Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-03
32 A mozgástér ugyanis meglehetősen kicsi. A közvetlen szűk keresztmetszetet az Európai Parlament (EP) jelenti, amelynek mandátuma jövő tavasszal lejár, a júniusi választások után összeülő új uniós képviselőtestülettől pedig érdemi munkát igazából szeptemberoktóberben lehet várni. Ha viszont az EP 2009 őszén tűzi napirendre a csomag vitáját, akkor szinte bizonyos, hogy a vonatkozó európai uniós jogszabályok nem lesznek készen az ez év decemberében Koppenhágában esedékes nemzetközi klímatalálkozó előtt. (Ez utóbbi lenne hivatott arra, hogy formálisan is utat nyisson a 2012ben lejáró kiotói megállapodás utódszerződésének az előkészít éséhez.) E nélkül viszont az EU nem csupán attól esne el, hogy – miként eddigi politikai célkitűzéseiben deklarálta – az éghajlatváltozás elleni globális közdelem „élharcosa” legyen, de jó eséllyel még egységes uniós álláspontot sem lehetne képviselni. Az ebből fakadó politikai veszteség ma sokak számára felvállalhatatlannak tűnik. Akkor viszont minden abba az irányba terel, hogy még a jelenlegi Európai Parlament működése során lezárják az energia- és klímacsomagot, márpedig ez csakis akkor lehetséges, ha a tagállamok közötti vita még az idén – konszenzussal vagy többségi szavazással – véget ér. Csakhogy ennek meg sok esetben – mint az energiaszolgáltatás és a hálózatüzemeltetés szétválasztásánál – útját állják a konkrét gazdasági érdekek. Mindezek szempontj ából lehet fontos, vajon sikerüle haladást elérni csütörtökön és pénteken Luxembourgban, vagy sem. Az egymást követő két napon előbb a környezetvédelmi, másnap pedig az energiaügyekben illetékes miniszterek találkoznak majd. Az előbbiek elsősorban a klíma csomagban érintettek, ráadásul ezúttal úgy, hogy vitájukat néhány nap óta – a széndioxidkibocsátás kapcsán – új magyar kezdeményezés színezi. (Magyar javaslatra hat tagállam módosítani szeretné azt a viszonyítási dátumot, amelyhez képest a jövőbeni lehet séges széndioxidemisszió mértékét megszabják majd.) De ugyancsak a környezetvédelmi tárca vezetői vajúdnak most már jó ideje a leendő „üzemanyagirányelv” formálásával is, ami viszont a bioüzemanyagok jövőbeli arányaival is összefüggne. Energiafronton a miniszterek pénteki ülésétől nem kevesebbet várnak, mint hogy próbáljanak meg politikai egyezségre jutni a szolgáltatói és a hálózatüzemeltetői szétválasztás mikéntjéről. A problémakör kapcsán egy hónapja még úgy tűnt, hogy reménytelen megállapodásra számí tani. Azóta egy újabb – közös, bizottsági és EUelnökségi – kompromisszumos papír látszólag új életet lehelt a jogszabálytervezet sorsába. A mostani két nap azért lényeges, mert a tervek szerint a két tárca vezetői a második fél évig már nem találkoznak. M árpedig az utóbbit rögtön az elején alaposan befékezi a mindenkori augusztusi általános „EUszünet”, szeptemberig lényegében jegelve minden uniós ügy intézését vagy akár megvitatását. Azaz az energiacsomag jövőjét illetően sok minden borítékolódhat a héten Luxembourgban. Egyelőre senki sem tudja biztosan, milyen tartalommal. A szerző a BruxInfo EUszakértője Fóris György vissza A második forduló dönt Erdélyben Magyar Hírlap 20080603 A Magyar Polgári Párt végérvényesen bebizonyította létjogosultságát: a választók többpártrendszert akarnak Csaknem egy nappal az urnazárás után sem lehet tudni a romániai helyhatósági választások teljes feldolgozottságú eredményét. A magyarok lakta vidékeken a Romániai Magyar Demokrata Szöve tség sok helyen megőrizte pozícióit, a Magyar Polgári Párt elsősorban Háromszéken áll nyerésre. Lassan folyik a vasárnapi, romániai helyhatósági választás eredményeinek összesítése. Tegnap lapzártánkkor Kovászna megyében például csak a városok eredményeit véglegesítették, a megyei tanácsra, illetve a megyei tanácselnökre leadott szavazatokat csupán ötven százalékban összesítették. Eszerint a választásokon először szereplő Magyar Polgári Párt (MPP) Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen ért el jelentős ere dményt. Kézdivásárhelyen Rácz Károly már az első fordulóban elnyerte a polgármesteri tisztséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusával, Török Sándorral szemben, és a városi tanácsban is egy mandátummal többet szerzett az MPP. Sepsiszen tgyörgyön szintén MPPs győzelem született, de a két magyar polgármesterjelöltnek a második fordulóban is meg kell mérkőznie egymással. Nem úgy a községekben, ahol többségében az eddig is hivatalban lévő RMDSZes polgármesterek nyertek, Kovászna városában pedig az RMDSZ már az első fordulóban elnyerte a polgármesteri tisztséget. Hargita megye településein az RMDSZ jelöltjei szerepeltek jobban, a városok közül egyedül Gyergyószentmiklós tanácsában lesz MPPs többség, s itt is második fordulóban választanak p olgármestert. Megőrizte székét Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, Székelyudvarhelyen pedig a leköszönő megyei tanácselnök, Bunta Levente már az első fordulóban győzött. A