormányzati választásokat illetően, mégpedig oly módon, hogy kevesebb magyar képviselő kerülhessen be a megyei közgyűlésbe.