Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-26
30 Tusványos egyfajta Woodstockot hozott Erdélybe, meg tartva értékhordozó és laza specifikumát, míg a Félsziget más irányba ment el – folytatta Németh, kijelentve: bőven lesz tárgyalnivaló a Tusványosi Szabadegyetemen, hiszen a magyar politika, de meglátása szerint a román politika is agonizál. A politikus szerint gazdasági témákban a román és magyar fél között szerepcsere várható. Előző években a Magyarországról érkező előadók oktatgatták a román szakembereket arról, hogyan kell versenyképes gazdaságot felépíteni. A helyzet ebben az évben fordított lesz: mo st a romániai közgazdászszakembereken a sor, hogy elmagyarázzák, hogyan lehet újraindítani a magyar gazdaság hajtómotorjait, melyek régen leálltak. Németh: új nemzetpolitikára van szükség A Gyurcsánykormány halott nemzetpolitikai koncepcióját új nemzet politikai stratégiának kell felváltania – jelentette ki Németh Zsolt a Szabadegyetem programjának ismertetése során. A FIDESZ Tusványoson bemutatja új kül- és nemzetpolitikai programjavaslatát, bocsátotta előre Németh. Szerinte a program jó alapot teremthe t az egész Kárpátmedencére kiterjedő nemzetpolitikai eszmecserére. A szabadegyetem fő külpolitikai topikjai idén az energia- és biztonságpolitika, Oroszország megerősödése, az európai államok Oroszországtól való energiafüggetlensége és a keleteurópai kétoldalú kapcsolatokban tapasztalható válsághelyzetek lesznek. Németh szerint az alapjaiban megújított kulturális programajánlat mellett két zenei előadóra érdemes odafigyelni idén: a Kistehén Tánczenekarra és az új lemezzel jelentkező Deák Bill Gyula f ellépésére. Ami a táborozást illeti, minden marad a régiben: helyszíni bejelentkezés lesz, sátor és kemping közt lehet választani. Ami az előadásokat illeti, a fősátorban szervezett közéletipolitikai előadások mellett, az EFESsátorban, a Médiaműhely ben és a Jakabffy műhelyben szakmaielemző beszélgetések folynak majd. A Jakabffy műhely például a 2008as helyhatósági választások, illetve a magyarmagyar versenyhelyzet elemzésére vállalkozik. A Művészsátorban magyar és román színészek beszélnek kult urális kölcsönhatásokról, szó lesz még az Erdélyi TV indulásáról, egyházi oktatás vs. állami oktatásról, a fiatal politikusok térnyeréséről, környezetvédelemről, csángóhelyzetről és sok másról. Lesz Olimpiai Stúdió, ahol a hallgatóság magyar élsportolók kalolimpikonokkal beszélgethet, de világcsúcsokat felállító romániai magyar hegymászókkal is alkalom nyílik találkozni. A Tusványos Presst idén ő maga, illetve Bognár Zoltán és Pozsony János Csaba politológusok, a politika.ro szerzői fogják szerkeszteni , jelentette be Demeter Szilárd kulturális programkoordinátor, dizájnelemekért felelős szervező, aki egyúttal az idei rendezvény hivatalos kampányfilmecskéjét és pólóját is bemutatta. Jövő héten már megtekinthető lesz a szabadegyetem megújult honlapja is, részletes programmal – ígérte Demeter (egyébként már most is érdemes meglátogatni a www.tusvanyos.rot, egy aranyos animációs filmecske van rajta - szerk. megj.). Egyébként pedig a tábort sör és információ fogja jellemezni, ahol azért reményei szerint dom inálni fog a sör – viccelődött Demeter. vissza Készítette: Boér Krisztina