Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-24
32 „Vannak ilyen szándékok a Fidesz részér ő l, voltak is jelen politikusok Erdélyben, a Magyar Polgári Párt mellett próbáltak meg kampányolni. Ezt különösen nem helyeseljük önkormányzati választások esetében – mo ndta Markó Béla. – Fontos, hogy miként vélekednek a magyarországi politikusok, de nekünk kell eldöntenünk, hogy merre megyünk, mert a mi életünkr ő l van szó, és ennek a következményeit is mi viseljük. Az RMDSZ nem kért sem magyarországi, sem európai politik ust, hogy kampányoljon a párt mellett.” Markó Béla ezzel arra utalt, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke május 25én az MPP vendége lesz Erdélyben. Markó Béla szerint Romániában minden eddiginél intenzívebb a helyhatósági választási kampány, amely azt mut atja, hogy n ő az önkormányzatok jelent ő sége. Nemcsak a román pártok között van verseny, hanem a magyar közösségen belül is. Minden választáson volt vetélytársa az RMDSZnek, de ezúttal egy jelent ő s RMDSZen kívüli csoportosulással, az MPPvel kell felvenni ük a versenyt – mutatott rá. Az RMDSZ elnöke szerint az erdélyi magyarság számára rendkívül nagy tétje van a június elsejei választásoknak. Markó úgy értékelte, az összegfogásra, a szolidaritásra továbbra is nagy szükség van, a megosztottság ugyanis oda vezethet, hogy a magyarság számos helyen fontos önkormányzati tisztségeket veszíthet el. Itt példaként említette Maros megyét, ahol az egyébként legesélyesebbnek tartott RMDSZjelölttel, Lokodi Edit Em ő kével szemben az MPP magyar jelöltet indított T ő kés An drás személyében. Markó Béla rámutatott, fennáll a veszélye, hogy megismétl ő djön a nyolc évvel ezel ő tti helyzet, amikor az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének csupán százhetven szavazatra lett volna szüksége ahhoz, hogy megnyerje a választásokat, egy független magyar jelölt azonban „elvitt” közel hétszáz szavazatot, és azóta sem sikerült Marosvásárhelyt visszaszerezni. Úgy vélte, az erdélyi magyarok egységes szavazása esetén az RMDSZnek hat megyében, Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Sz ilágy megyében reális esélye van megszerezni a megyei vezetést, ám ha megoszlanak a szavazatok, akkor csupán a Székelyföldön ő rizhet ő k meg ezek a kulcsfontosságú tisztségek. Markó abban bízik, hogy a júniusi választásokon meg tudják ő rizni jelenlegi pozíc ióikat, eddig 190 polgármestere és csaknem háromezer helyi és megyei képvisel ő je volt az RMDSZnek. Bákó megyében, a csángó közösségben el ő ször állított jelölteket az RMDSZ. Markó Béla szerint a magyar politikusok számára figyelmeztetés kell hogy legyen: a román pártok öszszefogtak, és a legtöbb helyen közös jelöltet indítanak a magyarlakta területeken. vissza Hírösszefoglaló Versengés Orbán kegyeiért? Szabadság • 2008. május 24. Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök nek Pro Urbe kitüntetést adományoz Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester – olvasható a polgármesteri hivatal pénteki közleményében. Az RMDSZes városvezető a kitüntetést Orbánnak „a határon túli magyarság jövőjét hosszú távon meghatározó intézkedéseiért, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában megnyilvánult, elévülhetetlen érdemeiért adományozza”.