Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-10
19 A Providencia tavaly elkészült jelentése megismétli a Dr. Antal Kft. megállapítását, miszerint „igen sok olyan terület létezik a rendszer életében, melyre nem létezik szabályzat”. Megállapítja továbbá, hogy a Dr. Antal Kft. jelentése nyom án elkészült cselekvési terv által kinevezett felelősök a kiszabott határidőket nem tartották be, „a kezdeti felbuzdulás után a munka fokozatosan alábbhagyott, akár le is állt”, így a körültekintő tervezéshez és működéshez szükséges dokumentumok, szabályza tok továbbra is hiányoznak. (28 – 29. old.) Nem csoda tehát, hogy „a stratégiai fejlesztés akadozik”, hogy „a Kuratórium elfogadta az EMTE stratégiai koncepcióját, azonban a rendszer szintekre lebontott, rövid- és hosszú távú stratégiája mind a mai napig nem készült el”. (30. old.) A felháborodott egyetemvezetők elfelejetettek magyarázattal szolgálni arra, hogy nyolc év alatt ezeket a startégiákat miért nem lehetett elkészíteni. A jelentés függelékében megtalálható az a Stratégiai Koncepció is, amely az EMTE gyengeségeként említi az egyetemszintű teljesítményértékelő rendszer hiányát, a nem megfelelő belső kommunikációt, az intézményi fegyelem és szankciók hiányát, a tisztázatlan kompetenciákat (32. old.), a veszélyek kategóriájába pedig a részleges akkreditá ciót, a főiskolává való degradálást, a bezárkózást, az elszigetelődést, a hazai és külföldi egyetemekkel való kapcsolatépítés kudarcát, a hallgatók körében elveszteni látszó vonzerőt és a politikum befolyását sorolja. (33. old.) Félrevezették a nyilvánoss ágot A fentiek tükrében bárki egyértelműen megállapíthatja, hogy a Sapientia – EMTE rendszerében a munka nem úgy folyik, ahogyan azt az eddig elköltött mintegy 14 milliárd forintból meg lehetett volna szervezni. A felelősök pedig kritika esetében csak minős ítgetnek, ahelyett hogy hamut szórnának a fejükre, és elvégeznék végre azt a munkát, amelyért az évek során busásan meg voltak fizetve. Ahelyett, hogy egyetemiekhez illően viselkednének, akik pontosan tudják, hogy az egyetem a véleményszabadság és a kritik a legfontosabb intézménye, ahol az emberek érvekkel próbálják egymást meggyőzni, nem pedig minősítéssel és fenyegetőzéssel. És itt álljunk meg egy pillanatra. Nem az a baj, hogy a Sapientián dolgozó egyetemi tanárokat az intézmény rendesen megfizeti, hogy ott akár az állami egyetemeken fizetett béreknél is nagyobb fizetéseket kapnak. A baj az, hogy azok az egyetemi vezetők, akik a hiányosságok belátására sem képesek, s akik alapbéreiket ráadásul egész sor bérkiegészítéssel is megfejelték, évek hosszú során át nem végezték el azt a munkát, amelyért a szóban forgó kiemelt, esetenként 2000 – 2500 eurót is meghaladó havi fizetéseiket felvették. (Bevallom, nekem a sokféle pótlék közül a „stresszpótlék” nyerte el leginkább a tetszésemet.) Ezek a személyek félrevez ették az erdélyi magyar nyilvánosságot, elhitették vele, hogy az intézményben komoly építkezési munka zajlik, miközben az auditálási jelentések sora – amelyeket maguk is kézhez kaptak – folyamatosan csak hiányosságokat jeleztek, és egyetlen esetben sem tar talmaztak olyan megállapításokat, hogy például valamelyik területen a tevékenység példásan megszervezve, hatékonyan és gondos gazdához illő módon zajlik. Éppen ezért, úgy vélem, „hitelrontásért”, „deontológiai hiányosságokért”, „álságosságért” és „hazugsá gért” nem nekik, hanem nekem és az egész lenézett közösségnek kellene etikai bizottsághoz vagy bírósághoz, esetleg „felső fórumokhoz” fordulnom/fordulnia. Eltekintek tőle. Megelégednék azzal, ha a feltárt súlyos rendellenességeket és hiányosságokat mielőbb orvosolnák, mert továbbra is fennhangon és határozottan azt állítom: az egyetemre járó erdélyi diákság ennél sokkal jobbat érdemel. Ha azonban erre nem képesek, hagyják fel a „dolce far niente”állásaikat, álljanak félre, és engedjék át az intézmény vezet ését arra rátermetteknek. Kénytelen vagyok elmondani: elszomorító az az álláspont, miszerint nem az a baj, hogy bajok vannak, hanem az, hogy arról az (erdélyi magyar) sajtó írni mer. S ha mer, akkor az újságírót, mérlegelés nélkül, azonnal egyházellenesne k kiáltják ki, holott a bírálatok elsősorban nem az egyházakat, hanem személyeket és állapotokat érintenek. De ha egyházakat érintenének, a jogos, megalapozott bírálatnak akkor is helye kellene hogy legyen a társadalmunkban. Az inkvizíció kora ugyanis – ha egyesek nem vették volna észre – már elmúlt. Újabban pedig dörgedelmes közös rektori nyilatkozatokban próbálják meg a sajtóra és a közvéleményre rácsatolni a szájkosarat – amire legutóbb 1989 előtt volt példa – , miközben maguk az egyetemvezetők kényükked vük szerint használják a sajtó és a nyilvánosság fórumait, persze saját érdekükben, dicsőségükre.
