Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-03
43 Még a Fideszkormány egyik vezető tisztségviselője, Misovicz Tibor is kénytelen volt beismerni: a helyzet tarthatatlan. A Magyar Kisebbség 2006. évi Sapientiaszámában írta: „Az egyházaknak előbbutóbb meg kell fogalmazniuk saját intézményeik és közösségeik szempontjából fontos igényeiket, cserében viszont éves finanszírozást vagy vag yoni támogatást kell nyújtaniuk.” Misovicz szerint az egyetem hosszú távú finanszírozását csak úgy lehet megoldani, ha valóban több lábra állítják, s fenntartásában az egyházak, mint alapítók részt vesznek. Az egyetemi stallumok aranybányának bizonyultak. Hogy az eszközbeszerzések során alkalmazott árakról és megkötött szerződésekről ne is szóljunk. Az auditálók megállapították: a döntéshozatal rendszere kritikán aluli, hiányzik a döntésekért való felelősségvállalás, nincs stratégiai tervezés, ellenben érd ekösszefonódás, nepotizmus, kompetenciahiány tapasztalható, s figyelmen kívül hagyják a minőségi szempontokat. A végeredmény: az erdélyi társadalom semmivel sem járult hozzá az egyetem eltartásához, viszont sokan igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni b előle. Ez könnyűnek bizonyult: az auditálások által felfedett rendellenességek miatt ugyanis az évek során senkit nem vontak felelősségre, holott állami költségvetési pénzekkel történt visszaélésekről volt szó. Legkevésbé az oktatás minősége volt a fontos, az hogy az itt végzett diákok mihez is kezdenek majd a vitatható értékű diplomájukkal. Elgondolkoztató az is, hogy az intézményben tanuló diákság mennyire kritikátlanul szemléli azt, ahogyan a sorsával játszadoznak. De ezen túlmenően, az intézmény elkezd ett spekulálni a Budapestről érkező pénzekkel: az el nem költött összegeket letagadta, bankokban kamatoztatta, a román állam által visszatérített áfából, a finanszírozó beleegyezése nélkül, ötletszerűen és semmilyen pályáztatás nélkül ingatlanokat vásárolt stb. Amikor pedig mindezekre fény derült, és a finanszírozó azt kérte, hogy a szóban forgó anyagi eszközöket az akkreditációhoz szükséges költségek fedezésére fordítsák, az egyetemiek megsértődtek, és kezdetét vette a siránkozás, a panaszkodás, a vészkiál tások sorozata. Egyebek mellett ezért nem esik szó ma már arról, hogy az egyetem kezdeti időszakában amiatt volt nagyobb a magyar állami támogatás, mert akkor kellett megvásárolni és/vagy felújítani a szükséges ingatlanokat, beszerezni a működéshez szüksé ges eszközöket, s hogy ezekre a későbbiekben már nem kellett költeni. S ezért kapott szárnyra az évi kétmilliárdot fizető jószívű és nemzeti Orbánkormány kontra a csapot elzáró, gonosz és nemzetietlen Gyurcsánykabinet mítosza is. Azt sem tettük még szóv á, hogy az egyetemvezetést soha nem választották, mindig kinevezték, nem egy esetben rokoni alapon, a kompetenciakritériumok semmibe vételével, ahogyan az alkalmazások általában is megtörténtek. Azok létét viszont, akik a demokratikus elvek és a hatályos törvények alkalmazását szorgalmazták, ellehetetlenítették. Példa erre a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék vezetőjének, Ferencz Lászlónak az esete, aki előbb tanszékestől bojkottálni kezdte a Műszaki és Humántudományi Kar üléseit, majd hosszas és hiába valónak bizonyult szélmalomharc után idén április 16án benyújtotta a lemondását. Mindeközben az egyetem több szakán olyan kétes minőségű oktatás zajlik, ami néhol vidéki főiskolák szintjére emlékeztet, semmint arra az elitképző egyetemi intézményére, ame llyé az EMTÉnek 14 milliárd forintból mára válnia kellett volna. Vannak persze dicséretes kivételek is, amelyek azonban félő, hogy a továbbiakban is – akár sikeres akkreditáció esetén is – csak az általános szabályt erősítik majd. Fel kellene végre mérni , hogy hol tart a Sapientia az európai, a romániai és a magyarországi egyetemek él(szín)vonalához, struktúrájához, minőségéhez képest, s hogy mennyire eladható a szabad piacon az a tudás, amelyet kínál. És átgondolandó: ha az erdélyi magyarság ennyire nem érzi magáénak ezt az intézményt, hogy az elmúlt csaknem egy évtizedben finanszírozásához szinte semmivel nem járult hozzá, közösségünk önbecsülésével sem lehet minden rendben. vissza
