Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-02
32 Felfüggesztették viszont a voksot abban a szavazókörzetben, ahol egy urna széthasadt, miután az egy ik biztos rátámaszkodott. Incidensek garmadája Helyenként sajátos incidensekre is sor került. Botoºani városban egy idõsebb szavazó a 2004ben lezajlott választások bélyegzõjével próbált voksolni, Buzãu településen az egyetlen független polgármesterjelöl t a személyi igazolványa nélkül jelent meg a választókörzetben. Indoklása szerint gesztusával a körzeti biztosok éberségét akarta felmérni. KrassóSzörény megyében az is elõfordult, hogy egy férfi a szavazófülkében fényképfelvételeket készített a szavazóla pokról. Emellett több esetet is regisztráltak, amelyek során egyesek több szavazólapot akartak az urnákba elhelyezni. Mások arra hivatkozva, hogy gyenge a látásuk, analfabéták, vagy hogy reszket a kezük, kísérõvel szerettek volna a szavazófülkébe lépni. A BEC délben már megtiltotta ennek engedélyezését, mint ahogy eltiltotta a voksolástól azokat is, akik valamely párt jelképeit hordozó ruházatban jelennek meg a körzetekben. Több településrõl érkeztek a kampánycsend megsértésére vonatkozó bejelentések. Ezek szerint egyes jelöltek szórólapokat osztogattak tegnap. Máshol taxik és kisbuszok járták a települést a szélvédõn elhelyezett plakátokkal felszerelve. Emellett számos helységben egyik vagy másik párt különbözõ jármûvekkel tömegesen szállította a választók at a szavazókörzetekhez. Bukarestben ugyanakkor tetten érték a DemokrataLiberális Párt (PDL) egyik biztosát, hogy több szavazólapot adott a választóknak, és utasításokkal látta el õket a pecsételés felõl. Szintén Bukarestben a PNL kampánystábja panaszban jelezte a BECnek, hogy elõre lepecsételt szavazólapokat találtak, amelyeken a pecsétek Sorin Oprescu független fõpolgármesterjelölt nevére, illetve a többi esetben PSD jelére voltak ráütve. A Pro Democratia Alapítvány megfigyelõi arról is beszámoltak, h ogy több településen sokszorosított, elõre lepecsételt szavazólapokkal történik a voksolás. Útszéli nyelvezet, erõszakosság, nevetséges kampányplakátok és szúrós megjegyzések jellemezték a helyhatósági választások teljes kampányát – olvasható az Active Wat ch sajtófigyelõ ügynökség minap nyilvánosságra hozott jelentésében. A dokumentum szerint a kampány legellentmondásosabb szereplõje Traian Bãsescu államfõ volt, a médiaorgánumok jelentõs része pedig valamely jelölt támogatójaként lépett fel. Ennek megfelelõ en számtalan olyan hír került a nyilvánosság elé, amelyekrõl kétségtelenül megállapítható, hogy valamely kampánycsapat állította elõ – áll a jelentésben. vissza N. B. I. Emil Boc ismételhet Krónika.ro 20080602 Elsöprõ gyõzelmet aratott Kolozsvárott Emil Boc hivatalban lévõ demokrataliberális párti (PDL) polgármester a Metromedia Transilvania közvéleménykutató intézet által az urnazáráskor közzétett exit poll felmérések szerint. Az intézet adatai szerint Boc 75,6 sz ázalékkal már az elsõ körben megnyerte a választást. A második helyre az RMDSZ jelöltjét, László Attilát sorolták 8,2 százalékkal, míg Remus Lãpuºan szociáldemokrata jelölt 5,3 százalékkal a harmadik. A szélsõségesen nacionalista Gheorghe Funar, aki 1992 é s 2004 között állt a város élén, mindössze 3,5 százalékot kapott. A felmérés szerint a PDL abszolút többséget szerzett a városi képviselõtestületben: 55,4 százalékot gyûjtött, míg a második legnagyobb frakciót az RMDSZ alakíthatja 15,6 százalékkal. A ha rmadik a Nemzeti Liberális Párt 10,1, a negyedik a NagyRománia Párt 3,2 százalékkal, ami azt jelentheti, hogy a szélsõséges alakulat egyetlen mandátumot sem szerzett. A Kolozs Megyei Tanács elnöki tisztségét Alin Tiºe PDLs jelölt nyerte el 36 százalékka l, a második Marius Nicoarã PNLs politikus 25 százalékkal. Máté András Levente, az RMDSZ jelöltje 11,2 százalékot kapott. A megyei tanácsban a PDL alakíthatja a legnagyobb frakciót 36 százalékkal, az RMDSZ negyedik 12,1 százalékkal. Marosvásárhelyen, ah ol román – magyar küzdelem zajlik a városvezetésért, a Sondaje Marketing Relaþii Publice cég által készített adatok hitelességét – amelyek szerint Dorin Florea 2000 óta hivatalban lévõ polgármester 54,5 százalékkal nyert a 42,4 százalékot elért Borbély Lászl óval szemben – , az RMDSZes jelölt kétségbe vonta, mondván: azt amatõr módon, szakszerûtlenül készítették. „Ne higgyünk ennek az amatõr felmérésnek. Igazolódni fog, hogy a marosvásárhelyiek a változásra szavaztak. Higgyék el, nyertünk” – fogalmazott Borbél y László.